Magyar Péter: megfutamodásból jeles

Dombóvár és környéke nem zárvány, ahol a kormánypártok tarolnak, míg az ország más választókerületeiben toronymagasan vezet a baloldal. Pedig az ellenzéki „beszélő fejek”, elemzők, influenszerek most, a Tolna megyei időközi választás toronymagas fideszes sikere után ezt akarják elhitetni. Próbálják menteni a mundér becsületét, hiszen az ő világukban már októberben bekövetkezett a trendforduló, ekkor érte utol náluk a Fideszt a Tisza Párt, sőt azóta már tíz százalékkal előzi is Magyar Péter a kormányoldalt.

Eközben a „legnépszerűbb” párt elnöke mondvacsinált, nevetséges okokból inkább visszavonulót fújt, 2026-ig nem áll rajtvonalhoz egyetlen parlamenti időközi választáson sem.

Pedig ezeken kellene megmutatni az erőt, a meccset a pályán kell lejátszani, nem az öltözőben.

A meghátrálást azzal indokolta, hogy ebben a parlamentben nem fog asszisztálni a rendeleti kormányzáshoz, az Országgyűlésnek szerinte semmilyen érdemi szerepe nincs az ország irányítása szempontjából. Pedig nem is olyan rég még azzal érvelt a saját uniós mandátumának felvétele mellett, hogy milyen jó is lesz az, hogy európai képviselőként lesz joga a magyar parlamentben is felszólalni. Így tudja majd szembesíteni a kormányoldalt a „hazugságaival”. Különös logika, hiszen ennek alapján kötelessége lett volna a Tisza Pártnak jelöltet állítania Dombóváron, egy tiszás parlamenti képviselő akár minden nap előadhatta volna Magyar mantráját az Országházban. Ettől szerencsére megkímélt minket a sors.

Magyar az üres szövegével a magyar ellenzéki ethosznak is nagy pofont adott. Amennyiben a Magyar Péter-i utat választotta volna 1989-ben, a Kádár-rendszer utolsó évében Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ), Raffay Ernő, Debreczeni József és Roszík Gábor (MDF), akkor nekik sem szabadott volna elindulniuk az akkori időközi választásokon. De ők a valódi, elnyomó diktatúrában is vállalták azt, amit a demokráciában Magyar Péter nem mer vállalni, hiszen ő csak a handabandázáshoz, a hőbörgéshez ért, valójában gyáva vállalni a versenyt, a valódi kihívást. Az is tény, hogy a rendszerváltás után az időközi választások többségét ellenzéki indulók nyerték. Magyar magabiztossága csak álca, valójában fél szembenézni a valósággal, a vereséggel, hiszen az egója nem tűri, hogy van nála sokkal jobb választás. Pedig van.

Ehhez a meghunyászkodó politizáláshoz asszisztál a baloldali média, a korábbi ellenzéki pártokat ejtő, sárba taposó balos holdudvar, akik eddig vígan szolgálták Gyurcsány Ferencet. Viszont az első adandó alkalommal átzsilipeltek Magyarhoz, amikor a globalista hálózat, az uniós mainstream politika levette a kezét a hazai posztkommunista, liberális törpepártokról.

Az elvtelenségük és az Orbán-gyűlöletük miatt Magyarra tettek minden tétet, aki személyes sértettsége miatt elárulta az egykori politikai közösségét, volt feleségét, gyermekei édesanyját és barátait is. Kiváló választás, morális alapon is egymásra találtak, olyanok ők így együtt, mint borsó meg a héja.

Az elmúlt hónapokban azon dolgoztak, hogy a közvélemény-kutatási eredményeikkel Magyar Péter körül gravitációs erőteret próbáltak kiépíteni. Ezzel az volt a cél, hogy a még megmaradt kis pártok balos szavazóit is mágnesként vonzzák. CsakhogyDombóváron ebben az értelemben is zavar lépett fel az erőben, hiszen a Tiszán kívüli ellenzék jól szerepelt, a szavazói nem maradtak távol a voksolástól. A Mi Hazánk húsz és a Demokratikus Koalíció tíz százaléka kimondottan jó eredményt jelentett. A balos holdudvar sikerjelentései ellenére nem tudta az egész volt ellenzéket bedarálni. A valóságban – nem a Facebookon – ez és természetesen a kormányváltó hangulat is hazugság.

Magyar Péter tehát semmit nem nyert azzal, hogy nem indult az időközi választáson, csak a pártja gyengeségét és önmaga stratégiai hibáját erősítette meg. Ugyanis a virtuális építkezés nem jelent társadalmi beágyazottságot, a közösségi oldalán naponta szállított hőbörgés, uszítás, az álhírgyártás, a hazudozás magabiztos lózungjai csak az internetközösség tereiben hatékonyak. De ebben korábban például a méltán elfeledett Jobbik-elnök, Jakab Péter is sikeres volt. Nem véletlen a folyamatos kommunikációs trükközés, hiszen Magyar az előre hozott választások újévi követelésével elé akart vágni a még csak feltételezett dombóvári Fidesz-sikernek. De ez csak blöff, hiszen nincsenek jó lapjai. Csakhogy a Fidesz–KDNP-vel legkésőbb 2026-ben valahogy szembe kell majd nézni, és ne legyen kétségünk, már most remeg ettől a lába.

Egy tisztán listás választáson – amilyen a tavaly nyári uniós szavazás volt – kétségtelen, hogy elért közel harminc százalékot, de jövőre az egyéni választókerületekben dől el a verseny. Bizony-bizony az olyan településeken, mint Dombóvár és Bonyhád.

Amikor tehát a telefonok a zsebekbe kerülnek, a laptopokat és a tableteket kikapcsolják, és a valósággal kell szembenézni, máris megváltozik a politikai helyzet. A választási kampányban az emberek szemébe kell majd nézni és azokat is győzködni kell, akik nem a Tisza szimpatizánsai.

Az ilyen helyzetekben pedig kiderül, hogy a gyűlölködés korlátozott szavatosságú, hiszen a magyarok döntő többsége nem folytonos feszültségben, Magyar Péter-i készültségben akar élni; nem szeretnek folyton hadakozni, meg kiabálni, mindent ócsárolni.

Ők alkotják azt a nyugodt erőt, amely Dombóváron is bizonyította, hogy szó sincs itt diktatúráról, elnyomásról. Ezért szavaztak Tolnában is arra a politikai erőre, amelyben megbízhatnak, erőt sugároz, és a kormányzása alatt érezhetően jobbá váltak az életfeltételeik, mint amit korábban tapasztaltak. 2010-hez képest helyreállt a közbiztonság, megszűnt a társadalmi feszültség, a választók nem küzdenek devizahitelekkel, ki tudják fizetni a rezsiszámlát, és ami a legfontosabb, hogy mindenki, aki el akar helyezkedni, talál magának munkahelyet.

Az olyan pártok, amelyek mögött a korábbi politikai szereplők, háttéremberek, globalista, illetve brüsszeli érdekkörök sejlenek fel, veszélyt jelentenek erre a stabilitásra. Aki a rezsicsökkentés ellen érvel Brüsszel folyosóin vagy a magyar helyett ukrán zászlós pólóban üldögél az EU parlamenti ülésteremben az értelmetlen háború folytatása mellett kiállva, ne várjon arra, hogy idehaza mindenki önfeledten tapsol majd neki. Ezeket a magyar függetlenséget veszélyeztető Tisza-üzeneteket nehéz lett volna eladni egy dombóvári kampányban, de ne legyen kétségünk, ugyanígy nehéz lesz előadni a 2026-os korteskedésben is, sőt azt sem lehet majd megspórolni, hogy a tiszásokat ezekkel szembesítsék.

Nem lehet majd mindenhol ott Magyar Péter, hogy magyarázza a bizonyítványt, vagy letiltsa a jelöltek nyilatkozatát.

Tolnában sem volt helyben ismert és elismert tiszás jelölt, kérdés, hogy az ország összes egyéni körzetében apróhirdetésen keresztül kiket lehet majd összetoborozni. Az organikusan kiépülő pártszervezetet, kohéziót, összetartást, csapatszellemet nem lehet Nagy Ervin-szavalással, Rost Andrea-áriával vagy dörgedelmes Facebook-kirohanásokkal helyettesíteni. De az is kérdés, hogy meddig lehet még folyamatosan elfutni az éles helyzetek elől, miközben a politikában a teljesítményt csak a választási eredmény bizonyítja. A következő időközi választás március 23-án, az ellenzéki fellegvárban, Újpesten lesz. Itt hogy adják majd elő a szégyenteljes visszavonulást Tisza-győzelemként?

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője