A magyar állam és a magyar nemzet jelképei nem válhatnak mindennapi pitiáner politikai játszadozások, pláne szélsőbaloldali ideológiák megszállottainak áldozatává. Ez egyfelől önbecsülés kérdése, másfelől a gyógyulóban lévő nemzetlélek megóvása és erősítése szempontjából egyenesen életbevágó.
E közhelyszerű megállapításnak sajnálatos aktualitást ad, hogy
Budapest székesfőváros történetének legkártékonyabb főpolgármestere, a mindössze 41 szavazatnyi többséggel hivatalába ragadt gyurcsányista Karácsony Gergely provokatív módon ismét kitűzte a Városházára az életellenes LMBTQ-mozgalom szivárványos zászlóját.
Vagyis egy közpénzből működő közintézményt egy szélsőséges politikai ideológia propagandájának szolgálatába aljasított. És persze ugyanezt megtették más magyarellenes baloldali önkormányzati vezetők is, Karácsony csak a jéghegy csúcsa, de fővárosi vezetőként a legerőteljesebb szimbólum.
Ne feledjük, ugyanezek minden alkalommal telesírják a bolygót kelettől nyugatig, amikor a magyar kormány tájékoztató kampányokat indít fontos sorskérdésekben: az illegális migrációról és annak hátteréről, a hazánkat gyarmatosítani akaró Soros-birodalom gazemberségeiről vagy épp az Egyesült Államok Ukrajna területén zajló proxyháborújáról. Ilyenkor agyvérzésig felháborodnak, közpénzből folytatott propagandáról ordítoznak, holott ezek olyan, valóságos sorskérdések, amelyek minden magyart érintenek.
Az LMBTQ-elmebaj, vagyis a sajnálatos különböző szexuális defektusok, identitás- és testképzavarok őrülete nem ilyen, ez csak egy törpe kisebbség törpe kisebbségének mániája. Eredendően magánügy, aminek semmi keresnivalója az utcán, pláne közintézményekben. Persze tudjuk jól, az erőszakos propaganda célja az egészséges önazonosság, a normális, keresztény kultúra maradékának lerombolása, a tapasztalatlan, jóhiszemű fiatal nemzedékek agyának totális átmosása.
Ugyanez a gonosz szándék üvölt ki a XII. kerület leendő polgármesterének, a cseppet sem humoros, csak megjátszottan infantilis, valójában bicskanyitogatóan cinikus, kábítószer-, migráció- és genderpárti Kutyapárt elnökének a választás után felfedett programjából. A zilált Kovács Gergely – az egyházi szervezetek támogatásának megkurtítása és a kommunális adó összegének emelése mellett – a hegyvidéki turulszobor ledózerolását is meghirdette.
Kovács szerint a turul sokkal több embert bánt, mint amennyinek örömet szerez. Leszámítva a gyermeteg megfogalmazást, meglehet, a szélsőbaloldali aktivistának ez a tapasztalata, de ez csak annyit bizonyít, hogy beteges véleménygettóban éli mindennapjait.
Valójában a turul a magyar nemzet egyik legősibb szimbóluma, a magyar eredetmitológia kezdőpontja, Emese álma legendájának főszereplője. Nem véletlen, hogy országszerte számos településen emeltek turulszobrot múltunkra büszke, jövőnket hittel építő eleink.
A turulra méltán lehet büszke minden magyar, és méltán vetjük meg mindazokat a szlovák közéletből szerencsésen kikopott, mitikus madarunkat hülye turulnak minősítő Ján Slotától Munkács szobordöntő alvilági polgármesterén, Andrij Balogán át a dülledt szemű tojószárnyasról fröcsögő Iványi Gáborig és a Balogát követni igyekvő Kovácsig, akik beteg gyűlölettel átkozzák nemzeti jelképünket.
A fejsze már a fák gyökerén van – olvassuk a Bibliában. De itt és most nem a rossz gyümölcsöt termő fát akarják kivágni és tűzre vetni, hanem az egészséges kertet akarják feldúlni és csattanó maszlaggal megfojtani a gyökereket rothasztó felforgatók. Ezért lóg a budapesti Városházán és megannyi baloldal által megszállt helyhatóság hivatalán szivárványos rongy, ezért döntené le nemzeti jelképünket egy ápolatlan hatást keltő sötét alak. Sajnos a jelenlegi jogszabályi környezetben mindezt büntetlenül tehetik. Ebből következik a nemzeti önvédelem kényszerítő parancsa: sürgősen jogi védelem alá kell helyezni közintézményeinket és nemzeti jelképeinket.
Az alaptörvény világos mondatokkal kötelezi erre a törvényhozást. Annak L) cikke szerint Magyarország védi „a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját”, az R) cikk pedig, miután az alaptörvényt Magyarország jogrendszerének alapjaként határozza meg, és rögzíti, hogy az, valamint a jogszabályok mindenkire kötelezőek, arról rendelkezik, hogy „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége”.
Ebből pedig következik, hogy a véleményszabadsággal való legdurvább visszaélés olyan ideológiák provokatív hirdetése, amelyek kifejezetten ellentétesek az alaptörvényben rögzítettekkel, továbbá mivel a bevezető Nemzeti hitvallás azt is kinyilvánítja, hogy „történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége”, az is tiszta és világos, hogy ezen önazonosság minden szimbolikája is védendő érték.
A magyar Országgyűlésnek ezért kétharmados többségű törvényt kellene alkotnia közintézményeink és nemzeti jelképeink védelmében. Jogszabályban kellene rögzíteni, hogy egyetlen közpénzből működő közintézményt sem lehet az alaptörvényben rögzített értékekkel ellentétes politikai ideológiák hirdetésére használni, így sem állami, sem önkormányzati intézmények épületeire nem tűzhető ki a szélsőséges LMBTQ-zászló, sem ezen életellenes politikai mozgalom semmilyen jelképe. A megalkotandó jogszabály megszegőit elrettentő szankciókkal szükséges sújtani.
Ugyanígy szankciók terhe mellett jogszabállyal kellene kikényszeríteni az emberellenes ideológiák megalapozóiról, képviselőiről elnevezett közterületek átkeresztelését, szükség esetén vállalva az ezzel járó adminisztratív költségeket, valamint védelem alá venni nemzeti jelképeinket és nemzeti nagyjaink szobrait, emlékműveit, megelőzendő a lokális politikai széljárástól függő megosztó, nemzetellenes provokációkat.
Ha ugyanis a magyar állam ölbe tett kézzel végignézi, amint egy háborodott ámokfutó ledózerolja a hegyvidéki turulszobrot, akkor idővel, a politika változásával következhet a budavári Habsburg-kaput díszítő turulszobor, áldozatul eshet a magyar haza megannyi hősi emlékműve, akár még a Tatabánya fölötti bánhidai turulszobor is.
És mivel az őrület spirálja soha nem ér véget, a Magyarországon semmilyen hagyománnyal, értelemmel és pozitív történelmi összefüggéssel nem rendelkező köztársaság jelszóval megállás nélkül támadó baloldal, ha hagyjuk, következmények nélkül nekieshet a Szent Koronát ábrázoló emlékműveknek, és így tovább, a „múltat végképp eltörölni” elmebaj jegyében lépésről lépésre pusztíthatja el erkölcsi-szellemi útjelzőinket. Márpedig ezt minden erővel meg kell akadályozni, és ebben elévülhetetlen felelőssége és feladata van a törvényhozásnak.
Mondanunk sem kell, egészséges korban, egészséges világban efféle óvintézkedésekre nem volna szükség, de sajnálatosan ma a joggal való rosszhiszemű visszaélés legváltozatosabb példáit vonultatja fel az idegen zsoldban támadó szélsőbaloldal, így indokolt és szükséges a leghatározottabb jogi erővel is a magyar önvédelem.
Nyomatékosítsuk tehát: a magyar állam és a magyar nemzet jelképei nem válhatnak mindennapi pitiáner politikai játszadozások, pláne szélsőbaloldali ideológiák megszállottainak áldozatává.
