2. A magyarokhoz nem tanácsos nagy svunggal közelíteni, ajtóstul rontani a házukba. Nicolas Salgo republikánus üzletember, aki 1983 és 1986 között volt Budapesten nagykövet, tudta ezt. Talán azért, mert jól ismerte a magyarokat, 1914-ben itt született Salgó Miklósként. George Shultz külügyminiszternek keltezetlenül írt, de valószínűleg 1985–86 fordulóján készült feljegyzésében Salgo útmutatót írt arról, hogyan érdemes tárgyalni a magyarokkal. Íme, pár tanácsa: „Ne kopogtass zárt ajtókon! Menj el mellettük, és menj be azokon, amelyek nyitva állnak!”; „Figyeld a legapróbb jelzéseket és viszonozd őket!”; „Számíts kemény alkudozásra! Tekints minden nyitást üzletnek, és tűzd ki célnak a döntetlent! A jó egyezség jellemzője, hogy mindkét fél jónak tekinti”.

3. A mindenkori ellenzék bejárkál panaszkodni az amerikai nagykövetségre, hogy nyomást gyakoroltasson a magyar kormányra. Ez így volt, van és lesz. Természetesen nemcsak politikusként, hanem magyar állampolgárként is felelősséggel tartoznak azzal kapcsolatban, hogy ott mit mondanak egy idegen állam képviselőinek, akik az informá­ciót elsődlegesen a saját érdekükben használják fel. Egy ilyen kapcsolat meglepő intenzitásáról árulkodik egy 1985. szeptemberi feljegyzés. Az amerikai nagykövetség egy diplomatája Knopp Andrással, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettesével találkozott. Knopp – káder nem vész el, csak átalakul: a 2000-s években Dmitro Firtas, az egyik legismertebb ukrán oligarcha üzlettársa volt – megemlíti: Kis János ellenzéki filozófus, az SZDSZ későbbi elnöke elutazhat Madridba, ha akar. (Fiatalabbak kedvéért: a Magyar Népköztársaság engedélyezi a legális kiutazását, ami akkoriban nem volt magától értetődő.) A táviratban az a legérdekesebb, hogy szerzője megjegyzi: Kis az előző nap (!) még nem tudott erről a lehetőségről. Az is a követség jólértesültségéről árulkodik, hogy pontosan tudják a magyar katonai szolgálatmegtagadók nevét.

4. Ábrándokat kerget, aki a diplomatákról úgy képzeli, csak fogadásokra járnak és udvariaskodnak, míg a titkosszolgák egy fa mögül, napszemüvegben leskelődnek – és azt is csak a mozivásznon. A két foglalkozás között elmosódhat a határ. Egy 1985. januári távirathoz fűzött megjegyzésből kiderül, a szamizdatban terjeszett Beszélő folyóirat egy számának a nagykövetségen lévő egyetlen példányát Frank Foldvarynak, a washingtoni külügy hírszerzőjének és elemzőjének tették félre kiértékelésre. Azt pedig a CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség archívumából tudjuk: amerikai titkosszolgálatok azon leveleztek 1984 végén, hogy ki fedezze Foldvary budapesti útját. Nyilván találkozói is voltak itt, nem csak a Beszélőért jött.

5. Nem minden csak Soros, ami annak látszik! A sürgönyök szerint a korabeli amerikai képviselet még az állampárton belül is nagyon örült az olyan személyi kapcsolatainak, akik az idősebbekkel ellentétben tudtak angolul, esetleg jártak is az Egyesült Államokban. Már Németh Miklóstól is nagyon boldogok voltak. A Kanadában született Cseh Katalintól vagy az Egyesült Államokban felnőtt, szintén momentumos férjétől, Berg Dánieltől alighanem elaléltak voltak. Mark Palmer – a rossz nyelvek szerint az SZDSZ-hez akkreditált amerikai nagykövet (1986–90) – egy 1988-as feljegyzésben többek közt azt szorgalmazza, dolgozzanak szorosan együtt a magánszektor „érdekeltjeivel”, köztük a Soros Alapítvánnyal, „hogy lássuk, tevékenységük hogyan egészítheti ki erőfeszítéseinket a vezetők új nemzedékével való kapcsolatok kialakításában”.

6. Nem kell mindent nagy dobra verni! Egy 1988. májusi távirat szerint Shultz e szavak kíséretében tolmácsolta Reagan elnök jókívánságait Grósz Károly MSZMP-főtitkári megválasztásához: „Nem lesz aláírt eredeti. Nem csapunk hírverést ennek a levélnek, de nincs kifogásunk ellene, ha Magyarország kormánya ezt kívánja tenni.” (Megtette.) 1988 júliusában pedig a diplomaták ezt jelentették a Reagan és Grósz személyes találkozójáról készült feljegyzésük legvégén: „az ebéd pedig ekkor, miután szovjet vicceket meséltek egymásnak (!), véget ért, majd az elnök sikeres látogatást, illetve szerencsés budapesti hazautat kívánt a főtitkárnak”.

Mi is hasonló utat kívánunk Pressmannek mielőbbi végleges hazatéréséhez.

Borítókép: David Pressman nagykövet nem csinál titkot belőle, hogy fittyet hány a diplomáciai szabályokra és normákra. Itt éppen az Országos Bírói Tanács általa kiválasztott tagjaival egyeztet (Fotó: Janka Szitas)