Vegyük sorra a legfontosabb megállapításokat.

„Végzetes hiba volt Putyin részéről a háború kirobbantása […] de Oroszország fenyegetve érzi magát.”

Ebben nem is lehet vita. S hogy Oroszország fenyegetve érzi magát, lássuk be, teljesen érthető. Miért is ne érezné fenyegetve magát, amikor az Egyesült Államok Ukrajnába, vagyis Oroszország alhasába akarja vinni a NATO-t s annak fegyverarzenálját, közöttük akár atomfegyvereket is. Emlékezzünk csak, mivel is nézett szembe a világ 1962-ben? Ezzel: 1962 júliusában hatvan szovjet hadihajó tartott a kubai partok felé, s ezeken a hajókon közepes hatótávolságú, atomtöltetű, ballisztikus rakéták voltak, melyeket aztán el is kezdtek felszerelni a szigeten, alig kétszáz kilométerre a floridai partoktól, San Cristobal mellett. Mindezt az amerikaiak felderítő gépei észlelték, ám Kennedy elnök hónapokig titokban tartotta az információt az amerikai közvélemény előtt. Ugyanis még nem döntötték el, mi legyen a válaszlépés. 

Végül Kennedy elnök október 22-én intézett televíziós beszédet az amerikai nemzethez, amelyben bejelentette, hogy minden Kubából az Egyesült államok ellen indított támadást úgy értékelnek majd, mintha a támadás a Szovjetunióból indult volna, továbbá Kubát haditengerészeti blokád alá vonják. De az amerikai vezetés folyamatosan napirenden tartotta egy Kuba elleni, totális invázió lehetőségét is, emellett érvelt három magasrangú amerikai tábornok, Paul Nitze, Maxwell Taylor és Curtis Lemay is. S hogy ez a lehetőség mennyire valóságos volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elkezdték az amerikai haderő összevonását Floridában. És öt nap múlva, október 27-én a világ a harmadik világháború szélére sodródott, amikor is lelőttek Kuba felett egy amerikai felderítő gépet, egy másikat hajszál híján Oroszország felett, és a szovjet hadihajók közeledtek a blokád alá vont kubai partok felé. Közben a háttérben zajlottak az egyeztetések, Hruscsov felajánlotta Kennedynek, hogy kivonja a rakétáit Kubából, ha az Egyesült Államok garanciát ad a kubai vezetés elfogadására, feloldja a blokádot és kivonja atomtöltetű rakétáit Törökországból. Mindezt az amerikai elnök elfogadta, így a szovjet hadihajók visszafordultak, s a világ megúszta a beláthatatlan következményekkel járó konfliktust. (Érdekesség: az utolsó pillanatban megkötött kompromisszum mindkét vezető bukását jelentette. A szovjetek elégedetlenek voltak Hruscsov teljesítményével, aki 1964-ben meg is bukott. Míg az inváziópárti Curtis Lemay tábornok közölte Kennedyvel, hogy ez volt az Egyesült Államok történelmének legnagyobb veresége, s az elnök 1963. november 22-én halott volt, Dallasban agyonlőtték.

Teljesen érthetetlen, miért hitte ugyanez az Egyesült Államok hatvan évvel később, hogy mindennek fordítottját megteheti, és az oroszok (pláne Putyin) mindezt válaszlépés nélkül hagyja majd. Talán azért, mert ez az Egyesült Államok már nem az az Egyesült Államok. Miképpen Oroszország sem egyenlő az akkori Szovjetunióval. Mindezek ellenére Putyin várhatott volna az Ukrajna elleni inváziójával, mindaddig, ameddig ki nem meríti minden további lehetőségét. S ez annak ellenére is igaz, hogy az ukránok a szó legszorosabb értelmében vett népirtást hajtottak végre az orosz ajkú kisebbség (Donyeckben többség) ellen a Majdan „forradalom” után, ami nem forradalom volt, hanem egy CIA és az USA deep state által pénzelt puccs, ugyanolyan, mint amilyet például véghezvittek Chilében Allende ellen.

Nézzük akkor a második fontos megállapítást:

„Arra a kérdésre, hogy a béketervet vissza lehet-e állítani, Gerhard Schröder azt válaszolta: 

Elméleti síkon ezzel is nehéz lenne vitatkozni, ám – ismétlem – ez az Európa már nem az az Európa. A realitás ma nem ez. A realitás ma az, hogy Európa egy gyenge, akarattalan, önsorsrontó, puhatestű kis semmi lett, ezt az Európát a mai világpolitikában már senki sem veszi komolyan. Ennek a mai Európának tökéletes szimbóluma éppen a jelenlegi német kancellár, akinél tehetségtelenebb, jelentéktelenebb, ostobább és akarattalanabb kancellárja még soha nem volt Németországnak. Scholz egy senki. És semmit sem fog kezdeményezni, mert számára már nem létezik sem európai ügy, sem német ügy, alkancellárjának politikai krédója pedig így hangzik:

Nos, ezek „vezetik” ma Németországot. S hogy még világosabb legyen minden, íme a szimbólumok szimbóluma: ez a „német” szörnykoalíció Jennifer Morgan személyében egy amerikai állampolgárt nevezett ki államtitkárnak, aki a „német” klímapolitikáért fog felelni. Mondom még egyszer: Jennifer Morgan kinevezésével azért kellett várni, mert a Soros-birodalomból érkező radikális klímaaktivista még nem tette le a német állampolgársági esküt. 

Most őszintén: ezek fognak kiállni a béke mellett, az európai érdekekért? 

(Folytatjuk)

Borítókép: Gerhard Schröder volt német kancellár, mögötte a képen Olaf Scholz jelenlegi kancellár látható (Fotó: AFP/DPA/Christoph Soeder)