„Költő vagy, csupa szeretet, / szereted-e a legyeket?” Babits Mihály ezzel a bizarr képpel állította élére a kérdést: hol húzódnak a keresztény szeretet határai? A légy mintha kívül lenne ezen a határon.
Egy középkorú férfit 2017-ben saját kislányának megerőszakolása miatt hat év börtönre ítéltek, de 2019-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Bár szülői felügyelete megszűnt, magához csalta a nyolcéves kislányt, és ismét megerőszakolta. Most tizenhárom és fél évet kapott. Ez a történet csak egyike a négynek, amelyben pedofil bűncselekményekről tudósítottak az utóbbi hónapban.
Ilyenkor kinyílik az ember zsebében a bicska. Sokak a halálbüntetés visszaállítását tartják az egyedüli megoldásnak. Kemény, lázadó szavak tolulnak az ember ajkára, és nem jut eszébe, hogy az emberi szóra méltatlanná vált alakokat valamiképp szeretnie kellene. A hitét komolyan vevő keresztények többsége az ilyen hírek hallatán költői túlzásnak minősíti a Biblia legfontosabb parancsát: szeresd embertársadat, mint tenmagadat.
A szeretet parancsa, ami már az Ószövetségben is elhangzott, sőt főparancsnak számított, komoly kihívást jelent mindannyiunknak, amikor találkozunk az elfogadhatatlannal. Könnyű lenne politikai példát hozni a parancs teljesítésének nehézségeire, de a pedofília még keményebb kérdés elé állít. Nem csupán néhány bomlott agyú perverz ember elszigetelt esetéről van szó, hiszen gyermekprostitúció is létezik, terjed az interneten a gyermekpornográfia, szinte iparrá vált a pedofilok abnormális szexuális éhségének kiszolgálása.
Ha azt mondjuk: az égbe kiáltó bűnök elkövetői – ahogy a legyek is – kívül esnek a kötelező szeretet határán, ellentmondásba kerülünk a keresztény szeretetparancs feltételnélküliségével. Vajon feloldható ez az ellentét?
Időszerű ez a kérdés, különben Ferenc pápa nem a testvériségről írta volna harmadik enciklikáját (Fratelli tutti, azaz Mindnyájan testvérek, 2020. október 3.). Az enciklika megemlíti, hogy Szent Pál, aki a gyönyörű szeretethimnuszt írta, elutasította az önbíráskodást, de szükségesnek tartotta, hogy a hatóságok büntessék a gonosztevőket. A büntetés tehát összeegyeztethető a szeretettel. A közösségnek olyan együttélési szabályokra van szüksége, amelynek megsértése megfelelő választ igényel. Ez azt jelenti – áll az enciklikában –, hogy a törvényes közhatalom a bűncselekmény súlyával arányos büntetést kiszabhat, sőt ki is kell szabnia.