Mennyire bőszít fel a pedofília? Azután, hogy korábban újságíróként négy éven át írtam rendszeresen az amerikai katolikus egyházban történt szexuális visszaélésekről, a bennem lévő tüzes felháborodás mostanra elégette azon képességemet, hogy katolikusként higgyek.
Számomra nem a gyermekeket és kiskorúakat molesztáló papokkal való szembesülés volt a legrosszabb. Sokkal inkább az azzal való szembesülés, hogy milyen sok püspök – olyan férfiak, akiket nem a szexuális kényszer hajtott – mentegetőzött ezekért a bűnökért, és jobban törődött a bűnözőkkel, mint az áldozataikkal. Márpedig az ilyesfajta bántalmazás áldozataival és családjaikkal beszélgetni azt jelenti, hogy a lelke mélyéig megrázza az embert az a sok sérülés, amit ez a gonoszság okoz a gyermekeknek és a családoknak. Ha ezt nem vesszük komolyan, az maga is a romlottság egy formája.
Azért osztom meg ezt a személyes múltat, hogy egyértelművé tegyem, mennyire komolyan veszem a gyermekek szexuális zaklatásának ügyét.
El sem tudom képzelni, mennyivel rosszabb lehet, ha valaki áldozatként vagy egy áldozat szülőjeként éli át ezeket a borzalmakat. Mindemellett azt is hangsúlyozom, hogy semennyi együttérzésem sincs azok iránt, akik nem veszik komolyan ezt a témát.
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében nem vesztegette az időt, amikor a Magyarországot sújtó politikai válságról beszélt. A kegyelmi botrányt, amely Novák Katalin köztársasági elnök, Varga Judit volt igazságügyi miniszter és legutóbb Balog Zoltán református püspök posztjába került, a magyar kormányfő rémálomnak nevezte, amely mindannyiunkat megvisel. Mindazonáltal Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról úgy vélekedett, „be kell látnunk, az történt, aminek ebben a helyzetben történnie kellett”.
És igaza van. Bármennyire is kedvelem Novák Katalint és Varga Juditot, a gyermekek szexuális zaklatása ügyében nem lehet kompromisszumot kötni. Semmilyet. Bármennyire is sajnálom, hogy véget ért a politikai karrierje ennek két kiváló nőnek, igazság lett szolgáltatva, és Magyarországon még erősebb gyermekvédelmi törvények lesznek. Ha Balog Zoltán református püspök megértette volna a gyermekekkel való szexuális visszaélések valódi természetét, soha nem kért volna kegyelmet K. Endrének, és mindez nem történt volna meg.
Az az elképzelés azonban, hogy a magyarországi politikai és kulturális baloldal megpróbál tőkét kovácsolni ebből a válságból, hogy a gyermekek valódi védelmezőjeként adja el magát a magyar embereknek, egy színjáték – méghozzá egy veszélyes színjáték!
Ugyanis ha a baloldali pártokon múlna, a magyar gyerekeket az iskolában genderelméletekre tanítanák, és ugyanolyan könyörtelen propagandának lennének kitéve, mint az amerikai gyerekek. Vajon a magyar anyukák és apukák fel vannak-e már készülve az animált drag queenek által vezetett rajzfilmes Pride-felvonulásokra? Ez teljesen normális az amerikai televízióban. Az amerikai hírmédia továbbá gyakran közöl kritikátlan beszámolókat a transznemű gyerekekről, sőt, még a „drag kids”-et is ünneplik:
olyan kisfiúkat, akik a felnőttek szórakoztatására nőnek öltöznek.
Németországban a kisgyermekek az iskolai tanórákon a szexualitás különböző formáiról tanulnak. De Németországban az erkölcs már régóta erősen megkérdőjelezhető. 1973 és 2003 között például a német hatóságok tudatosan pedofilok felügyelete alá helyeztek árva fiúkat. A német politikusok ma, beleértve a baloldaliakat is, elítélik ezeket a kísérleteket; a Zöld Párt, Németország egyik legnagyobb pártja bocsánatot kért a múltban nyíltan támogatott pedofíliáért. A Zöld Pártnak – amely ma Németország egyik legnagyobb pártja – bocsánatot kellett kérnie a botrányban játszott szerepe miatt. Ez a bűnös gyakorlat mégis egy olyan baloldali kultúrából nőtt ki, amely a gyermekek szexualizálását progresszívnek tekintette.
