Sokunk fantáziáját megmozgatta a látvány, amikor a napokban egy Hadja Lahbib nevű nő vidáman nevetgélve bemutatta Európának, hogy mire is lehet szükségünk az első hetvenkét órában, ha beüt a ménkű. Konkrétan nem lett kimondva, de a három napra elegendő túlélőcsomag brüsszeli variánsa alighanem inkább arra az esetre kínál néhány apróságot, ha az oroszok kitörnének a spájzból, mint egy olyan verzióra, amelyben iszlamista terroristák felszabadult ukrán fegyverekkel nekimennének egy atomerőműnek, így az időzítés felettébb alkalmasnak tűnik a háborús hisztéria fokozására és pánikreakciók kiváltására. Az Európai Bizottság pedig Hadja Lahbibot, a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztost látta a legalkalmasabbnak arra, hogy felkészítse az elkanászodott polgárokat az első hetvenkét óra várható nehézségeire és egyben bemutasson néhány rekvizitet, amelyekkel könnyebbé tehetjük a mindig nehéz kezdetet.
Na most, a klip megtekintésekor nekem azonnal egy stewardess ugrott be, amint a hangulat fokozásának érdekében az utazás megkezdése előtt boszorkányos ügyességgel kicsomagol egy ejtőernyőt, hogy aztán néhány másodpercen belül mindenki belezavarodjon a mutatványba és rádöbbenjen, hogy az ateizmus nem vezet sehová.
Másodjára meg alig bírtam levenni a tekintetemet Hadja Lahbib ridiküljéről. Aki férfi létére nyúlt már bele női kézitáskába, tudja, miért. De jól szurkoltam, mert a biztos asszony biztos kézzel szedegette elő a tárgyakat, elsőként egy szemüveget, ami tényleg fontos, mert anélkül mire megtaláljuk a többit, az oroszok már ki is tűzték a zászlót a Reichstagra, ahogyan az már előfordult olyan esetben, amikor folyamatosan vegzálták őket.
Aztán előkerültek a hivatalos, személyes dokumentumok és azok másolata, vízhatlan tartóban, aminek minden bizonnyal hasznát vennénk, miközben durran egyet a fejünk felett egy taktikai atomfegyver töltete, és ezzel párhuzamosan Wagner úr valamelyik magáról megfeledkezett katonája megkísérelne belefojtani minket a fürdőkádba. Majd néhány olyan dolog (élelem, víz, gyógyszerek) következett, amelyeket általában amúgy is tartunk otthon, és máris rövid reklám szakította meg a filmet.
Felvillant egy svájci bicska, úgy is, mint a sokoldalúság és a kreativitás szimbóluma, amiből az illetékesek nyilván már meg is rendeltek úgy hétszázmillió darabot semlegeséktől, szigorúan sms-ben persze.
A hirdetés után jöttek a bónuszok és a meglepetések. Pro primo némi készpénz. Ezt a magam részéről egy csodálatos coming outnak tekintettem, annak beismeréseként, hogy bocs, srácok, tévedtünk, amikor ki akartuk vezetni ezeket az idejétmúlt, a progressziónak feszt keresztbe fekvő papírfecniket az életetekből, akár egy kekec részeget a világméretű szórakozóhelyről, és minden elképzelhető eszközzel le akartuk nyomni a torkotokon a digitalizációt a bankok és a zsebetekben, valamint a magánéletetekben turkálgatók legnagyobb örömére. Ezt itt most bevalljuk, legalább a végén, mert már úgyis mindennek vége, Putyin elengedte a propagandától megvadult pincsiket, akikhez csatlakozott a jugoszláv farkasölők falkája, mert a nagyapjukból előállított száraztáp nem fért bele a ridikülbe, és most k…rva idegesek azok is, ami érthető, hiszen hetvenkét órája nem ettek egy falatot sem.
