Az X közösségi oldalon látható egy fiatal hölgy videója, amint egy párizsi vasútállomáson könnyes szemmel, remegő kezekkel gubbaszt valami sarokban. Látszik rajta, hogy retteg. Ötpercenként jön hozzá valami idegen férfi, hogy ajánlatokat tegyen neki, mondja, a közelben pedig fenyegető szemekkel nézi őt valaki, ezért meg sem mer mozdulni. Kisírt szemekkel kérdi: „De hogy lehet mindez, hogyan jutottunk ide?”
A rövid válaszom erre az lehetne, hogy vagy azért, mert anyuci és apuci a szocialistákra szavazott az utolsó húsz évben, vagy pedig mert a fejüket a tipikus francia hedonizmus homokjába temetve próbálták struccpolitikával átvészelni Franciaország szervezett iszlamizációjának éveit. Mert az ilyen helyzetek sosem véletlenszerűen jönnek létre:
amikor egy ország háborús vagy polgárháborús állapot szélére sodródik, az kivétel nélkül mindig azért van, mert valaki elszámolta magát. Méghozzá csúnyán.
Ami viszont elgondolkodtató, hogy a feltehetőleg húsz éven aluli lány honnan tudja, hogy ez nem egyfajta természetes állapot? Korát tekintve ő már nem ismerhette a normális, biztonságos Franciaországot, ahol egy homogén társadalom és értékközösség nyújtott táptalajt a tudománynak és a művészetnek. Honnan tudja, hogy ennek nem így kellene lennie, és egyáltalán honnan ered benne az a biztonságra való vágy, aminek a létjogosultságát hazájában már jóval születése előtt tagadni kezdték a sajtóban, a politikában vagy az oktatásban?
A baloldali interpretáció az lenne, hogy az ifjú hölgy is az „orosz propaganda” áldozata lett, mint mindenki más, akiben a multikulturalizmus és kriminalitás iránti lelkesedés csökkenése észlelhető. Noha látjuk az egyetemi campusokon a terrorszervezeteket ünneplő agymosott gyerekeket vagy a magukat az autópályához ragasztó nagyi kedvenceit, de minden agymosás és érzelmi zsarolás ellenére, amelyet Nyugaton a gyerekekbe sulykolnak az európai kultúra kihalásáért ügyködő erők, valami mintha visszatarthatatlanul ébredezni kezdene az úgynevezett Z generációban.
A napokban megrendezett brandenburgi tartományi választásokon a 16–24 évesek között magasan a bevándorlásellenes, patrióta AfD győzött 32 százalékkal, míg a szélsőbaloldali Zöldek, akik a múltban gyakorlatilag készpénznek vették az ifjúsági szavazatokat, csak hét százalékot kaptak. A német baloldal csúnyán elszámolta magát, amikor azt hitték, hogy a szavazati korhatár tizenhat évre való csökkentése minden esetben plusz pontszámokat hoz majd nekik. Szövetségi szinten ugyan még nincs ekkora támogatottsága a jobboldalnak, de az AfD 2019 óta, amikor csak a fiatalok öt százaléka szavazott rájuk, megháromszorozta a támogatottságát ebben a korcsoportban.
Hasonló a történet a francia választók között is, ahol a 34 év alatti fiatalok között Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése volt a legnépszerűbb párt, 32 százalékkal. Hollandiában az utolsó választási ciklus óta Geert Wilders jobboldali, bevándorlásellenes pártja hétről tizenhét százalékra emelte népszerűségét a 34 éven aluliak között. Ausztriában a győztes Szabadságpárt a 34 alattiak közt szintén a legtöbb szavazót vonzotta, 27 százalékkal, míg a Szociáldemokratákat és a tébláboló Nehammer kancellár néppártját inkább az idősebb generáció választotta. Hasonló trendek észlelhetők Portugáliában vagy Spanyolországban is. Az Egyesült Államokban pedig ugyan Kamala Harrisre ma 12 százalékkal több fiatal szavazna, mint Trumpra, de ha azt vesszük, hogy Joe Bidennél ez a különbség még húsz százalék volt a jelenlegi elnök javára, akkor láthatjuk, hogy a fiatalok ott is mérhetően jobbra sodródnak.
Annak ellenére, hogy a fent említett országokban erősödnek a jobboldali erők, a Soros-sajtó, a fizetett baloldali influenszerek és az oktatás szilárdan egy nemzetek és megválasztott politikai képviselők felett álló erő kezében marad. A fiatalokhoz sokszor nem jut el a nemzeti erők üzenete, cenzúrázva és blokkolva vannak az ilyen tartalmak. Ezért se „ostobázzuk” őket, szinte lehetetlen körülmények között kell felismerniük az igazságot.
Nyugati fiataljaink már nem emlékezhetnek arra a tisztességes, kulturált Európára, amelyben a polgári értékek szentek voltak, és volt egy közös jövőkép. Nagyon nehéz helyzetben vannak, mégis kezd bennük felülkerekedni az emberség és a túlélési vágy.
Meg kell bennük erősíteni a felismerést, hogy amit átélnek, nem normális, nem szükségszerű, és joguk van ennek ellenállni. Sajnos kétségtelenül sikerült a Soros-tervben európai fiataljaink egy nagy részének tudatát patologikus mértékben megfertőzni a szexuális és ideológiai devianciákkal.
Ugyanakkor az elnyomás kitermelt köztük egy rendkívül bátor és erős magot. Ők egyelőre kisebbségben vannak, de így is meg kell találnunk magunkban azt a potenciált, hogy a következő generációnak megelőlegezzük a bizalmat. A szélsőbaloldali progresszív erők nem érvekkel, hanem azzal szerzik meg maguknak a fiatal generációt, hogy parazita módra meggyőzik őket arról, hogy csak ők hisznek bennük.
Nekünk nem kell ezt színlelnünk: tanítanunk, magyaráznunk kell, és példát mutatnunk.
De legfőképpen valódi hittel kell az ifjúsághoz fordulnunk, és ezt éreztetni is velük.
A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője
