Azt állítják, „az emberi jogok gyermek védelmezői, mint a változások képviselői, történelmi módon járultak hozzá az emberi jogok és a környezet védelméhez”, és azt a következtetést vonják le, „el kell ismerni a státusukat és meg kell valósítani a követeléseiket, hogy sürgős és döntő intézkedések szülessenek a globális környezeti kár kezelésére”. A gyermekjogi bizottság által elfogadott megközelítés előfeltevése valójában az, hogy a felnőttek a problémát, míg a gyermekek a megoldást jelentik az emberiséget fenyegető kihívásokkal való megküzdésben. Ez a megközelítés teljes összhangban van a gyermekkor felnőttesítésének kulturális tendenciájával. A felnőttesítés szerepcserét jelent a felnőttek és a gyermekek között. Szembeállítja a gyermekkor bölcsességét és gondoskodását a felnőttvilág üresfejű mohóságával és közönyével.
A környezetvédelmi aktivisták számára a gyermekkor felnőttesítése fontos politikai forrást jelent. A gyermekjogi bizottság arcátlan szószólója a gyermekek kihasználásának annak érdekében, hogy felnőtt ellenfeleit támadhassa.
Azt állítja, a gyermekek, akiknek kikérte a véleményét, „beszámoltak a környezetpusztulás és éghajlatváltozás életükre és közösségükre gyakorolt negatív hatásairól”. Arra hivatkozik, „kifejezésre juttatták jogukat, hogy tiszta, egészséges és fenntartható környezetben éljenek”. A jelentés gyerekeket idéz, akik kijelentik, „a környezet az életünk”, továbbá „a felnőtteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy döntéseket hozzanak a jövőről, amelyet nem élnek majd át”, illetve „meg szeretném mondani [nekik], hogy mi vagyunk a jövő nemzedékei, és ha elpusztítjátok a bolygót, akkor mi hol fogunk élni?”
Az az állítás, miszerint a felnőtteknek „fel kell hagyniuk azzal, hogy döntéseket hozzanak a jövőről, amelyet nem élnek majd át”, természetesen abszurd, hiszen a politika és a közélet végét jelentené. Csaknem minden fontos politikai döntés előre láthatóan érinti a jövőt, és azért van a felnőtt társadalomnak felelőssége abban, hogy hosszú távra vegye figyelembe a társadalmi problémákat. Az ENSZ-testület implikált felhívása a felnőttek és a gyermekek közötti szerepcserére alapvetően tisztességtelen törekvés, hogy a gyermekjogokon mint közvetítőn keresztül mozdítsa elő politikai programját. A gyermekjogi bizottság lényegi sajátossága, hogy annak a következtetésnek a levonására bujtogatják a gyerekeket: a problémák, amelyekkel szembesülnek, a felmenőik viselkedéséből adódik. Ennek érdekében a gyermekjogi bizottság aktivistái a gyermek morális státusának megemelését igyekeznek elérni, hogy az ütőkártya legyen a felnőttkoréval szemben. Megközelítésük illeszkedik az uralkodó kulturális trendhez, amely a felnőttkor és a gyermekkor közötti hagyományos választóvonal felbontását célozza.
Mint azt már a Miért számítanak a határok? című tanulmányomban körbejártam, a nyugati világ elidegenedett a felnőttkori tekintély gyakorlásától. A gyermekkor és a felnőttkor közötti határ felbomlása révén a felnőttkorral járó morális tekintély valójában leértékelődött. Ez a tendencia a felnőttkor infantilizálásának és a gyermekek felnőttesítésének párhuzamos folyamatain át ragadható meg a legszembetűnőbben. A „gyermekjogok” támogatói nem pusztán felnőttként kezelik a fiatalokat, hanem implicit módon éretlennek állítják be a felnőtteket.
A felnőttesítés imperatívuszának egyik fontos megjelenési formája a gyermekkor retorikai eszményítése. Az, ahogy a felnőtt-társadalom Greta Thunberget, az „iskolai sztrájkok” mozgalmának tizenhat éves arcát tömjénezte, paradigmatikus e tekintetben.
A „gyermekek szája által” bibliai példabeszéde kétségkívül hozzájárult a Nobel-békedíjra való jelöléséhez. Az „iskolai sztrájkokban” érintett gyermekek iránti hódolatot arra hivatkozva igazolják, hogy a felnőttek elmulasztottak felelősséget vállalni a környezeti problémákkal való megbirkózásra. „A felnőttekkel elbukjuk az éghajlatváltozást, ezért tüntetek” – ez a Föld Barátai elnevezésű szervezet honlapján félkövér betűvel szedett egyik szalagcím.
Az ENSZ vezető szerepet játszott a nemzedékek közötti szerepcsere intézményesítésében. A kulturális elit jelentős szegmensei támogatják a szerepcserét, amely tekintéllyel ruházza fel a gyermekeket, hogy oktassák a szemlátomást felelőtlen felnőtteket. Amint Thunberg az ENSZ 2018. decemberi éghajlatváltozási csúcsértekezletén előadásában elmagyarázta, „mivel vezetőink gyerekként viselkednek, nekünk kell vállalnunk a felelősséget, amelyet nekik kellett volna már jó ideje”, illetve „meg kell értetnünk, mit okozott nekünk az idősebb nemzedék, milyen bajt hozott, amelyet el kell takarítanunk és együtt kell élnünk vele”. A fiatalok lelkesen reagáltak erre a felhívásra, hogy gyanakvók legyenek a felmenőikkel szemben. Az olyan transzparensek, amelyek szerint „Ti öregségben haltok meg, mi meg az éghajlatváltozásban!” vagy a „Passzolom az iskolát, mert ti passzoljátok a jövőnket!” a nemtörődöm felnőtteket hibáztatják, akik állítólag felelősek az utódaik idő előtti haláláért. Egy brexitellenes (azaz Nagy-Britannia uniós kilépése ellen szervezett) londoni tüntetés egyik transzparense, miszerint „A felnőttek mindent tönkretesznek. Állítsuk meg a brexitet!” jól kifejezi ezt a felnőtthibáztató szellemiséget.
