Háború van. Persze, vágják rá rögtön, ezzel semmi újat nem mondtam. Pedig az egyszerű válasznál sokkal bonyolultabb ez a képlet. Kisebb-nagyobb háborúk a II. világháború óta is folytak, de szerencsénkre jórészt elkerülték földrészünket. Még a hidegháború végét is megúsztuk, csak az egykori Jugoszlávia szétesése vált véres függetlenségi harcok sorozatává. Most pedig Oroszország és Ukrajna vív elkeseredett harcot minden négyzetméterért, minden apró és elnéptelenedett faluért. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. Ez a háború nem csupán két szláv nemzet között dúl. Nem is az Ukrajna mögött felsorakozó nyugati államok és Oroszország között, az ukrán területek feletti fennhatóság megszerzéséért. Akkor érthetjük meg, hogy mi is történik a fejünk felett, ha megpróbáljuk megtalálni a valódi erőket és szándékokat.
Háború van, de ennek csupán egyik jól látható és minket is közvetlenül fenyegető frontvonala húzódik Ukrajnában. Közben pedig csak kapkodjuk a fejünket, amikor egyre újabb szövetségi struktúrák egyre bonyolultabb neveit kellene megtanulnunk. Eddig volt az ENSZ, a NATO meg az Európai Unió. Most meg olvassuk az ASEAN, AUKUS, IP4, BRICS, ECOWAS neveket, és még hosszan sorolhatnánk. Ebből talán az a legfontosabb, hogy
új szövetségi rendszerek születnek vagy elhaltnak vélt szervezetek élednek újjá. Alapvetően az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Kína és Oroszország világhatalmi játékosokként igyekeznek szövetségeseket, támogatókat csalogatni a saját szekértáborukba. Mert mindenki látja, hogy egymagában pillanatnyilag egyetlen állam sem képes ráerőltetni az akaratát a többire.
Az Egyesült Államok mint a Nyugat első számú ereje az északi féltekén, a NATO szervezetén keresztül sikeresen nyerte meg a Szovjetunióval szemben a hidegháborút. Napjainkban pedig ukrán földön folytat proxyháborút Oroszország meggyengítésének szándékával. Két évvel ezelőtt jelentették be, hogy az USA vezetésével új, angolszász védelmi szervezetet hoztak létre Nagy-Britannia és Ausztrália részvételével. Magyarul, Kínával szemben egy új katonai tömb született. A legutóbbi vilniusi NATO-csúcstalálkozónak talán az volt a legfontosabb kérdése, hogy Ukrajna csatlakozhat-e vagy sem. Ám sokkal mélyrehatóbb hatása és üzenete volt annak, hogy a tárgyalásra meghívást kapott Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea. Ha jól értelmezzük az eseményeket, akkor megkezdődött az észak-atlanti és az ázsiai térség közötti katonai szövetségi rendszerek egymáshoz közelítése az Egyesült Államok irányítása alatt.
