idezojelek

Ki a beszámíthatóbb? Biden vagy Karácsony?

Eszement jutalomosztása okán a csődfőpolgármesterrel is ki lehetne töltetni egy demenciatesztet.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Purger Tamás

Ez egyszerűen hihetetlen!

Itt van nekünk ez a paraszthajszállal újrázó csődfőpolgármester, Karácsony Gergely, aki úgy oszt ki – bárgyún vigyorogva – 200 millió forintnyi jutalmat sameszainak, a fővárosi cégvezéreknek, hogy közben Budapest csődközelben leledzik, folyószámlahitelbe kapaszkodva fuldoklik. Maga Kiss Ambrus dicsekedett el vele nemrég, hogy már 4,2 milliárd forintot lehívtak a hitelkeretből, ám ugyanő mindenkit megnyugtatott: semmi vész, hatvanmilliárdos a keret. Értsd: lehet még belőle bőven dorbézolni, mielőtt lehúznák a rolót. Aztán a szokásos koreográfia szerint majd úgyis ráfogják Orbánra, és a kormánnyal meg a magyar adófizetőkkel fizettetik ki az egészet, ahogyan annak idején Bajnaiék.

Budapest úgy és annak ellenére van csődközelben hónapok óta, hogy Karácsonyék kétszázmilliárd forinttal teli kasszával vették át a fővárost 2019-ben, és – minden hazudozásuk meg gyermeteg plakátkampányuk dacára – tavaly (is) rekordnagyságú iparűzésiadó-bevételük volt. Ám azóta ülepére vertek a megtakarításoknak, felélték a tartalékokat, és tették mindezt úgy, hogy közben egyetlen olyan nagyberuházásuk sem volt, amelyet ők készítettek volna elő, s nem Tarlósék. (Már ha a méhlegelőket vagy a sárga csíkok fölfestését nem tekintjük annak.)

Bő négymilliárdos mínuszban van a főváros, „kormányzati kivéreztetésről” karattyolnak, ez a szériahibás bájgúnár mégis hozzávág 200 milliót a csókos cégvezéreihez. Ahogy Besenyő Pista bácsi kérdezné: „Nooormális?” Kötve hiszem. Mikor süllyed a hajó, épeszű ember nem vág újabb lékeket a hajóba.

Az egyik kistafírozott az a Walter Katalin BKK-vezér, aki januárban sunyiban, az utazóközönségre magasról téve vezetett be járatritkításokat, majd, miután számonkérték, szemtelenül közölte: „Hálaadás előtt a levágandó pulykákat sem kérdezik meg a sorsukról.” Szóval mi vagyunk a pulykák – Katalin meg a böllér. Nos, Walter Katalin a havi 2,8 milliós sarzsija mellé 11,6 milliós jutalmat kap, amiért – legalábbis Karigeri szerint – pompásan végzi a dolgát. Olyan remekül, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság épp most szabott ki rekordösszegű, 200 milliós bírságot a BKK-ra, mert pulykás Katalinék még egy busztendert is képtelenek jogszerűen levezényelni. 

Karácsony másik liblingje, Mártha (jachton barnult) Imre, a BKM Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója éppenséggel 11,7 milliós jutalmat kap. Ő is nagyon megérdemli. Az Imre szokott luxushajós képeket posztolni a neten, amelyeken büszkén mutatja be híveinek, hogyan szeli a tenger habjait, hogy fest ő meg éppen aktuális kedvese hátsó fele. (Főleg az utóbbi.) Hogy utazgatásai közben a kukások épp az életben maradásukért sztrájkolnak? Kit érdekel? Imrének jár a pihenés. Meg a 11,7 milliós jutalom. A kukásoknak és a budapestieknek pedig coki.

Tehát ennek a díszes társaságnak utalt most ki 200 milliót a főpolgármester. Azért csak elkéne ide egy demenciateszt. Nem fogadnék nagy tétben, hogy Karigeri beszámíthatóbb Bidennél.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.