Az Európai Unió története és főként utolsó ciklusa elsősorban a konfrontációról szólt. Az ellentétek időnként elfogadhatatlan szinten jelentek meg az európai bürokrácia és egyes tagországok között. Magyarország, Lengyelország, néha Szlovákia, Csehország időszakos vitája az újabb és újabb életidegen uniós szabályok kiváltotta ellenkezésből fakadt. A rendszeresen újrakezdődő kötélhúzás elsősorban taktikai értékű volt, és nem érintette az unió alapvető jövőképét. Vagyis a stratégiát – a közösségre és annak működési gyakorlatára vonatkozóan – senki nem kérdőjelezte meg, hiszen a viták hátterében alapvetően objektív törvényszerűségek jelentek meg, legalábbis szerettük volna ezt hinni. Többnyire az volt a konklúzió, hogy az érdekellentétekben a vitapartnerek egymást tisztelve, nyilván ideológiai hátterüket vagy elfogadható politikai értékeiket képviselve vesznek részt.
A klasszikus értelmezésben értékrendek – jobb és bal, konzervatív és liberális – csaptak össze a meggyőződésüket képviselve, saját igazságuk által felvértezve.
Mivel ritkán létezik két igazság egy időben, az érthetőség kedvéért álljon itt az igazság definíciója: „Az igazság, egyben a legvitatottabb a filozófiai fogalom, a valóság ellenőrizhető tényei és az erről szóló állítások megfelelése egymásnak.”
Hogy miért türemkedik ide az igazság definíciója? Mert ha objektív alapról kívánjuk visszanézni az unió elmúlt öt évét, és megfigyeljük a jelenlegi választást követő állapotokat, kiderül, hogy az apparátus értékrendjében szó nincs az objektivitásra törekvésnek még csak a szikrájáról sem.
Az Európai Unió jelenleg szubjektív akaratok megtestesítője. Az operatív hatalmat és vezetést megszerző egyének saját érdekük kiszolgálására „felesküdött” közösséggé alakultak át, ahol a viták nem Európa érdekeiről és a tagországok szerepéről szólnak, hanem politikusoknak álcázott lakájok akaratáról. Olyan személyek állnak az Európai Unió élén és akarják folytatni a kontinensünk tönkretételét, akik még saját korábbi anyaországaik érdekeit is képesek voltak figyelmen kívül hagyni.
Ebből a megvilágításból az nem is lényeges, hogy ezt azért teszik-e, mert így érzik jól magukat, vagy ily módon szolgálják a globáltőke céljait.