Nemrég olvastam a hírt arról, hogy egy török légitársaság bevezeti egyes járatain az „Only Adult” zónákat, azaz a gyermekmentes utazási teret. A leírás szerint százkét ilyen helyet lehet majd betölteni, azaz az üléseknek több mint a felét. A kérdéses zónát kordonokkal zárják el a tizenhat éven aluliak elől, a helyekért pedig plusz negyvenöt eurót számolnak majd fel. Nem tudom, másban ez milyen érzést kelt, nekem kicsit úgy hangzik ez az egész, mintha az idegesítő, hangoskodó gyerekeket és szüleiket el kéne keríteni, nehogy megzavarják az élet igazán fontos dolgaira koncentráló felnőtteket. Azt kell, hogy mondjam, számomra ez igazán sértő, mert bár értem azokat az embereket, akik nem bírják a gyerekzsivajt és messzire elkerülik azokat a helyeket, ahol ez hallatszik, azt gondolom, hogy mind ugyanannak a társadalomnak a részei vagyunk, tehát ha én elfogadom a számomra idegesítő embereket a buszon, a villamoson és a repülőn (elhihetik, rengetegen vannak), és nem választom le őket kordonnal és plexifallal az életemről, akkor talán a gyerekeket se zárjuk hangszigetelt fülkébe a repülőgépen.

A legröhejesebb az egészben, hogy éppen tegnap döbbentem meg azon, hogy egy sor budapesti plázába már beengedik a kutyákat is vásárolni a gazdijaikkal – nem mintha bármi problémám lenne az állatokkal, de könyörgöm, oda jutottunk, hogy a kutyák jöhetnek, a gyerekek nem? A légitársaság pedig nincs egyedül ezzel a szemlélettel, mert 

Hogy az egész történeten csavarjak egy még nagyobbat, a témához – bár csak érintőlegesen, de – Guy Verhofstadt is hozzászólt egy velőset. Ismert, a teljesen érdektelen Tucker Carlson készített egy interjút a totálisan elszigetelődött Orbán Viktorral, kettejük ereje pedig összeadódott, így ezt a bizonyos beszélgetést már több mint száztízmillióan nézték meg. Valószínűleg köztük volt a mindig velős tanulságokat felböfögő belga EP-képviselő is, aki szerint „a magyar népesség csökkenése annak köszönhető, hogy főként fiatalok hagyják el szép hazájukat, mert rosszul kormányozza azt az autokrata Orbán Viktor!”.

Nos, ki kell, hogy ábrándítsam Guy-t, mert a népességfogyás eredője nem Orbán Viktor maga. Tulajdonképpen a Fidesz-kormány az első, amely valódi stratégiát dolgozott ki a demográfiai helyzet rendezésére, de legalábbis mérséklésére, ez pedig nem azon alapszik, hogy minél több bevándorlót telepítsünk le az országban, hogy javuljanak a statisztikák.

Azt hiszem, sokáig Franciaország volt az egyetlen Európában, amelynek sikerült kettő felett tartania az úgynevezett teljes termékenységi arányszámot, amely azt jelzi, hogy adott társadalomban egy nő átlagosan hány gyermeket szül. Ideálisnak a 2,1-es reprodukciós szintet tekintik (ezt a célt Orbán Viktor is kitűzte egyébként az itthoni mutatókban), mert ez annyit jelent, hogy minden szülőképes korban lévő nő tulajdonképpen megduplázza magát. Magyarországon és egyébként szinte az összes európai országban ez a szám mélyrepülésbe kezdett a kilencvenes évek közepétől, ami azt jelenti, hogy fokozatosan elöregszik a kontinens, mivel évről évre kevesebb gyermek születik. Ez tehát a teljes kontinensen tendencia, és éppen ezért volt olyan fontos ebben határozott stratégiát kidolgozni, mert a születésszámok nem éppen kedvező alakulása Európában éppen egybeesik a sok éve tapasztalt menekültválsággal.

Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke a napokban a Mandinernek azt nyilatkozta: ha Magyarország nem lenne, nem lenne józan hang az Európai Unióban. Szó szerint azt mondta: „Ha egy néptől elvesszük értékeit, hagyományait, identitását, az olyan, mintha az egész történelmét semmissé tettük volna. A Magyarországéval ellentétes politika megpróbál az egyéneknek teljes szabadságot biztosítani, a média által igyekszik elveit a köztudatba sulykolni. Magyarországnak van egy sikeres gazdaságpolitikája, amelynek eredményeit mi is látjuk. A kormánynak sikeres családpolitikája van, melynek bizonyítéka, hogy Magyarország talán az egyetlen olyan ország, ahol a születésszámok növekednek.”

Az igazság tehát nem csak az, hogy Magyarország nagyon egyedül maradt az értékeivel, hanem az is, hogy a főként tőlünk nyugatra élő népek már odadobtak mindent. 

Nos, a lassan különlegességnek számító európai ember fogyása attól még nem áll meg, igaz, papíron legalább stimmelnek a számok.

A mi utunk, a magyar út azonban más, ez pedig nem elszigetel minket, hanem kiemel. A kettő nem ugyanaz!

Borítókép: Nagycsaládosok ölelték körbe a Széchenyi teret a Családok világnapja alkalmából (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)