A politikai felszín mögött meghúzódó globális erőközpont világhatalmi törekvései ellen a legfőbb védősáncot a nemzetállamok jelentik. Nem véletlen, hogy ezeknek a meggyengítése, illetve lebontása a globalisták egyik fő célja. Ezt szolgálja az európai lakosságcsere, az Európai Egyesült Államoknak a magyarországi ellenzék által is támogatott disztópiája, valamint a polgárok vallási, nemzeti és nemi identitásának tervszerű gyengítése.
Egy nemzetállam erejét nemcsak a területi nagysága, lakosságának számossága, hadserege és gazdasága adja, hanem polgárainak öntudata is.
A magyar nemzeti önazonosságot a Kádár-rendszerben módszeresen roncsolták, hamis önképpel mételyezték a lakosságot, nemzetárulókat emeltek piedesztálra (például Károlyi Mihályt, Jászi Oszkárt), a valódi hősöket és nagyságokat vagy kitörölni igyekeztek a köztudatból (például Szabó Dezsőt, Wass Albertet) vagy hitelteleníteni (például Horthy Miklóst). Mindent megtettek a történelmi folytonosságtudat felszámolásáért, a magyar nemzeti büszkeség önlebecsülésbe fordításáért.
A kommunista internacionalizmus jegyében zajlott öntudatlebontást a kommunista utódpártok s az SZDSZ, majd annak szellemi örökösei a Momentumtól a Párbeszédig a rendszerváltás után is folytatták a kozmopolita baloldaliság zászlaja alatt. A különbség csak annyi, hogy retorikájukat hurráoptimista európai generálszósszal fűszerezték.
A nemzeti kormányok mind az Antall–Boross-ciklusban, mind 1998 és 2002 között, illetve 2010 óta érezhetően igyekeztek ezen változtatni. A legfőbb elért eredmény a kilencvenes évek első feléhez képest az, hogy a magyar társadalom elsöprő többségének ma már a nemzeti öntudat, a nemzeti kiállás pozitív értékkategóriát jelent, nem sikerült a nemzeti értékrendet jobboldali szélsőségként megbélyegezni, pedig az SZDSZ-es média az Antall-kormány idején gigantikus erőket mozgósított ennek érdekében.
A kultúra területén ugyanakkor még mindig nem dőlt el a harc, messze állunk attól, hogy a könyvkiadástól és -értékesítéstől, a könyvtárellátáson keresztül a művészetek világáig a nemzeti szellem hassa át a tudatbefolyásolás főbb társadalmi szegmenseit. A küzdelem egyenlőtlen eszközökkel zajlik, a globalista zsoldban álló baloldali ellenzék öntudatpusztító tevékenységét nagymértékben segíti a globális tudatipar értékrelativizmusa, hedonizmusa és nihilizmusa, a szinte mindenki által használt platformok, a YouTube, a Facebook és a többi brutális és arcátlan cenzúrája.
A Kádár-korszak kultúrpolitikájának egyik legnagyobb bűne az volt, hogy a magyar társadalom tudatából szinte teljesen kitörölte a nemzet legnagyobb tragédiáját, Trianont. E történelmi kor utolsó éveiben, nagyjából az Erdély története című nagyívű munka 1986-os kiadása után javult ugyan a helyzet, de még ma is messze állunk attól, hogy egységes és világos képe legyen minden magyarnak országunk száz évvel ezelőtti szétdarabolásáról.
Az öntudati rekonstrukció legfontosabb intézménye a 2002-ben létrejött azonos nevű alapítvány által működtetett, tavaly ősszel újranyitott Trianon Múzeum, mely XXI. századi technikával, látványosan, érdekfeszítően, közérthetően és tényszerűen mesél arról, hogy mi is történt 1920-ban s azt megelőző években, hogy milyen erők szövetkeztek azért, hogy egy jól működő, sikeres és egységes országot szétszakítsanak.
Elvárható lenne, hogy egy magát nemzetinek mondó párt ne használja fel ezt az intézményt kormányellenes propagandára. Amikor Toroczkai László hatásvadász videóját megnéztem, nem akartam hinni a szememnek. Az a politikus tette közzé ezt a filmecskét, akinek a politikai pályája szorosan összekapcsolódott a Trianon-kérdés mediatizálásával, hiszen ő alapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, mely hosszú éveken át szervezte önerőből a Magyar Szigetet, a „Pepsi” Sziget ellenpólusát, ahol nemzeti zenekarok koncertjein szórakozhattak és kiváló gondolkodók előadásain pallérozhatták elméjüket a fiatalok. Politikusként a MIÉP-ben kezdte pályafutását, a Jobbikban folytatta, majd miután a Jobbikot nem sikerült nemzeti irányultságában megtartani, megalapította a Mi Hazánk Mozgalmat.
Utóbbi megítélése a nemzetben gondolkodó választók számára messze nem egységes. Kormánybírálatuk miatt nem kevesen vannak, akik a baloldal segítőit látják bennük, de sokan felismerik e pártban a lehetséges szövetségest, szavazóinak pedig nyilván e szervezet a hiteles nemzeti politika képviselője.
Mi látható az említett videóban, amit egyébként Bayer Zsolt érintettként a műsorában részletesen elemzett, s a támadásra a maga vérmérséklete szerint reagált? (Azt hadd szúrjam ide, hogy ami a Trianon Múzeummal kapcsolatban az adásban elhangzott, s aminek lényege az, hogy minden magyarnak látni kellene legalább egyszer ezt a kiállítást, az messzemenően helytálló. Érzésben, tudásban, világképet illetően másképp jön ki az ember ebből a múzeumból, mint ahogy bement. Jellemzően gazdagodva, de legalábbis megerősödve. Bayer Zsolt pedig csak büszke lehet arra, hogy köze van ehhez az intézményhez.)
Azt mutatja be Toroczkai a filmben, hogy indiai vendégmunkások laknak a múzeumhoz tartozó Nagy-Magyarország parkban, ami egyébként a Kárpát-medence egyik legcsodálatosabb szeglete, a Hungária pavilonnal, a Kárpátia éttermet is integráló Gömbös Gyula-vadászházzal, az egyes elszakított területekről elnevezett épületeivel, a Kárpát-medencei virágúttal és a millenniumi emlékművek miniatűr gyűjteményével. Még az is időnkívüliséget sugall, hogy a park területén nincs térerő.
A filmre visszatérve, láthatunk egy rövid interjút is az egyik vendégmunkással, aki elmondja, hogy hosszabb távra tervez, és két év után újabb vízummal továbbra is itt dolgozna, betekintést nyerhetünk továbbá a múzeum pénzügyeibe, ezzel igyekszik igazolni a pártelnök azt, hogy úgymond nincs rászorulva a park arra, hogy vendégmunkásokat szállásoljon el.
Amint az az említett Bayer-show-ban is elhangzott, mindössze annyi történt, hogy egy multicég szezonon kívül itt bérelt szobákat törvényesen dolgozó munkásainak, akiket egyszerűen tényhamisítás összemosni a határokon átcsörtető illegális migránsokkal.
Mit is leplezett le a Mi Hazánk elnöke?
Azt, hogy Magyarországon laknak és dolgoznak távoli országokból érkezett vendégmunkások. Amit eddig is tudtunk. Ha a vendégmunkások foglalkoztatásában rejlő, nem kevés Fidesz-szavazó által sem tagadott potenciális veszélyre akarta felhívni a figyelmet, azt megtehette volna úgy is, hogy ne keverje bele a nemzet öntudat regenerálásának e fontos műhelyét.
A Mi Hazánk és a Fidesz politikájának irányvonala egyes nemzeti kulcskérdésekben egy irányba mutat, olyannyira, hogy Puzsér Róbert, aki egymással akarja e két politikai erőt hírbe hozni és hitelteleníteni, testvérpártoknak nevezi őket, a tőle megszokott hatásvadász demagógiával.
De aligha tagadhatja bárki, hogy mindkét párt az egész kontinens kultúráját létében fenyegető veszélyt lát az illegális migrációban, reális problémaként érzékeli az LMBTQ-lobbi nemzetközi nyomulását, aminek lassan még a római pápa is behódolni látszik az azonos nemű párok megáldásának lehetővé tételével. Mindkét párt kiemelten fontosnak tartja a nemzet történelmi önképének helyreállítását és vallási identitásának erősítését.
Isten ne adja, de eljöhet az idő, amikor a kétharmad nem fog „úgy állni, mint a cövek”, s akkor a nemzet jövője érdekében kulcsfontosságú lehet, hogy e két párt számíthasson egymásra. Volt már ilyen időszak 2010 és 2016 között, amikor a Jobbik több fontos, a nemzet érdekeit szolgáló kormányzati előterjesztést támogatott. 2016 volt a cezúra, amikor a Jobbiknak moratóriumot kellett volna hirdetni a kvótaügyi népszavazás kampányának idejére a kormány támadásában és minden erővel a szavazók mobilizálására kellett volna törekedni. Ezt diktálta volna a primer nemzeti és európai érdek.
Ehelyett a párt akkori elnöke, Vona Gábor azzal a minden alapot nélkülöző, légből kapott állítással lepte meg támogatóit, hogy a kormányfőnek le kell mondania, ha nem lesz érvényes a népszavazás, ergo mobilizálás helyett demobilizált, majd miután a népszavazás lezajlott, s az érvényesen szavazók több mint kilencven százaléka elutasította a kvótát, nem erre helyezte a hangsúlyt, hanem Gyurcsány Ferenccel összhangban lemondásra szólította fel a kormányt.
Ezt követően frakciójával együtt nem szavazta meg, s így elbuktatta a migránsügyi alkotmánymódosítást, s azon örömködött, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe tárgyalni. Nem mellesleg a magyarság és egész Európa megmaradásának érdekében. Láttunk már ilyet a magyar politikában, de azt a pártot SZDSZ-nek hívták, amely soha nem írta ki rendezvényeinek pulpitusára és molinóira, hogy „Csak a nemzet”.
Reménykedjünk benne, hogy a Mi Hazánk nem fogja ezt a pályaívet leírni s ez a videó egy balszerencsés kisiklás volt csupán, s nem pálfordulás.
Borítókép: Toroczkai László (Fotó: Bujdos Tibor)
