Ugyanis a tanulás egyik alapvető feltétele a figyelem koncentrálása, amit két lábbal tapos a legfeljebb nyolc másodpercnyi megállásra szoktatott rutin.
A jelenléti oktatásban épp az elmélyült, valamennyi monotóniát kívánó tevékenység az, ami nélkülözhetetlen. Ráadásul ezt csoportban gyakoroljuk, tehát a tárgyra is, egymásra is figyelünk, egymásra építünk. S köszönhetően a technika felelőtlen bálványozásának és a fogyasztói társadalom butaságának, a tanulási képességek terén zuhanórepülésben vagyunk.
Aki évtizedeket töltött az oktatásban, annak a tendencia napnál világosabb. S ezt igazolják a nemzetközi felmérések, sőt már a munka világa is visszajelzést ad az értelmi képességek leépüléséről a digitális nemzedéknél. Lehet tagadni, hogy van generációs probléma, mert az öregek is internetalkalmazók. Csakhogy ők nem ezen nőttek fel, személyiségüket és észjárásukat nem ez alapozta meg, számukra még az iskola iskola volt. Viszont
a munkaerőpiacon megjelent – nem egyes agytevékenységek hiánya, hanem – a gondolkodásra való képtelenség problémája.
Itt állunk egy jogszabály bevezetése előtt, amely az iskolában használható eszközök, így telekommunikációs készülékek használatát fogja szabályozni, némileg korlátozni. Nem látjuk még a részleteket, de tudjuk, hogy a hatás az oktatás szereplőin fog múlni. A gondolkodásukon.
Hallottam egy cinikus diákvéleményt: ebből nem lesz semmi, mert a tanárok többet kütyüznek már, mint a diákok. Igen, valóban elkésett intézkedésről van szó; valóban nem készült fel az oktatásügy erre a technikai kihívásra akkor, amikor kellett volna; valóban megrögzött szokásokba kell vagy kellene most beavatkozni.
Érthetetlen a mi nyugati civilizációnknak az a sajátossága, hogy az égvilágon semmi fenntartással nincs a technikai újdonságokkal szemben. Ha egy gyógyszert forgalomba hoznak, annak kötelező a káros mellékhatásait feltüntetni, de ha mentális, személyiségre ható szórakoztató eszközről van szó, abból minden kötelezettség és megszorítás nélkül lehet üzletet csinálni.
Így van ez, ha a lélekről nem veszünk tudomást, és főleg a gyermeki lélekről nem tudunk eleget. Meg kellene hallani Hal Melinda, Miklya-Luzsányi Mónika, Pöltl Ákos és Uzsalyné Pécsi Rita kis- és nagyobb gyermekekről szóló, minden nevelőhöz intézett intelmeit az internetezés és telefonozás hatásairól, kultúrájáról.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!