Más tekintetben viszont megint csak nagyon szégyenlősnek tűnik a hölgy. Ha bárki kérdezni merészeli, mint az M1 és a Hír TV stábja, úgy bezárul, mint a kagyló, s egy szót sem lehet kipréselni belőle. Holott itt lett volna a szép alkalom, hogy megpróbálja megmagyarázni az amúgy igen-igen nehezen magyarázhatót, valójában magyarázhatatlant. Annyira be volt rezelve, hogy 

Hogy, hogy nem, az avatatlan szemlélőnek mégis az a benyomása támadhatott a meglehetősen bugyuta védelmi manőver nyomán, hogy talán inkább a butaság és korlátoltság árad ezekből a reakciókból. Így ugyanis „a hallgatás beleegyezés” mondás igazságának ismeretében a nézők logikusan arra gondolhattak: nem tud mentséget találni a hazaárulásra, lakosságellenes feltáró önvallomására, s ezért olyan beszédes, mint az akváriumban a díszponty. Vagyis még rá is erősített hallgatásával, hogy 

Halkan jegyezzük meg: gyanúsan ugyanazt a rigmust, a „Hazudik a tévé!”-t skandálják a tiszások, mint a pride melletti demonstrációkon, ha nem hithű balos médiumok jelennek meg a színen. Az állandó, fárasztóan unalmas propagandistázás is pontosan ugyanaz a tiszások részéről, mint a ­pride-védők esetében. Mindez fölveti annak a valószínűségét, hogy ugyanabból a bolond lukból fú mindkét bolond szél: a pride-átoroké és a Tisza-szektásoké. Vagyis egyetlen központi vezérlőből dirigálják az egységes, összehangolt támadó kommunikációt.

Márpedig ha lényegében ugyanaz a technika, a módszer mindkét csapatnál, akkor úgy tűnik: egyetlen brancsról van szó. Végül is a pride is büszkeséget jelent,

Visszatérve Kollár elvtársnő hallgatási, azaz sunnyogási akciójára, talán sokkalta érdemesebb volna az elhíresült, az igaz­ságszolgáltatás előtt is szuperhatékonynak bizonyult Lackner-módszert bevetnie. Akik nem kizárólag a baloldali sajtóból tájékozódnak, emlékezhetnek rá: a kispesti volt szocialista önkormányzati képviselő megtévesztésig drognak látszó gyanús fehér porokat szortírozott egy videó tanúsága szerint, ám őt senki sem ismerte föl párttársai közül. Mintha mindegyikük krónikus amnéziában és kétoldali elmegyengeségben szenvedett volna. Hát ezt kellene tennie Kollár művésznőnek is: letagadnia, hogy ő szerepel az ominózus felvételen. Magyar Péterék és Daniel Freundék bizonyára partnerek lennének ehhez a manőverhez. Vagy mondhatnák azt is, hogy egy Kollár Kingának látszó fideszes provokátor szerepelt helyette, a kormánypárti propagandasajtó meg hazudik. Mit veszíthetnek vele? Eddig sem hitte el senki az infantilis rágalmaikat azokat leszámítva, akik be vannak oltva racionalitás és valóságérzékelés ellen. Legfeljebb annyi történik, hogy ismét nevetségessé válnak a hatodrangú ifjúsági regényekbe illő kémhistóriás rablómeséikkel.

És láss csodát: vannak is az effajta abszurditásba hajló sajtóinterpretációkra próbálkozások. 

 Így aztán azt is hihette volna a publikum csak balos sajtót fogyasztó része egy idő után, hogy Kollár Kinga talán nem is mondott semmilyen beszédet, csak a fideszes propaganda gonosz ármányával állnak szemben.

A legfőbb baj mégis az a bizottsági felszólalással, hogy olyan, mintha a magát büszkén liberálisnak és globalistának valló képviselőnő egy ellenséges országról és népről beszélne. 

Van egy olyan erős érzésünk, hogy amit a képviselőnő felolvasott, az egy brüsszeli Magyarország-térdrekényszerítési, pénzlecsapolási mesterterv része, és nem teljesen saját agyszüleménye. Ez azonban nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény. Kollár elvtársnő alkalmatlanságának újabb bizonyítéka, hogy azt hitte, biztonságban elmondhatja, mivel zárt belső körben hangzik el, mint az őszödi beszéd. Ebben is tévedett.