Persze nem tudni, ki foglalja olyan zsarnokian a jognak asztalát. Talán Magyar Péter édesanyja, Erőss Mónika, aki posztkommunista családi kötődése ellenére egészen tavaly tavaszig az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese lehetett? Onnan is csak azért küldték nyugdíjba, mert a bírók pártatlanságáról szóló legalapvetőbb elvárást is megszegve Erőss a Tisza első nagy politikai tüntetésének szervezője volt. Legalábbis evvel hencegett a kisfia az egyik interjúban. Persze ilyen falatnyinak mondható ellentmondások nyilván nem zavarják meg a hívők lelkivilágát.

Mindenesetre a valaha volt legnagyobb seregszemléjére készül az újbaloldal. Minden eddiginél nagyobb tömegdemonstrá­ciót ígérnek március 15-én az Andrássy útra (gondolom, ha már pride nem lehet). Mi pedig – alighanem olvasóimmal egyetemben – előre sajnáljuk magunkat, hogy végig kell hallgatnunk azt a sok bicskanyitogatóan fari­zeus maszlagot, ami ott el fog hangzani. A cikk elején idézett közjátékból is totálisan egyértelmű, hogy mindaz, amit Magyar Péter majd jugoszlávcowboy-hangon előad, teljesen hamis lesz. 

Épp az ellenkezőjét, gyarmati rabságot, szolgaságot kínálnak a magyaroknak. Ha már már­cius 15.: nem a forradalmi ifjak, hanem a bécsi udvar ivadékai ők!

Bayer Zsolt – Schmidt Mária nagyszerű meglátásait fűzve tovább – a baloldali terrorizmusról írt tegnap a lap online kiadásában. Szerinte azok az antifa nők, akik Párizsban a nőnapon „Heil Donald Trump !”, „Heil Vlagyimir Putyin!”, „Heil Elon Musk!”, „Heil Orbán Viktor!”, „Heil Giorgia Meloni!”, „Heil Marine Le Pen!” jelmondatokkal, fedetlen, festett keblekkel őrjöngtek, ugyanazok, mint akik most Budapesten bíróság előtt állnak a gyilkos szándékaikért, és akik Athénban nemrég kalapácsokkal támadtak a magyar nagykövet autójára. Akiknek itthon a Mérő László nevű bolsevik uszító a szellemi igazodási pontjuk, és akik, hogy, hogy nem, pont úgy őrjöngenek, mint a Tisza Párt kemény magja. 

A szellemet már kiengedték a palackból, és az most ott fog mérgezni és ártani nemzeti ünnepünk színhelyein, a pesti belvárosban. „Várunk ölbe tett kézzel, vagy csinálunk valamit?” – kérdezte Bayer kolléga a cikke végén. S tényleg, mit tegyünk a méreg és az uszítás ellen?

Az egyik, hogy jókat röhögünk az ismét silányra sikerült magyar kiadáson. (Apropó, az megvan, hogy a 001-es számú Péter-prototípus, az erősen félresikerült, Jakab vezetéknevű hivatalosan is megtért a DK-ba? Miközben a lassan bejutási küszöb alá bukó Gyurcsány-párt már az új brüsszeli favoritnál, azaz Magyar Péteréknél előszobázik?)

A másik, hogy mi magunk többen és jobbak vagyunk. Erősek és méltóságteljesek: nagyon remélem, mindez átjön majd a Múzeumkertben is, ezért is fontos, hogy becsüljük meg magunkat, és legyünk ott Pesten és mindenütt a Kárpát-medencében a nemzeti ünnepen!

A harmadik fegyvernek a meggyőzés erejének kell lennie. Az uszítók, vért kívánók mellett ugyanis ott vannak a csendes tiszások, a váltani akarók, akik észérvekkel próbálkoznak, és fájdalmukkal, csalódottságukkal öntik el a közösségi médiát. Rájuk fölösleges haragudni, ám rájuk hagyni sem lehet a fals érveket.

Nagyon érdekes például a Tisza-aktivistává lett Kovács Tamás nyugdíjas vívóolimpikonunk közösségi oldala. Ő a Magyar Péter-féle gőgös gyűlölködéstől teljesen eltérő hangnemben ír a követőinek. „Én mint jobboldali és konzervatív érzelmű ember, azt gondolom, hogy mindegy, hogy jobbra vagy balra húz valaki, de ami fontos, hogy az ember ne kicsinyesen csak a saját egyéni sorsát lássa mindig maga előtt, ne ez legyen a mozgatórugója a cselekedeteinek, hanem lássa egyben, hogy a hazájának és azt ott élő emberek egészének hogyan lenne jobb. […] 1848. március 15., nemzeti ünnepünk bebizonyította, hogy minden kormány, minden rendszer megdönthető, amelyik nem demokratikusan, alázattal kívánja népét szolgálni! Ünnepeljünk együtt egy boldogabb, békésebb, szebb jövőért, egy sokkal erősebb Európáért, mert az hazánknak is sokkal jobb lesz!!!” Ez is egy tiszás hang, rengetegen osztják a neten, rengetegen dőlnek be neki (talán maga s szerző is elhiszi, amit ír).

Egyszer már sikerült: 2006 után a szemünk előtt olvadt el a baloldal ereje. A hazájukat szerető, nemzeti-polgári gondolkodású magyarok erkölcsi fölénye, bátran vállalt érvei és nézetei tisztítótűzként hatottak, és egy csapásra úgy szívódtak fel az MSZP–SZDSZ-kormány hívei a munkahelyekről, a családi és kocsmaasztalok mellől, mintha sosem lettek volna ott. Mai nyelven, a mai platformjainkon, de ugyanezt a csatát kell megvívni.

Magunkért, a jövőnkért, Petőfi és Kossuth becsületéért.