Talán azért, mert a közelgő eucharisztikus kongresszus zárómiséjét Ferenc pápa tartja, egyre többen foglalkoznak vele és tanításával. A közösségi médiában már áttekinthetetlen a különféle – többnyire negatív – megnyilvánulások száma. Az egyik vádpont a pápa globalizmusa. Erről már kimutattam (Magyar Nemzet, 2021. május 31.), hogy nézetei lényegében egybeesnek azzal, amit ma Magyarország képvisel. Ebben az írásban a Fratelli tutti enciklika alapján vizsgálom, hogy mi Ferenc pápa véleménye a nemzeti létről és kultúráról.
Hányszor halljuk a liberális baloldalról, hogy nyugatos, európai Magyarországot akarnak! Azt sulykolják, hogy fel kell zárkóznunk a fejlett Nyugathoz, de ezen nemcsak az életszínvonal emelését, hanem a nyugati világhoz való teljes idomulást értik. Ferenc pápa ezt a másik utánzásának felszínes és szánalmas nosztalgiájának nevezte, ami alkotás helyett másolás. Az eredmény: alacsony nemzeti önbecsülés, aminek hatására az emberek még a szegénységből való esetleges kitörés után is hajlamosak lenézni saját kulturális identitásukat.
Az önbecsülés lerombolása a mások feletti uralom megszerzésének egyszerű módja, mutat rá a pápa. 2018 szeptemberében Tallinnban azt mondta:
„Egy nép csak annyiban hoz gyümölcsöt és van jövője, amennyiben életet ad a tagjai közötti kapcsolatoknak és összetartozásnak; amennyiben nemzedékei és csoportjai között egységesítő kötelékeket hoz létre; és amennyiben megállítja a gondolkodást megzavaró örvényeket, amelyek egyre inkább eltávolítják egymástól az embereket.”
Nem a magyar nemzet határmódosítás nélküli egyesítésének erkölcsi parancsa ez?
Az egyistenhit eleve univerzalista. Aki képtelen elhinni, hogy a világ, amiben élünk, csak úgy magától alakult volna ki, az egységességből – abból, hogy az általunk ismert mindenségben azonos felépítésű az anyag – egy okosan tervező Teremtő létére következtet. Ha minden ember Isten teremtménye, akkor mindannyian testvérek vagyunk. A testvériség nem egyformaság. Azonos a méltóságunk, de nem azonosak az értékeink. Nem úgy kell megélnünk az összetartozást, hogy saját gazdagságunkat feladnánk.
Nem létezhet népek közötti nyitottság, „ha nem a szülőföld, a nép, a saját kultúrértékek szeretetéből indul ki”. Az önbecsülés tesz képessé arra, hogy felismerjem a másik népben a miénktől eltérő értékeket, ezáltal tanuljam meg tisztelni őket. A kölcsönös tisztelet alakíthatja ki a népek közötti testvériséget, különben színtelen-szagtalan masszává alakulnánk. „Az egyetemes nem lehet egyetlenegy domináns kulturális formának homogén egységesítő és szabványosító uralma.”
Ezért, tanítja a pápa, „mindegyikünk különleges felelősséggel szereti szülőföldjét, aggódik hazájáért…”
Az enciklika óv a túlzásoktól: a megsemmisítő globalizmustól és az elszigetelődéstől. A pápa rámutat, hogy „létezik az egyetemes iránti egyfajta hamis nyitottság is, ami azok felszínességéből fakad, akik képtelenek saját hazájuk jellegzetességeinek a mélyére hatolni vagy feloldatlan ellenérzéssel viseltetnek tulajdon népük iránt”. A pápa szerint gyökereinket szülőföldünk termőföldjébe és történelmébe kell mélyesztenünk. Éles ellentétben van ezzel Niedermüller Péternek az elmúlt napokban nagy port felvert kijelentése, akinek probléma, hogy nemzeti indíttatású tananyaggal tömik a diákok fejét.
