Itt ragadható grabancon a legfontosabb különbség a két Magyarország között. A nemzeti elkötelezettségű Magyarország a kölcsönös tisztelet alapján tárgyal mindenkivel, bárkivel, Kelettel és Nyugattal is, és a magyar érdek képviselete számára a legfontosabb. Például nemcsak azért nem vesz amerikai cseppfolyósított gázt, mert abból nincs elegendő, hanem mert piszkosul drága. És nem azért vesz oroszt, mert Putyin csicskája, hanem mert az olcsó és van belőle elegendő.

Amikor meg már nem szeretik, rögvest elzárnák a gáz- és olajcsapot, mert a fagyhalál is jobb, mint Putyin, továbbá fegyvereket és magyar katonákat küldenének a Don-kanyarba. Már a szókapcsolattól – „magyar érdek” – hidegrázásuk van. Nekik kényszeresen és folyton egy idegen birodalmat kell szolgálniuk: nem vágynak másra, mint eligazításra, sorvezetőre és adományládikákra.

Az amerikai szenátori küldöttség nem csupán Cseh Katalinék hódolatát fogadta. Maga Léderer Sándor, a K-Monitor nevű Soros-lerakat igazgatója is elibük járulhatott. Partizán haverjaival együtt ő fűrészelte le annak idején a Regnum Marianum-templom helyén emelt fakeresztet és rajzolt oda vörös csillagot. Innen egyenes út vezetett az Obama-ösztöndíjig, majd publikált a CIA-féle National Endowment for Democracy tanulmánykötetében. Minőségi alkalmazott, na. (Pressmanék szerint „civil”.)

Fontosak ám az efféle küldöttségek. Ahogyan mondani szokás, a gazda szeme hizlalja a jószágot. Persze a honi ellenzék nemcsak Pressmanék nézésétől meg járásától hízik, hanem az egészen konkrét kifizetéseitől. Például attól a négymilliárd forintnyi dollártól, amit a 2022-es választási kampányban gurítottak az adományládikákba. 

A legfrappánsabban ezúttal Jakab Péter, a magára maradt párizsifogyasztó foglalta össze az amerikaiak látogatásának értelmét és célját. „Az Egyesült Államok a demokratikus berendezkedés felé tereli az országot” – magyarázta. Tudniillik egy ezeréves államnak nélkülözhetetlen szüksége van egy kétszázötven éves állam útmutatásaira a berendezkedését ille­tően. Jakab szavaiból azt lehetett leszűrni, hogy Press­man helytartó gyakorlatilag a kormányváltáson dolgozik. Meglepő, ugye?

Végül is mindegy. Csupán azt nem értem, mi a rossebnek kell a Kari Geri-féle adományládákkal matatni, kisnyugdíjasok mikroadományairól hantázni, meg Korányi Dávidot macerálni ott New Yorkban, hogy gereblyézzen össze minél több zöldhasút. 

Elébe járulnának a helyi megbízottak – például az Országos Bírói Tanács aktivistái, az ilyen-olyan zsidólistázók, a talajt kereső vándorszínészek, kappanhangú dalnokok meg egyebek –, s a feladatszabás után mindjárt hozzájuk lehetne vágni a heti betevő dollárt. Baukó Attila (Azahriah) vinné magával a malacos perselyét vagy ilyesmi. Abból aztán futná kampányra, „civil” tüntetésekre, mindenre.

Borítókép: David Pressman nagykövet a magyar parlamentben (Fotó: AFP)