A patrióta politika dicsérete

A nemzeti érdeken alapuló patrióta gazdaságpolitika célja Magyarország megerősítése, a hazai gazdasági szereplők, illetve a magyar emberek helyzetbe hozása.

Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI

A nemrég véget ért tusnádfürdői nyári szabadegyetem minden szempontból méltó volt a 30. évfordulóhoz.

Az évforduló arra is lehetőséget teremt, hogy számba vegyük, mit értek el a régió országai a rájuk kényszerített kommunizmus lerázása óta eltelt időszakban. Több-kevesebb sikerrel mindenhol végbement a politikai és gazdasági rendszerváltozás, ma már az Európai Unió és a NATO tagjairól beszélhetünk. Azonban ha azt vizsgáljuk, hogy a korábbi várakozásokhoz képest hol tartanak ezek az országok, a lakosság körében többnyire csalódottságot, kiábrándultságot tapasztalhatunk.

A fejlett nyugati országokhoz viszonyított relatív különbség lényegében nem csökkent. Vállalkozásaik nem elég versenyképesek, gazdaságaik tőkehiányosak és kiszolgáltatottak a külföldi befektetőknek, elvándorlási, agyelszívási gondokkal küzdenek, tartanak a migrációtól, és továbbra is azt tapasztalják, hogy a klubban furcsán méregetik, sokszor másodrendű európainak tekintik őket. Ha egy pillantást vetünk egy útvonaltervezőre, azt láthatjuk, hogy Varsóból még mindig nem lehet autópályán eljutni Budapestre, de még Prágába sem, Bukarestről nem is beszélve. A Nyugat-Európát immár átszövő gyorsvasúthálózatnak még nyomai sem látszanak a térségben.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a térség országai miért nem követik a fejlett nyugat- és észak-európai államok példáját, amelyek amellett, hogy tagjai az EU-nak, egymás között területi alapon rendkívül szoros és összehangolt együttműködést valósítottak meg. Ezt tették és teszik a Benelux államok, ezt teszik a skandináv országok és a német–francia kooperációnak van egy uniós együttműködési logikát kiegészítő kétoldalú dimenziója is. Ennek az együttműködési formának a központi eleme a közös érdekek felismerése – legyen az gazdasági, infrastrukturális, szociális vagy egyéb jellegű – és az azon alapuló együttműködés, valamint közös fellépés és érdekérvényesítés nemzetközi szinten.

Érdemes megvizsgálni, hogy ez miért alakult így. Nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a kelet-közép-európai országok, ezek között mi, magyarok különösen sok történelmi sérelmet halmoztunk fel, és ez nem kedvezett a bizalom légkörének kialakulásában. Azonban ha csupán a sérelmeket nézzük, abból jó néhány akad, akár a francia–német, akár a német–holland vagy a skandináv államok közötti bonyolult történelmi viszonyrendszert vizsgáljuk, ám ez mégsem akadályozta az érintetteket abban, hogy a közös érdekek mentén együttműködjenek. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a szovjet típusú alávetettség és birodalom-központú gazdaságtervezés nem segítette elő a nemzeti érdek alapján álló együttműködés kultúrájának kialakulását Kelet-Közép-Európában, de azt is látnunk kell, hogy az ilyen törekvéseknek Brüsszel sem örül felhőtlenül. Gondoljunk csupán a V4-hez való viszonyulásukra!

A térség országai közötti szorosabb, elsősorban gazdasági fejlesztési jellegű integráció elmaradásának okai alapvetően máshol keresendők. Egyrészt objektív oka van: a mindegyikre jellemző, megörökölt tőkehiányos állapot. Másrészt az uralkodó korszellem, a liberalizmus és az abból kinőtt neoliberális gazdaságpolitika. A liberális egyénközpontú megközelítésben nincs helye a nemzetnek mint érdekközösségnek, a neoliberális gazdaságfilozófia alapján pedig nem értelmezhető a nemzeti, tehát a nemzetek együttműködésén alapuló közös gazdasági érdek sem. A Nyugatnak és az észak-európai országoknak az volt a szerencséjük, hogy abban az időben, amikor számukra lehetővé vált a szorosabb együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázása, Európában még nem a neoliberális gazdaságfilozófia volt az uralkodó nézet.

A helyzet változását a patriótának, esetleg unortodoxnak nevezett, de mindenképpen illiberális gazdaságpolitikai fordulattól várhatjuk. Ennek lényege, hogy a gazdasági globalizációt adottságként kezeli, azonban keresi és használja azokat a megoldásokat, amelyek segítségével annak negatív ­hatásait csökkenteni képes. Egyes felmérések szerint a gazdasági globalizáció igazi nyertese mintegy hatvanezer globális vállalat és néhány gazdasági erőközpont. Eközben szárazföldek, országok, cégek millióinak, emberek milliárdjainak csak a negatív hatások – mint a leszakadás, a környezetrombolás, a kiszolgáltatottság, a versenyképtelenség, az elszegényedés – jutottak osztályrészül. Világszinten egyre többen látják, mi a gond, és keresik a megoldást. Lehet, hogy más jelzővel illetik a törekvéseket, de a lényeg mindenhol ugyanaz: a lokalitás válasza a globális gazdasági rendszer okozta egyensúlytalanságokra.

A Kelet-Közép-Európa és a Kárpát-medence országainak problémáira is az eddiginél sokkal szorosabb és mélyebb, térségi szintű gazdasági integráció és együttműködés lehet az egyik válasz. A világgazdaság átrendeződése, az új gazdasági erőközpontok előretörése és szövetségi politikája, az Európai Unió válságjelenségei, valamint a digitalizáción és robotizáción alapuló Ipar 4.0 forradalom okozta alapvető változások indokolttá teszik a térség gazdasági szerepének újragondolását.

A nemzeti érdeken alapuló patrióta gazdaságpolitika célja Magyarország megerősítése, a hazai gazdasági szereplők, illetve a magyar emberek helyzetbe hozása. Segíteni kell őket felkészülni a kihívásokra, a versenyképesebbé válásukra annak érdekében, hogy a mérleg nyelve elmozduljon a globalizáció vesztesei oldaláról a győztesek oldalára. Magyarország gazdasági értelemben is felelősséget visel a határon túl élő magyarságért, azonban minden, az ő helyzetbe hozásukra irányuló törekvés csak akkor lehet sikeres, ha fenntartható rendszert sikerül kialakítani.

Ennek két alapvető feltétele van. Az első, hogy a magyar–magyar gazdasági együttműködés valódi szövetté váljon. Ebben nem csupán egyoldalú, támogatás jellegű elemek dominálnak, hanem oda-vissza irányú, kölcsönös előnyökön alapuló kooperációk, amelyek a magyarországi gazdaság érdekeit is szolgálják. A másik, hogy a létrejövő magyar–magyar együttműködés legyen része, ágyazódjon bele egy tágabb értelemben vett közép-európai együttműködési rendszerbe, amelynek sikeressége mindegyik érintett országnak érdekében áll. Magyarország érdeke az, hogy egy gazdaságilag fejlett, közös célok mentén pragmatikusan együttműködő, stabil térség meghatározó tagja legyen.

A szerző a Századvég Gazdaságkutató Zrt. gazdaságpolitikai és gazdaságstratégiai üzletágának vezetője