Jönnek a dúlt-keblű hígmagyarok megint, / influenszerek, dög-celebek, jönnek a szarból, / zaj van. Mindegyik ugat. Németh László, Szabó Dezső, / Sinka István, Kosztolányi és Móricz int. / Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / járnák az országot és akasztanának / megint, mint ’19-ben, csak nem páncélvonaton, hanem nagyon zöld biciklin, / mert mélyen hiszik a gyalázatos / hazugságot, hogy mindenki egyenlő.
És üresek. Riasztóan ostobák. / És bizony hersegve szívnák a vért. / Nem a mi szégyenünk, de szégyen, hogy ezek a nyomorult és felesleges senkik / is tudnak magyarul. De csak a szavakat. Érzés és hit nélkül. / Ezért nem kell félni tőlük. / Hiszen miénk a jövő. / Ezeknek meg csak a kib…szott jövő marad…
Ott volt mind, vagy majdnem mind. A Kossuth téren. Egybegyűltek, mint a varjak meg a keselyűk, s fekete lett minden.
Odahívta ezeket az egyik beszipkázott pszichopata, és mentek.
Mentek, mert menniük kell, s mert similis simili gaudet.
No és persze azért, mert ezeknek állandóan forradalmasdit kell játszaniuk. Nincs az életüknek egyetlen értelmes és nyugodt és boldog pillanata sem. Hát ezért. Nem hisznek ezek semmiben.
Nincsen se apjuk, nincsen anyjuk, se istenük, se hazájuk – csak Horger Antalt már régen kicsinálták, hát nincs, aki rájuk szóljon, ráadásul még csak nem is zsenik, mint Attila volt, csak üresfejű senkik. És a legjobban éppen saját ürességüktől rettegnek. Ezért nem marad nekik más, mint a forradalmasdi.
Mert az olyan jó. Olyan megnyugtató. S ezek mindig akkor csinálnának forradalmat, amikor nincsen miért. Hiszen akkor a legjobb. Olyankor semmi felelősség, semmi tét, csak ugatni kell, pofázni kell, üvöltözni kell, s ha a Jóördög kegyes hozzájuk, akkor kicsit rombolni meg ölni is lehet végre.
Téveszmések és rögeszmések. És mivel nincs új a nap alatt, ezekre is érvényes Egon Friedell mester Jean-Paul Marat-ról írt minden sora:
„Mocskos, megszállott, korcs, vérbajos, és csillapíthatatlan gyűlölet tölti el mindenki ellen, aki mosakszik, épelméjű, és vérbaj nélkül való – jellegzetes képviselője egyszóval a forradalmi söpredéknek, a föld alatti egzisztenciáknak, akik lumpenkocsmákból, omladozó műhelyek sötétjéből, erdei rejtekhelyekről és föld alatti lyukakból bukkannak elő hirtelen.”