A társadalom normális működését a nyitott, demokratikus politika biztosíthatja. Ez a politika azokat az aktivitásokat foglalja magába, amelyek biztosítják a társadalmi szinten kötelező és a közjót szolgáló döntések előkészítését és megvalósítását a túlnyomó többség érdekében. A döntéshozók a demokráciában természetesen változhatnak és változnak is gyakran a választási eredményeknek megfelelően. Alapesetben általában négyéves ciklusonként.
Sok tudósítás szól mostanában a manipulációkról,
melyekkel az Egyesült Államok jelenlegi demokrata adminisztrációja bírósági döntések és büntetőperek által megkísérli megakadályozni és ellehetetleníteni Donald Trump indulását az ősszel esedékes elnökválasztáson. A legutóbbi időkig mintademokráciának tekintett államnak a szabad választást korlátozó lépései nyilvánvalóan a demokrácia korlátozását jelentik és úgy tűnik, nem a többség érdekeit szolgálják.
Németországban hasonló folyamatok zajlanak. Az Alternatíva Németországnak (Alternative für Deutschland, AfD) nevű politikai párt megerősödése különösen a keleti új tartományokban szövetségi szinten is riadalmat okozott a kormányzó elitben. És nem csupán a közlekedési lámpa koalícióban, de a magát konzervatívnak tartó CDU–CSU ellenzéki politikai körben is. Egy ideje arról folyik a diskurzus – a médián keresztül a közvélemény bevonásával –, hogy miként lehetne az új politikai irányt, alternatívát kínáló pártot a versenyből diszkvalifikálni. Megakadályozni abban, hogy a politikai párt eltérjen a fő iránytól, és indulhasson az országos, szövetségi választásokon. Mert a tartományi választások eredményeinek eddigi előrejelzései szerint meghatározó, akár kormányzati tényezők is lehetnek három keleti német tartományban. (Türingia, Szászország, Szász-Anhalt).
A német közszolgálati csatorna (ARD) egyik adásában (Das Erste Panorama, 2023. október 5.) arról folyt az eszmecsere, hogy mit lehetne, kellene tenni az AfD-vel, hogy ne indulhasson már most az európai, de különösen később a szövetségi parlamenti választásokon.
A párt betiltása mellett jellemző módon nem a jelenleg kormányzó zöld–szociáldemokrata–szabad demokrata pártkoalíció valamelyik politikusa érvelt a három résztvevő közül, hanem egy kereszténydemokrata parlamenti képviselő, Marco Wanderwitz. Claus Leggewie politológusprofesszor sem a betiltás ellen érvelt, annak jogszerűségét vitatta – mondjuk a demokratikus értékek mentén –, hanem tartalmi, politikai aggályokat fogalmazott meg a megszüntetéssel kapcsolatban. Alapállása az volt, hogy az esetleges betiltás a szövetségi alkotmány alapján lehetne jogszerű; ráadásul az AfD elleni tüntetések miatt bizonyos mértékben akár legitim is. Viszont nem tüntetné el szerinte az ennél fontosabbat: a jobboldali szavazók beállítódását, mentalitását. A felvetett témakörök közül az AfD európai parlamenti képviselőjelöltjétől, Maximilian Krahtól azonban csak egyet kérdeztek, mintegy érzékeltetve, mennyire nem tartják véleményét fajsúlyosnak. A három felvetett kérdéskör a következő volt:
1. Betiltás esetén az AfD-tagok egyszerűen egy másik pártot hoznának létre. 2. Betiltás esetén az AfD-szimpatizánsok radikalizálódhatnának. 3. A tilalom semmit sem változtat az AfD-szimpatizánsok beállítódásán.
Maximilian Krah szerint egy húsz százalék feletti támogatottságot élvező tömegpárt betiltása azt eredményezné, hogy rövid időn belül megtalálnák a módját egy új párt létrehozásának. Azaz – szempontjából érthetően – nem látná értelmét a betiltásnak. Ezzel szemben Marco Wanderwitz (CDU) szerint a betiltás hosszú időre visszavetné a jobboldali mozgalmat, és az újjászerveződés csak nagyon lassan történne meg, ha megtörténne. Meggyőződése szerint tehát mindenképp meg kell lépni a betiltást. Claus Leggewie professzor szerint viszont ennek a lépésnek csak szimbolikus üzenete lenne. Nincs sok értelme azért sem, mert szerinte a politika logikája eleve más – ahogyan e cikk első bekezdése is megfogalmazta. Az ARD (Das Erste) elfogult moderátora mindezeket követően – nem meglepő módon – mégis Wanderwitz véleményével értett egyet. Jóllehet neki moderátorként és a közszolgálati tévé alkalmazottjaként állást sem szabadna foglalnia.
Leggewie szerint a betiltás növelheti a társadalom radikalizálódását, például a menekültszállók elleni támadásokat. A történelmi példák is arra mutatnak – mint például az NSDAP 1920-as évek eleji betiltásának a következményei –, hogy nem biztos, hogy produktív, jó döntés lenne a radikális betiltás. Wanderwitz ezzel szemben nem tartotta komoly veszélynek a betiltást; szerinte pártként, hatalmi intézményként tovább hagyni működni a radikális szervezetet sokkal nagyobb kockázat. A jobboldali radikális beállítódások esetleges változásaival kapcsolatban Leggewie azt tartotta, hogy annak mértéke talán valamit csökkenne, azonban bizonyosan nem szűnne meg. Wanderwitz szerint lehet, hogy a beállítódás nem változna, de ennél sokkal fontosabb a hatalmi szerkezet, a pártapparátus megszüntetése.
A betiltani akarók fő érve és reménye tehát a jobboldali szerveződés szétrobbantásának a szükségessége lett. A varázsszó: Zersplitterung (szétaprózás, szétverés). Az ARD „dokumentumfilmjének” érvelése és szerkezete is igyekezett alátámasztani a megszüntetés szükségességét. De azért a függetlenség és az objektivitás látszatát keltve megjegyezték: azért ez nem lesz olyan egyszerű dolog. Érdemes viszont szerintük mégis megpróbálni, ha másért nem, mert évekre visszavetné szerveződéseiket.
Nem kétséges, hogy az AfD letörlését a német politikai palettáról adott esetben alá fogják tudni támasztani a politikai döntést követően alaptörvényi szakasszal is. Mi több, némi társadalmi támogatottsága is lenne a rendelkezésnek – miként említettük –, és nem feltétlenül csupán az erőszakos, szélsőbaloldali antifa Hammerbande terrorcsoport részéről. Mindemellett a döntés egy jelentős társadalmi réteg, a több mint húszszázalékos választói kategória érdekeinek a semmibevételét jelentené.
Továbbá nyilvánvalóan egy eleddig legalábbis többé-kevésbé jól működő, nyitott demokrácia korlátozását. Hozzá kell tenni, hogy egy párt betiltása nem ezektől az egyébként fontos befolyásoló tényezőktől és szempontoktól függ elsősorban, hanem a szövetségi alkotmánybíróság döntésétől. A pártok kezdeményezhetik a betiltást, a döntés viszont a bíróság kezében van.
A szerző nyugalmazott egyetemi docens
