Gondoljunk csak bele, az első hírek megjelenése után azonnal (kilogrammonként) hatszáz forintot zuhant az élő bárány felvásárlási ára, és még szerencse, hogy alternatív forrás hiányában a legfontosabb vevőnek számító olaszok nem mondták le megrendeléseiket. Mindenesetre 

Képzeljük el, mi történik, ha a járvány kiterjedne az ország más régióira is! Mindez húsvét közeledtével, amikor például a bárányexport kilencven százaléka bonyolódik.

De joggal aggódnak a takarmányt előállító üzemek is, hiszen ha bedől az állattenyésztés, nem lesz piaca a jószágok etetését szolgáló termékeknek sem. 

És akkor még a bezárt állatkertek, nemzeti parkok, a vadállomány védelme érdekében korlátozott túraútvonalak turisztikai ágazatra gyakorolt negatív hatásáról nem is beszéltünk. Ausztria lezárta a kishatárátkelőket, súlyos károkat okozva az ingázóknak. Kiszámíthatatlan, hányan veszítik el ennek következtében a munkájukat. Világos tehát, hogy ez alapvetően egy határokon átnyúló állatbetegség, amely mélyen érinti az állattenyésztést, megzavarja az állatok és állati termékek kereskedelmét, jelentős károkat tud okozni az állatok, a hús és a tej külföldi piacainak elvesztése miatt.

Mindezt csak azért említem, hogy érzékeltessem, mennyire összetett, bonyolult folyamatokról van szó, amiknek a komplett szarvasmarhatelepek felszámolása a leg­elborzasztóbb, de nem az egyetlen tragikus megnyilvánulása.

Természetesen az eddig elmondottak indokolják a felfokozott érdeklődést is az okok, a háttér és az összefüggések megismerése érdekében. Hatalmas változások zajlanak a világban, és túlságosan sok a negatív tapasztalatunk azzal kapcsolatban, hogy e változások közben bármi megtörténhet. Ezért 

Hogy jön ez ide? Nem tudom. Ez az első kérdés. Nálunk ötven éve nem volt hasonló járvány. Miért pont most, miért pont itt? Afrikában, a Közel-Keleten, Dél-Amerikában állítólag aktív a vírus, de hogy a csudába fújta a szél éppen Kisbajcsra? Aztán 

Most minden azon múlik, mennyire fegyelmezetten tartjuk be a rendkívüli szabályokat, de ezeknek mindenki számára kötelező érvényűnek kell lennie. Az is nagy kérdés, az Európai Unió tagországai miért csak magukra gondolnak gyorsan lezárva határaikat a hazánkból származó hús előtt, de nem nagyon lehet olvasni hathatós, gyors segítség felajánlásáról a védekezéshez, a kártalanításhoz. Dögöljön meg a mi tehenünk, nekik ehhez semmi közük?

Én már éltem a hetvenes években dúló utolsó járvány idején. Apám mezőgazdasági iskolában tanított, az intézmény egybeterelte az ágazat szakembereit a faluban. Emlékszem a sok gondterhelt férfira, akik esténként megbeszélték a napi eseményeket, és tervet készítettek másnapra. Nem voltak érdekellentétek, a haragosok félretették sértettségüket, a tsz-elnök elfogadta a plébános segítségét is. A falu határában és minden intézmény bejáratánál fertőtlenítőt tartalmazó vizesárkon kellett keresztülmenni, akik az állatok körül sürgölődtek, akár többször is átöltöztek naponta, mindenki vigyázott, ahogy tudott.