A java csak most kezdődik

Talán a téma súlyához kissé méltatlan felütés, de egy Polbeat-beszélgetésben, másodszájból, megütötte a fülemet, hogy Puzsér Róbert (Ambrózy Áron keresztségében újabban Pedozsér) a pesti libernyákkocsmájának kis fali panteonjában azért nem helyezte el Deák Ferenc portréját a nagyok között, mert egy gyáva kiegyező nem lehet példakép a progresszív magyarok előtt.

Ha valóban így szólt az érv, az megint egy szokásos puzséri ostobaság, hiszen Deák Ferenc mint a korszak magyarságának politikai vezetője nem gyávaságból írta meg az elhíresült húsvéti cikkét. Épp ellenkezőleg, e remekül hangszerelt írás és a mögötte felsorakozó taktikus irányzat segített megmenteni Magyarország viszonylagos önállóságát, és biztosítani a történelmi alkotmányunk fennmaradását. Akkoriban ugyanis végkifejletéhez közeledett a Habsburg Birodalom totális centralizálása, és a bécsi kormány épp az ezeréves hagyományaink, közigazgatási rendszerünk maradékainak felmorzsolására készült. Ezzel szemben állította csatasorba Deák szinte a teljes nemzetet, s az egységes akarat végül megegyezésre késztette a császárt, a birodalmon belül hazánk példátlan előjogokat vívott ki, s visszanyerte alkotmányos önállóságát, amelynek több évtizedes, káprázatos gazdasági fejlődés és kulturális térnyerés lett a gyümölcse.

Valódi hungarikum, hogy Deák Ferenc és a kiegyezéssel az emigrációból dühödten vitába szálló Kossuth Lajos egyként bújt bele örökre a magyarság lelkébe, mi egyszerre váltunk mindkét hősünk gyermekévé, egyszerre hajtunk fejet a haza bölcse és a haza szíve-lelke előtt.

A mindenféle hagyományt és tiszteletet megvető Puzsérnak persze mindez nem fér a fejébe, a hőbörgés nagymestere annyi bolyongás után nem véletlenül találta meg példaképét a politikai karrierjét a családja és hazája elárulásával elindító Magyar Péterben.

„Eddig volt a keleti nyitás, most jön a nyugati! Ha már annyira hiányolták. A birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetünk is. Van ennek politikai hagyománya Magyarországon. Húsvéti cikk, húsvéti alkotmány, húsvéti nagytakarítás” – mondta és ígérte meg Orbán Viktor a múlt hétvégi évértékelő beszédében.

Persze a Puzsér-félék nyilván azt sem értik, hogy miként kerülhet egy értelmezésbe a három húsvéti fundamentum, holott éppen az a lényeg, hogy minden korban az adott lehetőséggel kell élni a nemzeti érdek érvényesítésére. 1848-ban még a teljes függetlenség, de az 1865-ös fojtogató légkörben a magyar önállóságnak vázát adó intézményeink, a dualizmusban végül is továbbélő történelmi Magyarország megvédése volt a reálisan elérhető stratégiai cél. 2011-ben, a náci megszállás, a sztálini terror, a szovjet megtorlás és az átmenet két zavaros, posztkommunista évtizede után az ezeréves alkotmányosságunk helyreállítása lett a magyarság legfontosabb feladata, míg most, a végre biztatóan alakuló nemzetközi konstellációban elérkezett az ellentámadás, a „húsvéti nagytakarítás” ideje.

A Puzsér-féléknél valószínűleg bármelyik egészséges gondolkodású kisiskolás hamarabb megérti, hogy külső erővel, idegen érdek mellé szegődve nem lehet jobb és igazságosabb Magyarországot építeni, bármilyen sérelmei, politikai vitái legyenek az embernek.

Történelmi tapasztalat és erkölcsi alapigazság, hogy aki pénzt, intrikát, elfajult esetben katonát áldoz egy másik ország berendezkedésének megváltoztatására, az ezt sosem fennkölt célokért, hanem saját, földhözragadt érdekeiért teszi. Az ilyen hódítók és gyarmatosítók mellé szegődő Hegedűsökkel pedig egyet lehet tenni: időben eltakarítani.

Szomorú, hogy ismét egy olyan kampányra, egy olyan versenyre kell felkészülni, amelybe a kihívó megint idegen zsoldban állva, cinkelt lapokkal nevezett be. Valóban megérdemelnénk már egy legitim, magyarelvű ellenzéket, amely őszinte indíttatással kezdeményez közvitákat és akar változást.

Apropó: ugyebár Magyar Péter is elirigyelte Orbán Viktor évértékelőinek hagyományát, és egy héttel korábban egy, a szokásosnál is kellemetlenebb egotrippel kínozta meg a közéletet, amelyben pont Deák Ferencről (és hozzá Antall Józsefről) ömlengett, végtelenül farizeus módon hazaszeretetről áradozva, miközben rögtön három árulót (köztük két fekete öves hazaárulót) állított fel maga mellé a színpadra: az olimpikonok által megbuktatott Kulcsár Krisztián volt NOB-elnököt, a 2022-es kormányalakítás pillanatát kihasználva a nemzeti érdekeket Ukrajnában eláruló és később távozni kényszerülő Ruszin-Szendi Romulusz bukott vezérkari főnököt és a mindig is a Soros-hálózatnak dolgozó LMBTQ-vezérpropagandistát, pride-szervezőt, Bódis Krisztát. Utóbbi bűnlajstromát súlyosbítja a Csipke Józsika és a Meseország mindenkié című, gyerekeknek szánt genderpropaganda-brosúra is, csak hogy a nagytakarításban meg ne feledkezzünk róla!

Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő, aki mostanság Brüsszelben a USAID-leleplezéshez hasonló nagytakarítást kezdeményezett, és emiatt adatigénylések sorát nyújtja be, azt nyilatkozta a napokban, hogy a Tisza Párt-féle kihívásra sok munkával kell felelni, de erőt ad neki az a meggyőződés, hogy Magyarországon az elmúlt évszázadokban sosem volt és ezután sem lehet többsége azoknak, akik külföldi elvárásoknak feleltetik meg a politikájukat. Fontos, hogy Dömötör többségről beszélt, a megszálló, elnyomó erők által ide ejtőernyőztetett báboknak természetesen nem volt többségük soha, magunk pedig sosem választottunk, segítettünk hatalomba ilyet.

Egyszóval a húsvéti cikk, húsvéti alkotmány és húsvéti nagytakarítás igenis egy sorba illeszthető.

Deák Ferenc korában minden bizonnyal örömmel pucolták volna ki az országból Bécs besúgóit és ügynökeit, ám ők csak annyit tehettek, hogy megvetették és erkölcsi fölényükkel nevetségessé tették azokat.

Mi most többre vagyunk hivatottak! És itt a „mi” természetesen az összes független, szuverén hazában gondolkodó magyart foglalja egybe.
Orbán Viktor évértékelő beszédének volt egy keveset idézett, de annál fontosabb fejezete. Így fogalmazott: „Legyünk büszkék, hogy mi, magyarok bőven kivettük a részünket a világ megváltoztatásából. Messze a méretünk, gazdasági erőnk és lélekszámunk fölött. Ennek a lázadásnak mi voltunk az úttörői, előhírnökei és elindítói is. […] Időnként piszok nehéz volt, és volt, amikor átkozottul kilátástalannak tűnt. Nem a Fideszről beszélek, nem a kormányról, hanem a magyarokról. A magyar nemzet végig ott volt mögöttünk, együtt és egyenként. Fejet kell hajtani a magyarok kitartása és elszántsága előtt. Egy pillanatra sem adták föl, nem hátráltak meg, és egyszer sem mondták, hogy engedjünk. […] Hálás vagyok, hogy egy ilyen népet szolgálhatok. A világ minden politikusa irigykedhet érte.”

Ráfért már a hazaszerető táborra a köszönetnyilvánítás, hiszen az elmúlt évek külső és belső nehézségei ellenére a józan többség nem pártolt át a ma már napnál is nyilvánvalóbban a brüsszeli, washingtoni irodákból építgetett ellenoldalhoz, hanem – a felmérések és konzultációk által bizonyítottan – a kiszámítható, biztos nemzeti kormányzást választotta, annak hibáit is számba véve. Valóban, a magyarok többsége egy pillanatra sem hátrált meg, s ezért okkal lehet hálás Orbán Viktor és a teljes kormányzat.

Most, hogy a világ erőviszonyai a javunkra fordulnak, és az igazság utat tör magának – öröm nézni, ahogy a magyar ágensbaloldal és annak propagandaserege a saját hazugságainak mocsarába süllyed, miközben lelepleződik a korrupt árulásuk –, nem engedhetünk a szorításból.
Jöjjön a nagytakarítás, igazságosan, törvényesen, kellő alkotmányos felhatalmazással! A magyarok ezután sem fognak meghátrálni.