A teljes választókorú népesség három-három százaléka támogatja az MSZP-t és a Jobbikot (tavaly novemberben négy-négy százalékon álltak). A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is háromszázalékos a tábora, nem változott az elmúlt hónapokban. Az LMP korábban három-, most kétszázalékos párt, a Párbeszéd támogatottsága nem változott, egy százalék maradt.

A Momentum tehát épp hogy nyaldossa a parlamenti küszöböt, dacára annak – mint megtudtuk –, hogy az Európai Unióban nagy befolyással bírnak. Nincs ebben némi ellentmondás? Csak azért merült ez fel bennem, mert ha mondjuk érdemi ellenzéki pártokban gondolkodunk, talán a legkonstruktívabb az lenne, ha olyan programot dolgoznának ki és hajtanának végre, ami a magyar emberek érdekét szolgálja, nem pedig kerékkötője például a pedagógusok béremelésének vagy a Magyarországnak járó uniós források megérkezésének – merthogy a kettő összefügg. 

Nem igazán tudom megítélni, a Momentumnak mit jelent a siker, de érdemes néha rápillantani – ha másra nem – a pártszimpátia-mérésekre: itt Magyarországon ez annyira nem szimpatikus az embereknek.

Talán még náluk is jóval siralmasabb képet fest a Párbeszéd nevű „párt”, amely nemhogy a parlamenti bejutási küszöböt, még az egyszázalékos támogatottságot is alig éri el. Ez annyira nem is meglepő, hiszen se identitásuk, se valós programjaik, vízióik nincsenek, vagy ha vannak is, üres lózungok, amit pufogtatnak, abból a végére semmi, de tényleg semmi nem valósul meg. Jó példa erre 

Tulajdonképpen ez nem is lenne rossz megközelítés, de ezen elkezdhetett volna dolgozni már az elmúlt négy és fél év során is: például normálisan megszervezve a fővárosi forgalmat. Jelenleg ugyanis a káosz és a dugók uralják, ami a légszennyezettséget nézve nem sok jóval kecsegtet, ez pedig a budapestiek egészségét tekintve sem jó ómen. És, tulajdonképpen – nem kisebbítve az egészséges életmód jelentőségét – 

Tarlós István ideje alatt tízezer új fát ültettek a fővárosban és száz kilométer (!) új bicikliút épült. A jelenlegi főpolgármester csupán néhány bánatos fát ültetett, amiről azokat ölelgető bejegyzései árulkodnak a közösségi oldalán.

De lehetne még sok mindent mondani, mi áll a mérleg másik serpenyőjében: 2010–2019 között 47 új villamos és 57 új troli állt forgalomba, elkészült a 4-es metró és megújult a 3-as vonala, elkészült a budapesti fonódó villamoshálózat, meghosszabbították az 1-es villamos vonalát, létrejött a Mol Bubi kerékpárbérlő rendszer, illetve 2700 új P+R parkoló épült – és itt még csak a tömegközlekedés fejlesztéseit vettem sorra, azok közül sem az összeset.

És hogy miért fontos ez most? Visszakanyarodva az írásom elejére, talán létezik olyan siker és eredmény, ami mindenki által elismerhető. Tarlós egy évtizedes építő munkája, azt hiszem, ide sorolandó, a budapestiek szemszögéből biztosan. Ma viszont a főváros kissé elárvult: nincs gazdája, akinek érdemi víziói lennének a jövőjéről.

Nemcsak a racionalitás, hanem az érzelem oldaláról is vizsgálja az előtte álló problémákat, ami sajátossá teszi a női vezetői stílust.

Azt hiszem, Budapestnek ma éppen erre van szüksége. Gondoskodásra, amiből az elmúlt években nem sok jutott neki – sokkal inkább volt játszótere olyan, sokszorosan leszerepelt politikusoknal, akik a saját hasznukat előbbre tartják a közös érdeknél. Visszatérve Cseh Katalinékra és a Momentumra: a nyáron nemcsak önkormányzati, hanem európai parlamenti választások is lesznek. A fentiek fényében érdemes átgondolni, kinek adunk mandátumot, sőt azt is, hogy vajon kell-e nekik az a kevéske öt százalék. Lehet, hogy még az is sok!

Borítókép: Szentkirályi Alexandra (Fotó: Havran Zoltán)