Azt hiszem, 

Sőt, nemrég egy hetilapunkban egy jeles filozófusunk már csőcseléket emlegetett.

És az a baj, hogy nemcsak kispolgárokat, kádári fogyasztókat láttunk már, hanem ennek megfelelően is képzeltük el a kormányzást és a hatalomban maradást. És lemondtunk arról, hogy valóban ne csak lakosságról, hanem civil társadalomról gondolkodjunk. A polgári körök óriási ötlet volt annak idején Orbán Viktortól, de vajon mivé lettek a polgári körök azóta? A CÖF még megpróbálta fenntartani a civilség erényét – ezt belülről mondhatom, hiszen a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója vagyok, az, aki végig szorgalmazta, hogy

Ne egy, a tömegektől elszakadt elitre és egy masszára, a „hívekre”, akik mindig mindent kritikátlanul elfogadnak az elittől. Szóval „a dolgozó nép okos gyülekezetében” akartuk valaha meghányni-vetni közös ügyeinket.

És ez valahol megszakadt, szétszakadt, elszakadt. Talán és főleg 2022 után. De lehet, hogy már előtte is. Talán a 2002-es, első váratlan vereségünk után, amelyből sokan sokféle következtetéseket vontak le. Talán már akkor voltak olyan személyek a Fideszben, akik úgy gondolták, hogy a nép az egy hálátlan csőcselék, akikre másképp nem lehet hatni, csak ha betömjük a szájukat kajával, bér- és nyugdíjemeléssel, s máris nyüszítve jönnek utánunk. Hiszen nem értettek meg bennünket, nem honoráltak minket az 1998–2002 közötti időszak valós eredményei miatt, hanem hagyták, hogy az MSZP az SZDSZ-szel együtt – ha hajszállal is, de – elvegye tőlünk a hatalmat. Az akkori döntéshozók, akik a Fideszben a fenti következtetést vonták le, nem értették meg, hogy a posztkommunisták akkor még integráltak voltak a társadalomban – akkor utoljára –, s a kilencvenéves nénik is elmentek szavazni, mert nem tudtak szakítani a múltjukkal. És még egy megjegyzés: akkor a valós eredményeket sem sikerült jól prezentálni a választópolgárok felé.

Ettől még nem lett volna szabad szakítani 

S szerencsére a polgári körök és talán a CÖF segítségével is egyben maradtunk, sőt, éppen a 2000-es, gyurcsányi szörnyűséges évek alatt tovább erősödtünk és hittünk abban, hogy ki tudjuk söpörni a posztkommunistákat.

És ez meg is történt 2010-ben: még a régi választási rendszerben sikerült kétharmados többséget elérnünk. Ez óriási siker volt! S ekkor a teljes polgári Magyarország repesve várta, hogy most és itt, eljött az ideje a régi vízió megvalósításának. Minden megvan hozzá: erő, hatalom, pénz, nemzetközi kapcsolatok, tudás és politikai vezető. És egy ideig mintha működött is volna a dolog: legalább 2022-ig emelkedő pályára került a nemzet, egyesek már Orbán-korszakról beszéltek, kulturális dominanciáról és polgári létről.

De valami mégis megtört: 

Belpolitikánkat fokozatosan ellepte a dudva és a muhar – az öncélú, taszító gőgösség és elitizmus. Le kell szögeznem így utólag is: a polgári Magyarország gondolata nem egy „politikai termék” – hanem a legfontosabb érték és cél a nemzeti-szuverenista oldal számára.

Lehet, hogy négy kormányzati ciklus után megbukni nem meglepő dolog. És lássuk be: 

s akkoriban én berlini ösztöndíjasként ott voltam, kérdezgettem is a kollégákat: miért kell távoznia Kohlnak? Azt hajtogatták: Kohlnak mennie kell, mert új hang kell, új ötletek, új víziók. Schröder finoman azt írta a molinókra: „Danke Helmut – aber es reicht.” (Köszönjük Helmut, de ennyi elég volt.)

Ezzel együtt, tehát a természetes elkopás politológiailag ismert jelensége mellett, a mi nagy hibáink is kellettek ahhoz, hogy ekkora méretes zakót kapjon a Fidesz. Ez pedig az, amit eddig taglaltam: felnőttként, polgárként kellett volna kezelni az elmúlt években, s főleg az elmúlt kampányban a táborunkat és a bizonytalan szavazókat, de még a tiszás szimpatizánsokat is. Felnőttként kellett volna beszélni hozzájuk, őszintén, s nem szinte gyalázatosan primitív üzenetekkel lebutítani az embereket.

És még valami: mostanában rengetegen emlegetik a régi mondásomat, köztük még Magyar Péter is, és mások is, úgy fogalmazva, hogy Magyarország nem maradhat „egy következmények nélküli ország”.

Végre valóban legyen így! S akkor újra egy jobb, polgári Magyarország felé indulhatunk el.