A háborúkat nem csupán a csatatéren vívják, sőt ma már a lövések és robbantások jóval kevésbé számítanak, mint egykoron. A vietnámi háború bizonyította be mindenkinek világosan, hogy a hátország erkölcsi támogatása elengedhetetlen a legerősebb hadsereg számára is. Az amerikai lakosság kezdetben lelkesen ünnepelte a beavatkozást az indokínai térségben, szurkolt a fiúknak, remegve várta a hadi jelentéseket, majd lassan, de biztosan erodálódni kezdett az érdeklődés és a bizakodás. A Tet-offenzíva brutális pusztítása és az erről érkező képsorok megingatták a lakosság hitét a győzelemben, egyre inkább előtérbe került az aggodalom, az anyák fiaik életét féltették, a kilátástalanság érzete elhatalmasodott nemcsak a mindennapi emberben, de a katonai-politikai vezetőkben is. 

Ez ötven éve történt, azóta pedig sokat fejlődött a hadtudomány, a média felhasználásának lehetősége, megjelentek a közösségi hálózatok, a tökéletesen valósághű, de hamis filmek, így a manipuláció szinte megfoghatatlan. Az orosz–ukrán háborúban megjelentek az észak-koreai csapatok, állítja ezt Ukrajna és Dél-Korea, no meg az Egyesült Államok. Ukrajna hadviselő félként egyértelműen érdekelt abban, hogy ellenségéhez társítsa a nemzetközi közösség legrosszabb imázsú tagját. Természetesen tudja, hogy Észak-Korea soha nem fog reagálni a gyanúsításra, mert soha nem tett ilyet, nem is fog. Észak-Korea nem foglalkozik a nemzetközi diplomáciával, nem kíván részt venni a körforgásban, nem kereskedik ismeretlenekkel, kizárólag arra koncentrál, hogy saját népe ne rakoncátlankodjon. Dél-Korea hadban áll Észak-Koreával, vagyis nem csupán érdeke újra meg újra befeketíteni már így is nagyon fekete szomszédját és ellenségét, de bűncselekménynek számítana, ha nem tenné. Nem mellékesen Dél-Korea az Egyesült Államok szoros szövetségese, amerikai katonai támaszpontoknak ad otthont. 

A nyugati média ugyanis az ő információik alapján működik. Egyáltalán nem nehéz bedobni az örökké nagy és brutális sztorikra vadászó portáloknak és lapoknak, hogy a világ legpokolibb diktatúrája katonákat küldött az európai háborúba, és ott azok mellett harcol, akik megtámadták a békés szomszédot. Tipikus hollywoodi filmklisé. Egész cikksorozatok születtek arról, miként vetették be a koreai katonákat Kurszknál az oroszok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint decemberben legalább háromezer észak-koreai katona halt meg. A Pentagon szerint 11 ezer katona érkezett Észak-Koreából, egyéb „meg nem nevezett források” viszont százezernél is többről beszélnek. Ukrán és dél-koreai hírszerzési források azt jelezték, hogy a koreaiak a 11-es hadtest tagjai, amelyet Vihar Hadtestnek neveztek el, és az elit elitjét jelenti. Arról is hírt adott Szöul, hogy egy észak-koreai katona kétezer dollárt kap Oroszországtól havonta.

Minthogy semmi sem támasztja alá ezeket a híreket, és a médiában régóta eltűntek azok a belső kontrolláló mechanizmusok, amelyek megakadályozzák az álhírek közzétételét, nyugodtan állíthatjuk, hogy ilyen számokkal bárki tud dobálózni. 

 Ezt most találtam ki, de a médiazajban egy ilyen álhír is probléma nélkül megfuttatható, a sokszor gépiesen dolgozó online szerkesztők azonnal átveszik a szenzációt. Vagy ráküldik a mesterséges intelligenciát, s az csinál belőle egy cikknek látszó írást. Egyáltalán nem számít, hogy igaz-e vagy sem, az viszont igen, hogy milyen hatással van az olvasókra.

Az orosz–ukrán háborúról szinte semmit sem tudunk, csak annyit, hogy létezik. Dörögnek a fegyverek. Meghalnak a katonák, pusztulnak a települések. A hadianyag ömlik Ukrajnába. De megbízható számokat nem olvashatunk, független forrás nem található a háború alakulásáról, 

Mert azért ez a háború nagyon sok embernek nagyon is jó üzlet. Minden egyes töltényt kifizettetnek, pénzbe kerül a logisztika, a karbantartás, és mivel a háborúskodás sajátja, hogy lényegében korlátlan ideig lehet lövöldözni, és senki se tudja ellenőrizni minden puska és minden muníció sorsát, kellően erkölcstelen és aljas emberek számára ez bizony kincsesbánya.