Magyar Péter és a sajtószabadság

Ki van kitől? – ezt kérdezi Magyar Péter az ő jellegzetesen lekezelő stílusában a baráti riporterektől azon a videón, amelyet Deutsch Tamás osztott meg a minap. „Ráadásul a felvételek tanúsága szerint újságírónőkkel volt tapló – persze sokak szerint már az is szép tőle, hogy megmaradt a verbális abúzusnál” – írta a videórészlet alá a fideszes politikus.

A déli határnál rögtönzött sajtótájékoztatót megelőző közjáték véletlenül ment ki az „élőzésben”, s azon a továbbiakban ez hallható, szintén büdös bogarakat illető hangnemben: „Telextől? Jó. RTL? Rendben. Kérdések? Kerítéssel kapcsolatban, vagy más?” Erre a telexes kollegina kijelenti, hogy „más”. Ezt persze nem kellett volna, hiszen Magyar itt végleg kibillen a szerepéből, s erőszakosan rávágja: „De mi?! Azért kérdezem, mert élőzünk!” Szegény riporternő már némiképp megszeppent hangon azt feleli: „A háborúról meg arról, hogy miről mit gondol a Tisza, és Orbán Viktorról.” A pártvezér erre végképp kiborul: „Azt hittem, hogy az országjárásunkról! Az az aktuális, hogy sok ezren vannak megyeszékhelyeken és kisvárosokban nálunk! Nem láttam, hogy a Telex erről tudósítaná az olvasóit.” A hölgy még egyszer megpróbálja oldani a helyzetet azzal, hogy az országjáráson is ott vannak, de Magyar ekkor már ingerült, és számonkéri, hogy régóta nem voltak ott egyiken sem.

Nem kell ecsetelni, a jelenet szépségét az adja, hogy Magyar Péter csapata és a Telex ugyanazon a fizetési listán szerepel: mindkettő az Európai Bizottságtól, az Európai Parlamenttől, Soroséktól és – eddig – a USAID-től kapta a betevő apanázst. Ez a méregzsák azonban arra is képtelen, hogy a kiosztott szerepét eljátssza, és némiképp megbecsülje a mellé kirendelt propagandistákat.

Ez a kis közjáték tökéletesen leírja, hogy az újbaloldal mit gondol valójában a sajtószabadságról, hiába menetelnek a tiszás statiszták március 15-re buzdítva a Lánchídon olyan vehemensen, pergetve a dobot, a Kent nevű svéd rockzenekar Då som nu för alltid című klipjének dallamaira kínos rímeket faragva. Olyanokat, mint: „Vége van, a bűnösök / nem hordhatnak koronát”, és olyan eredeti jelmondatokat, hogy „készülj, ma lépnünk kell / bukjon a zsarnokság / tűz ég a szemeinkben / árad erőnk a szívünkben”. Meg ezt is hallhatjuk Nagy Ervin művházas rockoperahaknikat felidéző, mekegő hangján: „A jognak asztala foglalt lett, / hol a népnek nem jut hely, / és az urak úgy rendelték / szolga lehetsz, vagy ellenség.”

Persze nem tudni, ki foglalja olyan zsarnokian a jognak asztalát. Talán Magyar Péter édesanyja, Erőss Mónika, aki posztkommunista családi kötődése ellenére egészen tavaly tavaszig az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese lehetett? Onnan is csak azért küldték nyugdíjba, mert a bírók pártatlanságáról szóló legalapvetőbb elvárást is megszegve Erőss a Tisza első nagy politikai tüntetésének szervezője volt. Legalábbis evvel hencegett a kisfia az egyik interjúban. Persze ilyen falatnyinak mondható ellentmondások nyilván nem zavarják meg a hívők lelkivilágát.

Mindenesetre a valaha volt legnagyobb seregszemléjére készül az újbaloldal. Minden eddiginél nagyobb tömegdemonstrációt ígérnek március 15-én az Andrássy útra (gondolom, ha már pride nem lehet). Mi pedig – alighanem olvasóimmal egyetemben – előre sajnáljuk magunkat, hogy végig kell hallgatnunk azt a sok bicskanyitogatóan farizeus maszlagot, ami ott el fog hangzani. A cikk elején idézett közjátékból is totálisan egyértelmű, hogy mindaz, amit Magyar Péter majd jugoszlávcowboy-hangon előad, teljesen hamis lesz.

Dehogy akarnak ők szabadságot!

Épp az ellenkezőjét, gyarmati rabságot, szolgaságot kínálnak a magyaroknak. Ha már március 15.: nem a forradalmi ifjak, hanem a bécsi udvar ivadékai ők!

Bayer Zsolt – Schmidt Mária nagyszerű meglátásait fűzve tovább – a baloldali terrorizmusról írt tegnap a lap online kiadásában. Szerinte azok az antifa nők, akik Párizsban a nőnapon „Heil Donald Trump!”, „Heil Vlagyimir Putyin!”, „Heil Elon Musk!”, „Heil Orbán Viktor!”, „Heil Giorgia Meloni!”, „Heil Marine Le Pen!” jelmondatokkal, fedetlen, festett keblekkel őrjöngtek, ugyanazok, mint akik most Budapesten bíróság előtt állnak a gyilkos szándékaikért, és akik Athénban nemrég kalapácsokkal támadtak a magyar nagykövet autójára. Akiknek itthon a Mérő László nevű bolsevik uszító a szellemi igazodási pontjuk, és akik, hogy, hogy nem, pont úgy őrjöngenek, mint a Tisza Párt kemény magja.

Akik máris olyan közhangulatot teremtenek, aminek az eredményeképpen egy proli használtcikk-árus – miközben kisfiammal a hétvégén régi modelljárművek között válogattunk a budaörsi zsibvásárban – azt őrjöngte: „Kötelet Orbánnak, akasszátok fel a fideszeseket!”

A szellemet már kiengedték a palackból, és az most ott fog mérgezni és ártani nemzeti ünnepünk színhelyein, a pesti belvárosban. „Várunk ölbe tett kézzel, vagy csinálunk valamit?” – kérdezte Bayer kolléga a cikke végén. S tényleg, mit tegyünk a méreg és az uszítás ellen?

Az egyik, hogy jókat röhögünk az ismét silányra sikerült magyar kiadáson. (Apropó, az megvan, hogy a 001-es számú Péter-prototípus, az erősen félresikerült, Jakab vezetéknevű hivatalosan is megtért a DK-ba? Miközben a lassan bejutási küszöb alá bukó Gyurcsány-párt már az új brüsszeli favoritnál, azaz Magyar Péteréknél előszobázik?)

A másik, hogy mi magunk többen és jobbak vagyunk. Erősek és méltóságteljesek: nagyon remélem, mindez átjön majd a Múzeumkertben is, ezért is fontos, hogy becsüljük meg magunkat, és legyünk ott Pesten és mindenütt a Kárpát-medencében a nemzeti ünnepen!

A harmadik fegyvernek a meggyőzés erejének kell lennie. Az uszítók, vért kívánók mellett ugyanis ott vannak a csendes tiszások, a váltani akarók, akik észérvekkel próbálkoznak, és fájdalmukkal, csalódottságukkal öntik el a közösségi médiát. Rájuk fölösleges haragudni, ám rájuk hagyni sem lehet a fals érveket.

Nagyon érdekes például a Tisza-aktivistává lett Kovács Tamás nyugdíjas vívóolimpikonunk közösségi oldala. Ő a Magyar Péter-féle gőgös gyűlölködéstől teljesen eltérő hangnemben ír a követőinek. „Én mint jobboldali és konzervatív érzelmű ember, azt gondolom, hogy mindegy, hogy jobbra vagy balra húz valaki, de ami fontos, hogy az ember ne kicsinyesen csak a saját egyéni sorsát lássa mindig maga előtt, ne ez legyen a mozgatórugója a cselekedeteinek, hanem lássa egyben, hogy a hazájának és azt ott élő emberek egészének hogyan lenne jobb. […] 1848. március 15., nemzeti ünnepünk bebizonyította, hogy minden kormány, minden rendszer megdönthető, amelyik nem demokratikusan, alázattal kívánja népét szolgálni! Ünnepeljünk együtt egy boldogabb, békésebb, szebb jövőért, egy sokkal erősebb Európáért, mert az hazánknak is sokkal jobb lesz!!!” Ez is egy tiszás hang, rengetegen osztják a neten, rengetegen dőlnek be neki (talán maga s szerző is elhiszi, amit ír).

A piacon gyilkos indulattal hőbörgővel ellentétben (akit csak őszintén sajnálni lehet) az ilyen Kovács Tamás-féle tévelygőkkel vitába kell szállni. Szembesíteni Magyar Péter és megbízóinak valódi tetteivel, lelepleződött hátországával, sittes csapatával és alávaló árulásával. A reális gazdasági helyzettel, a valós eredményekkel, a külföldről jövő veszéllyel, az ország elemi érdekeivel.

Egyszer már sikerült: 2006 után a szemünk előtt olvadt el a baloldal ereje. A hazájukat szerető, nemzeti-polgári gondolkodású magyarok erkölcsi fölénye, bátran vállalt érvei és nézetei tisztítótűzként hatottak, és egy csapásra úgy szívódtak fel az MSZP–SZDSZ-kormány hívei a munkahelyekről, a családi és kocsmaasztalok mellől, mintha sosem lettek volna ott. Mai nyelven, a mai platformjainkon, de ugyanezt a csatát kell megvívni.

Magunkért, a jövőnkért, Petőfi és Kossuth becsületéért.