A verselők a magyar nyelv bajnokai. Olyannyira, hogy szavaikkal, soraikkal szerelemre lobbantanak, kihúznak a depresszióból, vagy éppen beletaszítanak, forradalmakat robbantanak ki, megóvnak a haláltól, vagy éppen beletaszítanak. Mindenképpen hatással vannak az életünkre. Már ha olvassuk őket!
Sokan azt mondják: egyre kevesebb verset olvasunk. Mi is, gyermekeink is. Ezzel nem tudok vitatkozni. Pedig ebben az új kibervilágban is jöhetnének szembe velünk szebbnél szebb költemények. Jönnek is, csak a legtöbb esetben dalszövegként, kötelező iskolai „magolóként”. Sokszor fel sem fogva, igazából miről is szól az adott poéma.
Többször találkoztam Gyurkovics Tiborral, a magyar kortárs irodalom nagy bölényével (Isten nyugtassa!). Elképesztő volt a társaságában lenni, beszélgetni vele. Ő sört ivott, én bort. Tőle hallottam azt, ami a költészet legnagyobb dicsérete: „Mindig legyen egy verseskötet az éjjeliszekrényeden, soha ne aludj el úgy, hogy ne olvasnál el egy verset! Nyugodt lesz az álmod.”
Bevallom, nem mindig tudok eleget tenni ennek a gondolatnak, vezényszónak. De igyekszem.
Írásomban a számoknak jelentőségük lesz, ezért elsőként Gyurkovics Tibortól a Kezem című nyolc sort hoztam önöknek:
Kezem kezedre hullva / bizonnyal éhezem / hogy nem eteted bújva / kezeddel a kezem. / Nem eteted elégszer / csak néha napra-nap / kezemből mint az ékszer / ha az éhség kicsap.
Mostanság újra a nagy népszerűségnek örvendő költő, Weöres Sándor verseit olvasom. Akit a legtöbben hazánkban a gyermeki Bóbitával azonosítanak (teszem hozzá, az is zseniális). Ebből is látszik, hogy Weöres mennyire bírta a magyar nyelvet, micsoda zeneisége van sorainak. Nem véletlen, hogy könnyen lehet a verseit megzenésíteni, igazából csak fel kell olvasni, és már ott van benne a zene. Most éppen ez a négysoros kedvencem:
Szemem éjszakába révedő, / árny-sikátorok közt tévedő, / sötétségben őrzöl színeket, / karikázó fényemlékeket
Természetes, ha négysorosról van szó, mindenkinek Pilinszky János elképesztő sorai jutnak eszébe, tudom, hogy ismerik (sokan fejből tudják, nem nehéz – csak megérteni az):
Alvó szegek a jéghideg homokban, / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.
Amikor először találkoztam e sorokkal, úgy gondoltam elsőre, hogy értem, majd elolvastam újra és újra minden szavát. Egyesével. Minden gondolatát.
Egy vers zsenialitása abban rejlik, ebben a négysorosban is akár, hogy bárhogy is, bármikor is olvassuk, mindig tud újat nyújtani.
A négysorosok, kétsorosok és majd alább olvashatják, egysorosok a költészet esszenciái, mondhatni olyan zanzái a költői tehetségnek, gondolkodásnak, melyek többszörös újraolvasásra, újragondol(kod)ásra, új értelmezésekre sarkallják az olvasót. Hiszen ez (is) a cél!
Merüljünk mélyebbre! Jöjjön egy klasszikus „kétsoros”, így a magyar költészet napján, József Attilától, a Két hexameter:
Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
Majd' minden szava ugyanaz, mégis, micsoda különbség! Két szón múlik az egész, igazából egyen, de ha a másik nem volna, már nem lenne hexameter. Zseniális, nem?!
Visszatérve Weöresre! Tökélyre fejlesztette az irracionalitást, a költészet és olvasói képzeletének határait feszegetve, hiszen számtalan egysorost, sőt egyszavas verset is írt. Az egyszavasok közül talán a legismertebb, legtöbbet elemzett mű a szójátéknak is tűnő:
Tojáséj
című és tartalmú vers, de az én kedvencem a:
Körülálltalak
Az egysorosai leginkább az aforizmák szabályait követik, azaz tömör, szellemes bölcsességek, erkölcsi példamutatások. De már modern gondolkodást tükröznek, reagál, kritizálja a XX. századi világ változásait:
Őrült minden fűszál
És, ha már magyar költőknél tartunk, hadd idézzek egy poént! Vagy igaz, vagy nem, mint sok minden nagy költőnkkel kapcsolatban: a korabeli lapokban egysoros (!) újsághír volt, hogy eltűnt Petőfi Sándor.
II. rész
A nárcizmus vádját magamtól eltolván, hogy csak a saját kedvenceim szerepelnek írásomban, idén is kutatásba kezdtem. Tavalyi írásomban családom és baráti köröm kedvenc verseit gyűjtöttem össze. Idén a kollégáimat kértem meg, hogy küldjenek kedvenc verseikből egy-egy idézetet. Most nem fogok foglalkozást megadni, hiszen mindenki újságíró, szerkesztő, sokkal érdekesebb a kor, hogy egyes generációknak mi tetszik, melyik magyar költő, vers a kedvenc.
József Attila: Ülni, állni, ölni, halni
Az vers végig mozgásban van, él. Ilyen formán nehéz belőle kiemelni. Ez a részlet csak egy kis ízelítő abból a varázslatos József Attila-hangulatból, ami egyszerre játékos, könnyed és ugyanakkor szívbe markolóan fájdalmas. Csodálatos képek sorakoznak egymás után, a csengő haboktól, a poros könyvön át a kicsordult vérig. Ugyanakkor a játékosság is megjelenik a kislány fordulásától a kicsi húg ölbekapásáig. Érdemes meghallgatni a Hobo Blues Band előadásában megzenésítve is ezt a nagyon izgalmas verset. (Balázs, 51 éves)
[…] csengő habok közt pirulni, / napraforgók közt virulni – / vagy csak szépet sóhajtani, / csak egy legyet elhajtani, / poros könyvem letörülni, – / tükröm közepébe köpni, / elleneimmel békülni, / hosszú késsel mind megölni, / vizsgálni, a vér hogy csordul, / nézni, hogy egy kislány fordul – / vagy csak így megülni veszteg – / fölgyujtani Budapestet, / morzsámra madarat várni, / rossz kenyerem földhöz vágni, / jó szeretőm megríkatni, / kicsi hugát ölbe kapni / s ha világ a számadásom, / úgy itt hagyni, sose lásson
Mécs László: A királyfi három bánata
Aki ezt a verset elolvassa, nem létezik, hogy ne legyen rá hatással. Az anya-gyermek kapcsolat mélységén, meghittségén túl az egyetemes fájdalom emeli más szintre a „királyfi énekét”. (Zoltán, 46 éves)
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot / Messiás-mutató különös csillagok, / csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. / A többiek láttak egy síró porontyot, / de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, / mintha babusgatná a napkorongot.
József Attila: Nem! Nem! Soha!
Ez a vers különösen közel áll hozzám, ugyanis a magyarság feltámadását, és büszkeségének visszatérését ábrázolja egy olyan korszakban, amikor az igazságtalan trianoni békeszerződés következményeként reményvesztettség lett úrrá hazánkon. A versben rendkívül megindító az elképzelés, miszerint nemzetünk az örökös egymással való küzdelem helyett végre felveszi a harcot az őt fenyegető, külső ellenségekkel szemben, és közös erővel legyőzi azokat. (Márton, 21 éves)
Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel, / Ha eljő az idő – a magyar talpra kel, / Ha eljő az idő – erős lesz a karunk, / Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Weöres Sándor: Énhasadás
Sok kedvenc versem van, ezek közül az egyik Weöres Sándor Énhasadás című darabja. Hogy most miért ez? Mert ez jutott eszembe. A költészetben az a jó, hogy sok kedvenc verse lehet az embernek, és hogy ezek közül bármelyik eszébe juthat. Most éppen nekem ez. Idézem az egészet, mert nem hosszú. Viszont annál kitűnőbb. Sok más kitűnő Weöres- és egyéb vers mellett, melyek közül bármelyik eszembe juthatott volna. (János, 50 éves)
Utcasarkon / várok rám, / félórája / is van tán. // Ám értelmem / fölragyog: / Nem jövök, mert / itt vagyok.
Radnóti Miklós: A félelmetes angyal
Gimnázium óta szeretem Radnóti Miklós költészetét, de úgy éreztem kevés volt, amit a szöveggyűjteményemben találtam tőle, szóval a zsebpénzemből vettem egy kötetet, abban találtam ezt a verset. (Virág, 35 éves)
A félelmetes angyal ma láthatatlan / és hallgat bennem, nem sikolt. / De nesz hallatszik, felfigyelsz, / csak annyi, mintha szöcske pattan, / szétnézel s nem tudod ki volt.
Petőfi Sándor: Mit nem beszél az a német…
Nagy költőnk ezen mondatai jelenleg is ezerszázalékosan igazak, ha hazánkra és a brüsszeli bürokraták küzdelmeire gondolunk, hogy ők akarják megmondani, mit tegyünk (Ferenc, 41 éves)
Foglalod a kurvanyádat, / De nem ám a mi hazánkat!… / Hadat nekünk ők izennek, / Kik egy nyúlra heten mennek. // Lassan, német, húzd meg magad, / Könnyen emberedre akadsz; / Ha el nem férsz a bőrödbe’, / Majd kihúzunk mi belőle!
Weöres Sándor: Sugaras ének
Weöres Sándor költészete nem pusztán önkifejezésének eszköze, hanem a természetfölötti világ megnyilvánulása. Sok költő írt már a végtelenről, de magyarok közül nem igen lehet olyat említeni, aki valóban képes megidézni az olvasóban azt a fajta végtelen, szabad és mindenkinek oly ismerős „túlnani”-t vagyis evilág feletti közös eredetünket. (Kristóf, 33 éves)
Majd ha minden félhomályt / kizár lényed karimája: / a szilárd / teljes-létezést ragadd meg, mely valóddal eggyé-áldja / semmi előtt ki nem bomló önmagát. // Őbenne az akarat / mozgás nélkül és egyszerre / szánt-arat; / mozdulatlan áramlása irány nélkül száll mindenre, / közelebbről, mint magadhoz ten-magad. // Zsongó húr, mely nem rezeg! / láng, kívűl a lángoláson! / Torz beteg
hozzá mérten az üres tér – és az idő durva vászon – / s dadogók a morzsolódó nagy hegyek.
Hamvas Béla: Egyszer. Mindig csak egyszer
Hamvas bármely művét megoszthattam volna, de úgy gondolom most ezt fogom. Szikár, de minden benne van. Végletes és teljes. És bátor. (Gabriella, 42 éves)
Egyszer. / Mindig csak egyszer. / Mindig először, mindig utoljára. / Nem törvényt keresni. / Szabadnak lenni. / Nem alkalmazkodni. / Elhatározni. / Nem megszokás. / A váratlan. / A kaland. / A veszély. / A kockázat. / A bátorság… / A küszöbön állni. / Folytonos átlépésben lenni. / Élve meghalni, meghalva élni. / Aki ezt elérte, szabad. / És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
Nekem azért ez a kedvenc versem, mert Radnóti patrióta életszemlélete ember- és természetközeli, meglátja a szépet az apró dolgokban is. Hazaszeretetét nem dicsőséges történelmi eseményekhez köti, hanem a hétköznapi valósághoz, amellyel személyesebbé teszi a nemzet fogalmát. (János, 24 éves)
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, / az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, / piros zászló kezében, körötte sok gyerek, / s a gyárak udvarában komondor hempereg; / és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, / a csókok íze számban hol méz, hol áfonya
Petőfi Sándor: Az Alföld
Bár hozzám alapvetően közelebb áll a „zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája”, mint az alföldi síkság, mégis ebben a versben Petőfi gyönyörűen bemutatja hazánk egyik legszebb és legmeghatározóbb táját. Számomra ez a vers megmutatja, hogy aki megáll egy kicsit és elmerül hazánk tájaiban, az mindig megtalálja a szépséget. (Hunor, 23 éves)
A tanyáknál szellők lágy ölében / Ringatózik a kalászos búza, / S a smaragdnak eleven szinével / A környéket vígan koszorúzza. // Idejárnak szomszéd nádasokból / A vadlúdak esti szürkületben, / És ijedve kelnek légi útra, / Hogyha a nád a széltől meglebben. // A tanyákon túl a puszta mélyén / Áll magányos, dőlt kéményü csárda; / Látogatják a szomjas betyárok, / Kecskemétre menvén a vásárra.
Láthatjuk, hogy a Magyar Nemzet szerkesztői körében a klasszikusok hódítanak: József Attila, Weöres Sándor, Radnóti Miklós és Petőfi Sándor, míg örömteli, hogy két olyan név is bekerült (Hamvas Béla, Mécs László), akik kevésbé felkapottak. Az is elmondható, hogy Petőfin kívül a XX. század magyar költői a legolvasottabbak a szerkesztőségben. Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondanám, a mi kedvenc költőink országos összevetésben is ott lennének a top 5-ben. A magyar költészet napján (a teljesség igénye nélkül) ajánlanám még olvasóinknak Balassit, Berzsenyit, Csokonait, Vörösmartyt és Arany Jánost. És hol vannak a kortárs költők? Nem ismerjük őket?
Azon olvasóimnak, akik eljutottak idáig, teszek egy ígéretet. Jövőre is hozok egy válogatást a környezetemben élők kedvenc verseiből! A tavalyi és az idei írásom létrehozásában nagy kedvvel segítségemre levőknek és válaszadóknak majd azt a feladatot adom, kijelölvén egy évszámot (ez legyen még titok!), hogy az attól korábban vagy később született magyar költők verseiből válasszanak egyet.
A szerző a Magyar Nemzet online címlapszerkesztője
Borítókép: Gyurkovics Tibor költő (Forrás: Médiaklikk.hu)
