A 2015-ös migrációs válság aligha számít brüsszeli sikertörténetnek: a sosem látott embertömeg okozta kihívást meg sem próbálták kezelni, sőt erőteljesen támadták azon tagállamokat, amelyek tettek ellene, így például hazánkat. Ekkor vált el az ocsú a búzától, és derült ki az, hogy az Európai Néppárt számára fontosabb a baloldaltól kapott buksisimogatás, mint a migrációs kérdés megoldása. És ekkor dobták be azt a brüsszeli „megoldást” a köztudatba, amely ellen azóta is küzd minden jóérzésű állam: a kötelező elosztási kvótákat.
Brüsszel jelenlegi liberális vezetése ideológiai alapon elképzelhetetlennek tartja azt, hogy a migráció gondokat okozna bárkinek, arra kizárólag pozitív dologként tekintenek. Számukra az egyetlen probléma ott jelentkezik, hogy a tagállami hatóságok kukacoskodása miatt nem tudnak elég sokan elég gyorsan idejönni a fejlődő világból.
Ez az alapálláspont persze könnyedén cáfolható bármely józanul gondolkodó személy számára, habár az ilyen érveket úgyis szélsőségesnek nyilvánítanák a liberálisok. Vállalva ennek kockázatait, gyorsan tekintsük át, miről is van szó. A migránsok a jobb élet reményében érkeznek ide, de nem dolgozni. Ők a munka nélküli jólétre vágynak, ami komoly pénzügyi teher a befogadó államoknak. Ráadásul a teljesen más kulturális háttér és értékrendszer miatt fizikailag is elkülönülnek no-go zónákba, ahol párhuzamos társadalmakat hoznak létre. Emiatt sosem fognak úgy viselkedni, mint az európaiak, például a sérelmeiket csak erőszakkal tudják megtorolni. Ezt láthattuk pár hónapja Párizs lángba boruló utcáin is. Svédországban pedig már a hadsereget kell bevetni az agresszív migránsbandák megfékezésére.
A kötelező kvóta célja az, hogy elossza a migráció okozta terheket a tagállamok között, nem pedig az, hogy megoldja a problémát. Sőt, az elosztási mechanizmus pozitív üzenetet küld az ide vágyóknak és az embercsempészeknek egyaránt, bátorítva őket arra, hogy nekivágjanak az útnak. A valós megoldás az, amelyet hazánk képvisel: az erős határvédelem. Ennek hiánya már most azzal fenyeget, hogy a schengeni övezet szétesik.
Németország visszaállította az ideiglenes határőrizetet a lengyel és a cseh határon, míg a választások után legesélyesebben kormányt alakító Robert Fico is így tenne a szlovák–magyar határon.
Maga a migrációs csomag is elismeri azt, hogy a kvóta és a migránsgettók önmagukban nem megoldás, és a kompromisszum részeként lehetővé teszi, hogy a tagállamok már Brüsszel által jóváhagyott módon szigorítsanak a határőrizeten. Ironikus módon ennek két irányba tartó hatása is volt: egyrészt az elfogadók táborába sodorta a Meloni vezette Olaszországot, másrészt pedig az ellenzők közé Németországot és Hollandiát, amely két ország nagyon aggódni kezdett a migránsok jogaiért. Például követelni kezdték, hogy a nők és gyerekek (akik egyébként a migrációs tömegben egy számjegyű százalékot képeznek) mentesüljenek az ellenőrzési és előszűrési kötelezettségek alól.
A koncepciót csak két ország ellenzi: Magyarország és Lengyelország. Az eredeti politikai alku szerint az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsban egyhangúsággal kellett volna elfogadni bármiféle migrációs javaslatot. Ezt azonban a pillanatnyi érdekek puccsszerűen felülírták, amikor a Bel- és Igazságügyi Tanács elé vitték az ügyet, ahol már a minősített többség is elegendő. Most már lényegében a részletszabályokról folynak az egyeztetések.
A legkomolyabb vita jelenleg a veszélyhelyzeti rendeletről zajlik, amely olyan esetben lenne alkalmazható, ha egy tagállamba olyan nagyszámú belépő érkezik harmadik országból, hogy egymaga nem képes megbirkózni a teherrel. Ebben az esetben hosszabb ideig lennének alkalmazhatók például bizonyos határőrizeti szabályok. Ugyanakkor az EP szeretett volna szigorúbb „szolidaritási” szabályokat is bevezetni, például úgy, hogy ezekben a helyzetekben kötelező lenne átvenni migránsokat, a fejenként húszezer eurós bírság sem választható opció.
