Az ír kormány közönyében, amellyel a migrációnak a polgárokra gyakorolt hatásával szemben viseltetik, az a figyelemre méltó, hogy Írországban jelenleg minden öt főből egy külföldön született. Nem kell hozzá társadalomtudományi doktorátus, hogy megértsük az ezzel járó kolosszális demográfiai változást. 

Leo Varadkar ír miniszterelnök nyilvánvaló közönnyel szemléli, hogyan élik meg az egyszerű ír emberek ezt az új demográfiai valóságot. Továbbra is ünnepli a migránsok érkezését, és lelkesedik, milyen nagylelkűen fogadja be őket a társadalom. Varadkar látómezejében problémaként csak azok a bűnözők és jobboldali huligánok jelennek meg, akik fellázadtak az ő nyitott ajtókat hirdető politikája ellen. Kényelmesen figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az elmúlt hónapokban ezrek tiltakoztak békésen, amiért az ír kormány támogatja a tömeges migrációt. Ezeket a békés tüntetőket – ahogy bárki mást is, aki felemeli a szavát – a társadalom szélsőjobbos söpredékeként démonizálják.

A „szélsőjobboldali” kifejezés mindennapos használata bármely csoportra vagy egyénre, aki megkérdőjelezi az elit migrációra és a hozzá kapcsolódó kérdésekre vonatkozó konszenzusát, integráns része annak a stratégiának, amely démonizál és morálisan kizár bárkit, aki hallatja a hangját a status quóval szemben. A „szélsőjobboldali” és a „populista” kifejezéseket úgy értelmezték át, hogy bárkire vonatkozzanak, aki hazafias eszményekben, illetve hagyományos értékekben hisz, ellenzi a környezetvédelmi aggodalmak fegyverként való forgatását és kifejezésre juttatja a szorongását a tömeges migráció miatt.

Történelmileg a „szélsőjobboldali” kifejezés tekintélyelvű mozgalmakra vonatkozott, amelyek nemzetük faji és kulturális felsőbbrendűségét hirdették. Mai használata vajmi kevés hasonlóságot mutat ezzel a klasszikus jelentéssel. Kísérőfogalmával, a „populistával” együtt nincs más célja, mint az így jellemzettek becsmérlése és kirekesztése. Valójában a politika klasszikus szótárát olyannyira kiforgatták, hogy legtöbb kifejezésének jelentése kiüresedett. Ennek következtében a nemzeti identitás klasszikus jelképeit is gyakran az idegengyűlölet jeleként denunciálják. 

Még 2010-ben történt egy eset, amely megmutatta, hogyan démonizálják a migrációval kapcsolatos aggodalmakat. Gordon Brown akkori munkáspárti vezető a választási kampányban „elvakult asszonynak” nevezett egy szavazópolgárt, a 65 éves Gillian Duffyt. Ez a munkáspárti szimpatizáns ugyanis vitába merészelt szállni vele a gazdaságról és a bevándorlásról. Brown szemében bárki átlépte a határt, aki kiejtette a „bevándorlás” szót. Az, hogy pillanatnyi habozás nélkül és ilyen gorombán utasította vissza egy idős hölgy aggodalmait, jól mutatja, milyen könnyedséggel vágnak munkásosztálybeli emberek fejéhez olyan sértéseket, mint az elvakult vagy a rasszista. Ma Varadkar habozás nélkül jobboldali idegengyűlölőnek bélyegezné ezt a hölgyet.
A fősodorbeli politikai elit a migrációs politika bírálóira használt nyelvezetének célja, hogy büntesse az eltérő vélemények nyílt megjelenítését ebben a kérdésben. Tisztában vannak a ténnyel, miszerint az európai társadalom többsége ellenzi a tömeges migrációt, politikájuk pedig e kérdésben híján van a legitimációnak. Hogy úrrá legyenek az elszigeteltségükön, a politikai elitek stratégiát dolgoztak ki annak megakadályozására, hogy a polgárok nyíltan hallathassák a hangjukat. 

Németországban már nyílt vita tárgya a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt betiltása. Írország­ban a kormány azzal reagált a migrációellenes tüntetésekre, hogy a gyűlöletbeszéd elleni új törvények elfogadtatásával fenyegetőzött.
A legutóbbi időkig működött is a migrá­cióról szóló vita elfojtásának taktikája, és számos kormány sikerrel vette elejét, hogy uralják a közbeszédet az ezzel kapcsolatos aggodalmak. Mostanra azonban átszakadt a gát, és a polgárok egész Európában követelik, hogy a migrációt vonják ellenőrzés alá. Populista pártok egész Európában mozgósítani tudtak és hangot adtak a polgárok tömeges migrációval kapcsolatos aggodalmának. A bírálókat szélsőjobboldaliként démonizáló taktika sokat vesztett az erejéből.

A tömeges migráció megkérdőjelezi a nemzeti lét értelmét és a polgárok döntéshozó szerepét. Lebontja a nemzeti határokat, és elmossa a különbséget azon polgárok között, akiknek szerves kötődése a nemzeti múlthoz feljogosítja őket közösségük sorsának meghatározására és azok között, akik nem rendelkeznek ilyen kötődéssel. Ha az állampolgársággal járó státus fellazul, az magát a demokráciát ássa alá. Végső soron a tömeges migráció a demokratikus döntéshozatalt kérdőjelezi meg. Ez a fő oka, hogy miért kell szembeszállnia Európának a tömeges migráció okozta válsággal.
A szerző professor emeritus, az MCC brüsszeli intézetének igazgatója

Borítókép: az ír zavargások (Fotó: Anadolu /AFP)