A modern, demokratikus alapokon nyugvó politika kulcsmozzanatának, a választópolgárok meggyőzésének megannyi dimenziója van a szubjektív, érzelmekre ható tényezőktől az érdekmegfontolások befolyásolásáig. Könyvtárnyi anyagot írtak már össze arról, hogy mennyire számítanak felszínesnek tűnő semmiségek, a politikusok megjelenése, öltözködése, apró gesztusai, de tagadhatatlan az is, hogy a racionális szempontok sem seperhetők félre. Szó sincs arról, hogy kizárólag a liberalizmus társadalomfelfogásának középpontjában álló individuum érdekmegfontolásai képeznék a politikai folyamat egyedüli felhajtóerejét, de, hogy – történelmi korszakoktól és az adott állampolgári közösség kulturális meghatározottságaitól függő mértékben – ez is belejátszik egy-egy választás eredményébe, az aligha tagadható.
Ebből adódik, hogy
a modern politika szerves része a valóságértelmezési kísérletek, a narratívák háborúja. A kormánypártok 2010 óta tartó diadalmenete többek között annak köszönhető, hogy narratívájuk mindenkoron a valóságból indult ki, meggyőző és hihető volt, mi több, nemegyszer a realitás egyetlen hiteles olvasatát nyújtotta.
2015-ben, a migránsválságnak nevezett jelenségkör kezdetén, pontosabban Európa évtizedek óta zajló lakosságcseréjének brutális felgyorsításakor Orbán Viktor volt az egyetlen vezető a vén kontinensen, aki ebben a kérdésben világosan és egyértelműen beszélt, leszögezve, hogy ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda, a migránsoknak pedig üzenjük meg, hogy „ne jöjjenek”. Ma már mindenki tudja, hogy igaza volt, hazánkat mégis súlyos pénzügyi szankciók sújtják e kérdésben elfoglalt következetes álláspontja miatt nap nap után. Akkor a magukat tárgyilagosnak tekintő politikai elemzők arról írtak, hogy „Orbán Viktor talált egy történetet, amit hitelesen el tud mesélni”.
Micsoda realitásidegen cinizmus, amikor egy olyan kritikus veszélyről beszélünk, amely az egész keresztény európai kultúrát eltűnéssel fenyegeti, s amiből Nyugat-Európa vonatkozásában – a demográfiai mutatókat figyelve – semmiféle kiút nem mutatkozik! Nem egy megtalált történet hiteles elmeséléséről van szó, hanem kontinentális szintű stratégiai iránymutatásról.
Ehhez hasonlóan, amikor nemzeti ünnepünkön a kormányfő arról beszélt, hogy a magyarság lételeme a szabadság, amiért évszázadok óta idegen, gyarmatosító szándékú birodalmakkal szemben kénytelen harcolni, s hogy a magyar szuverenitást sértő idegen hatalom mindig megtalálta a maga labancait – azokat, akik a magyar érdekkel szemben a birodalmi érdekeket képviselik –, akkor nem egy narratívát ad elő, hanem a valóságot foglalja össze. Ez nem egy „lehetséges értelmezése”, hanem az egyetlen érvényes értelmezése a múltnak és jelennek magyar szempontból.
