Donald Trump elkezdte beváltani választási ígéreteit, ami sokkolóan hat a baloldalra. Washingtonban és Európában egyaránt. Eddig szent teheneknek számító szervezetekről derül ki, hogy az ideológiai maszlag mögött valójában titkosszolgálati fedőszervezetekké váltak. Ahogy az Ukrajnának nyújtott támogatások dollármilliárdjainak végelszámolása körül is szaporodnak a kérdőjelek.
Kiderült, hogy ennek az alapjaiban elhibázott, tragikus háborúnak a lezárását is komolyan gondolja az amerikai elnök. Az új trumpi külpolitika keményen és gyorsan halad előre.
Az orosz–amerikai kétoldalú megbeszélések már külügyminiszteri szinten zajlanak, láthatóan jó hangulatban, a globális kérdések megtárgyalását sem megkerülve. Ráadásul az egyelőre még csak passzív Kína hallgatólagos támogatásával. Számomra úgy tűnik, már csak idő kérdése, hogy mikor kapcsolódik be nyíltan ebbe a világhatalmi egyezkedésbe. Mert alapvetően erről van szó: a szemünk előtt rakják le egy új világrend alapjait. Csak remélni merjük, hogy sikerül a tárgyalóasztalnál megegyezésre jutniuk, és az új befolyási övezetek határait nem egy újabb világháború frontvonalai mentén fogják kijelölni.
Ezért is tragikus, hogy az Európai Unió a saját hibájából kimarad ebből az osztozkodásból. Brüsszelben, Párizsban és Berlinben úgy tesznek, mintha számítana az, amit mondanak. A baj csak az, hogy a bátorság, ész és erő továbbra is hiányzik belőlük. Kimarad, aki lemarad, tartja a mondás. És ez most ilyen pillanat.
Ami ráadásul nem néhány évről szól, hanem sokkal hosszabb távon meghatározza földrészünk pozícióját. Az orosz–ukrán háború egy dologra biztosan jó volt: megmutatta, hogy a király meztelen. Az unió gazdaságilag, katonailag és intellektuális vezetői képességeit illetően is megroppant. Ráadásul a tanulási hajlandóság sincs meg bennük. Csak dühösen és értetlenül nézik, hogyan robog el mellettük a világ.
Az Egyesült Államok számára sokadrangú kérdéssé vált Ukrajna. Kiszállnak a háború finanszírozásából, ráadásul még vissza is akarják kapni a befektetett tőkéjük nagyobbik részét, értékes ukrajnai ásványkincsek koncessziójának megszerzésével. Ami láthatóan nem zavarja az oroszokat, hiszen ők már döntő részben megszerezték azt, ami nekik kellett Ukrajnából. Sebaj, majd Brüsszel, Párizs és Berlin beáll az amerikaiak helyére, kerüljön, amibe kerül! A Bloomberg hírügynökség tudni véli, hogy
az unió a következő tíz évben csaknem háromezermilliárdos (!) katonai többletkiadással számol Ukrajna kapcsán. Ennek az irgalmatlan összegnek a döntő része hitel lenne. Csakúgy, mint a Draghi-jelentés csaknem ezermilliárdos, versenyképességet növelő hitele. Ki fizetné ezt vissza? Nyilván az uniós adófizető polgárok. Nem a frissen érkezett illegális migránsok, hiszen ők csak viszik a pénzt.
Mire lennének jók ezek a hitelek? Egy dologra biztosan – a nemzetállamok felszámolására. Elvégre, közös eladósodás, közös sors. Vagy inkább közös átok. Ráadásul még folytatnák is az ukránok támogatását Amerika helyett. Dupla tragédia. Ha nem lenne elég az eladósodás, de még folytatnák ezt az értelmetlen háborút Oroszország ellen. Mondván, az oroszok öt-tíz év múlva úgyis meg akarnak támadni minket.
A háború kitörésének harmadik évfordulóján a német vezérkari főnök, Caster Breuer Kijevbe látogatott. Arról nyilatkozott, hogy Ukrajna a mi szabadságunkért harcol, ezért ki kell állnunk mellette. Ursula von der Leyen és António Costa szintén hitet tettek Kijevben az ukránok mellett. Szerintük a fő cél előkészíteni az ország szabad, európai jövőjét. Ha ez még nem lenne elég,
az Európai Parlament arra szólította fel az unió vezetését, hogy növeljék és gyorsítsák a támogatásokat, különösen a katonait. Gyakorlatilag az Egyesült Államok helyett, sőt akár vele szemben is. Hogyan képzelik ezt el? A már így is jelentősen meggyengült uniót újabb ezermilliárdokkal eladósítani? Az oroszok után Amerikával is szembefordulva folytatni egy értelmetlen háborút?
Ráadásul a valamikori béke hasznából is kimaradva, hisz az ukrán ásványkincsekre most alkudnak meg az oroszok és az amerikaiak.
Tanuljunk meg kicsik lenni! – ajánlotta nekünk 2002 után Kovács László külügyminiszter. Szerencsénkre a magyar választók többsége nem fogadta el ezt az ajánlatot, és nyolc év után az önálló nemzeti lét, a szuverenitásunk megőrzése mellett döntöttünk. Azóta is ez a fő kérdés számunkra. Csak most már Brüsszel kíván minket móresre tanítani. Pénzmegvonással, zsarolással, fenyegetéssel, sőt fedett műveletekkel. Teszik ezt úgy, hogy
mindeközben maga az unió válik egyre sebezhetőbbé, kiszolgáltatottabbá. Nem akarják észrevenni a brüsszeli gyorson, hogy tehetségtelen és képzetlen masinisztákra bízták a vezetést. A háború folytatása, a további közös eladósodás sehova sem vezet. A síneket már felszedték előttünk.
A megoldás kulcsa ma még az uniós polgárok kezében van. A tavalyi amerikai választások megmutatták, hogy hiába a balliberális média és politika túlsúlya, ha az emberek még tudják, mit akarnak. Váltani tudtak, és most már gőzerővel dolgoznak a közelmúlt bűneinek feltárásán, az otthagyott romok eltakarításán. Mert újra naggyá akarják tenni az országukat.
A németek, a franciák, a spanyolok és minden uniós nemzet előtt ez a kérdés áll: mik akarnak lenni? Adósrabszolgák vagy szabad polgárok?
Háborút folytatni a szó valódi és átvitt értelmében sem érdemes a világ ellen, mert annak csakis bukás lehet a vége.
A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója
