A kormányzat narratívája nemcsak belső ellentmondásoktól mentes, de minden elem a másikat erősíti: keresztény nemzeti-konzervatív világkép, nemzetépítő állam, amely a teljes nemzetnek ad jövőképet, munkaalapú társadalom, családvédelem, honvédelem, a magyar érdekekre alapozott külpolitika, hogy a legfontosabbakat említsem.

 S ezt teszi ma is, holott azzal a botránypolitizálással, amit az általuk demagóg módon „rabszolgatörvénynek” bélyegzett törvénymódosítás ürügyén műveltek, aligha lehet megszerezni a józan többség rokonszenvét, hogy a szavazatokról ne is beszéljünk. Akkor gyújtogattak, most hidakat zárnak le, a gyülekezési jog minimális korlátozása ellen tiltakoznak úgy, hogy épp ezen, senki által nem vitatott alapjoggal élnek vissza.

De mihez kezdjük azzal a jelenséggel, hogy Magyar Péter érdemi politikai program és koherens valóságmagyarázat nélkül, kommunikációs hibákat egyre halmozva, botrányok közepette képes volt levinni a bejutási küszöb alá vagy köré az óellenzék valamennyi pártját s maga mögé gyűjteni a kormányváltást akaró szavazókat? A magyarázat alighanem az, hogy megannyi, már sokak által részletezett tényezőnek köszönhetően hívei – egyelőre – elhiszik róla, hogy képes leváltani a jelenlegi elitet.

 A pride-kérdést figyelmen kívül lehet hagyni, de Ukrajna és a migráció témájában egyszerre megfelelni Brüsszelnek és a magyar választók többségének lehetetlen.

A kormányhoz érzelmileg közelálló értelmiségi körökben már tavaly ősszel felmerült a Magyar Péter és Károlyi Mihály közötti kézenfekvő párhuzam. Nemrég a kormánypárt élő lelkiismerete, a kimondhatóság határát rendszeresen feszegető Kövér László is rámutatott erre a szomorú analógiára. Nincs annál nagyobb katasztrófa, mint amikor egy nemzet történelmi váltóhoz érkezik és az, akinek módja lenne a váltó megfelelő beállítására, vagy képtelen erre, vagy nincs tudatában saját felelősségének, vagy ha tudatában is van, de nem foglalkozik a kérdéssel, hanem hagyja magát s az országot sodorni az események által. Hogy mi lett annak az eredménye, hogy Károlyiék leszerelték a fegyverszünet megkötésekor az ellenség földjén állomásozó, ütőképes magyar hadsereget, sőt meg is üzenték a beözönlő rablóhordának, hogy nem fognak fegyvert rájuk, azt pontosan tudjuk.

A román politikai elit és a román mélyállam viselkedése is mutatja, hogy miként lehet ma a könnyebb ellenállás mentén haladni, hogy egyszerűbb az Európai Unió tagjaként a brüsszeli elittel együtt úszni és szembemenni az Egyesült Államok új vezetésével. Nemcsak a tavalyi elnökválasztás eredményének érdemi ok nélküli megsemmisítése precedens nélkül abszurdum s a demokratikus játékszabályok égbekiáltó megtaposása, hanem az még inkább, hogy a győztest, aki a népszerűségi listák élén áll, indulni sem engedik. És meg lehet ezt is tenni, nemcsak a félbalkáni Romániában, de Franciaországban is, lásd a Marine Le Pen elleni vérlázító justizmordot. 

Nyilvánvaló, hogy a globalista európai elit számára a demokratikus alapelvek és szabadságjogok semmit nem számítanak – már nemcsak a beözönlő migránsokat vagy az uralkodó politikai elit tagjait bíráló közösségi médiás bejegyzésekért lehet embereket letartóztatni tőlünk Nyugatra, hanem csendes imáért is. A globalizmusellenes politikusokat pedig koncepciós ítéletekkel félre lehet állítani. Semmi túlzás nincs abban, ha leszögezzük: a populistának, rosszabb esetben szélsőségesnek bélyegzett patrióták nemcsak a normalitás hívei, hanem a demokrácia valódi, hiteles képviselői.

A hazai vizekre visszaevezve összefoglalásképpen leszögezhetjük, hogy

 S ha mindemellett sikerül az általános közérzetet javítani és gazdasági eredményeket felmutatni, akkor jó esély van az ötödik átütő győzelemre a jövő évi választásokon.