A szellemi alvilág: Szakács Árpád

Mindenki kritizálható, de a módszer, amit a cikkíró alkalmaz, nem hagyható szó nélkül.

Ungváry Krisztián történész az Ökopódium beszélgetéssor Fotó: MTI

Lehet, hogy egyeseknek a címben szereplő jelzős szerkezet dehonesztálónak tűnik. Én azonban – Engel Páltól kölcsönözve a kifejezést – egyszerű ténymegállapításnak szánom. Szakács Árpád közismert kormánypárti médiaszemélyiség és üzletember, aki emlékezetpolitikai és történettudományi kérdésekben nyilvánít véleményt úgy, hogy a tudományos igényű beszédmód alapelveit minden megszólalásával semmibe veszi, és kizárólag a népszerűség és az anyagi jövedelmezőség szempontjaira tekint. Szemben azokkal, akik állításaikat konkrét források alapján logikus érvekre építik, Szakácsnak egy vezérlő elve van: annak az állításnak a sulykolása, hogy minden rosszról az általa a posztkommunisták és a balliberálisok jelzőkkel ellátott személyek tehetnek – akik közé persze nem érti bele Pozsgay Imre PB-tagot, Raffay Ernő III/III-as besúgót és a „Magyarságkutató Intézet” más kommunistáit stb. Vagyis azokat, akik a fideszesség szenteltvizével lemoshatták korábbi bolsevik énjük szennyét, és üdvözülhettek az új NER-vallásban.

Szakács módszereinek kritikája elvileg nem egy szaktörténész, hanem az újságírás vagy a klinikai pszichiátria feladata lenne. Legutóbbi írásával azonban szintet lépett: nem mást, mint a magyar történetírás doyenjét, Romsics Ignácot támadta meg, ráadásul azt is belengette, hogy ez az írása csak az első lépés a Romsics-féle szabadkőműves összeesküvés leleplezésére (Romsics szabadkőműves meséi, Magyar Nemzet, június 13.). Természetesen mindenki kritizálható, de az a módszer, amit Szakács alkalmaz, olyan szellemi lincselés, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Ezen túl pedig Szakács írása azért is említésre érdemes, mert azt a szellemi állapotot is mutatja, amibe a mai, magát jobboldali jelzővel ellátó kormánypárti értelmiség került – hiszen itt nem csak egy ember véleményéről van szó. Ez pedig az ország jövője szempontjából sem mellékes. Sőt kifejezetten aggasztó.

Szakács Árpád szerint Trianont a szabadkőművesek okozták, és erre az a bizonyíték, hogy 2018-ban a román szabadkőműves, Vio­rel Dănacu üdvözölte Trianont, és saját szabadkőműves szervezetét (de nem az 1918-as magyar szabadkőműveseket) annak előkészítőjének tartotta. Ez a gondolatmenet logikailag hibás és egyébként is szánalmas. Szakácsnak nem kellene történésznek lennie ahhoz, hogy felfogja: amennyiben az 1918-as magyar szabadkőművesek lennének felelősek Trianonért, akkor ahhoz valamilyen 1920 előtti és magyar szabadkőművesektől származó forrást illene prezentálnia. Vagy ha ilyen nincs, akkor azt kellene bizonyítania, hogy a világ szabadkőműveseit ekkor egy központból irányították úgy, hogy mindenki és ezen belül a magyar szabadkőművesek is Trianon kapcsán csak a magyarellenes álláspontot képviselhették. Itt pedig el is érkezünk ahhoz a minőséghez, amelyet maga Szakács nevez cikkében szíriuszi ufóhívők színvonalának. Nem véletlenül: hiszen ha így lenne, akkor le kellene tudni írni azt is, hogy a szabadkőműves „világ-összeesküvést” kik, honnan és milyen eszközökkel vezetik. Hasonlóra eddig egy történelmi kísérletet ismerek, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, amiről azonban már legkésőbb 1921-ben bebizonyosodott, hogy hamisítvány. Ezt szeretné most Szakács valósnak előadni?

Szakács másik „bizonyítéka” az erdélyi román miniszterelnök Alexandru Vaida-Voevod szabadkőműves tagsága. Ő azonban hét társával együtt csak 1919 májusában lépett be a szabadkőművesekhez – és nem 1919 január­jában, mint ahogyan azt Szakács a futóbolond Dănacura hivatkozva állítja, a békekonferencia román–jugoszláv területi szakbizottsága pedig jóval ezelőtt, 1919. március 18-án véglegesítette az új román–magyar határt, ami már csak elenyésző mértékben módosult a későbbiekben.

Szakács csak utal arra, hogy a Magyar Országos Levéltárban a szabadkőművesek „bűneiről” 11 ezer bizonyító erejű dokumentumot fotózott le Raffay Ernő, de ezeket érdemben senki sem cáfolta. Mivel ezekből egyet sem közöl, eltekintek attól, hogy a másutt már bőséggel megjelent cáfolatokat itt megismételjem. Arra azonban utalnom kell, hogy a baloldalisággal igazán nem vállalható Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének vezetője, Hatos Pál az 1918–1919-es eseményeket feldolgozó monográfiá­jában még csak le sem írta Raffay nevét, mivel tudományosan teljesen értéktelennek, sőt vállalhatatlannak tartotta megállapításait.

A méltányosság kedvéért tartozom az olvasónak azzal, hogy jelzem, mi tekinthető Szakács érvelésében racionális magnak, azaz olyan állításnak, aminek áttételesen, de legalább valami köze van a valósághoz. Valós tény, hogy a magyar szabadkőműves mozgalom át akarta alakítani a magyar állam szervezetét. Valótlan azonban, hogy a szabadkőművesség célja vagy eszköze a bolsevizmus vagy az ország megcsonkítása lett volna – a kommunizmus alatt a szabadkőművességet betiltották és üldözték, a szabadkőművesek pedig az integer Magyarország pártján álltak. Valós tény, hogy néhány szabadkőművesből kommunista lett, de ez nem szabadkőműves múltjukból következett. Gróf Andrássy Gyula és Wekerle Sándor miniszterelnökökön át a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertig számos magyar szabadkőműves ismert, akikről még csak feltételezni sem lehet ilyen terveket. Valós tény az is, hogy elvileg és papíron a világ szabadkőműveseinek támogatniuk illett volna egymást. Ezt az elvet azonban a gyakorlatban egyáltalán nem tartották be, sőt a háború alatt a magyar és a román szabadkőművesek között ugyanakkora volt az ellentét, mint Tisza István és Ion Brătianu között.

Szakács Árpád szerint Trianon okairól a leginkább kompetens megszólaló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Boross Péter volt miniszterelnök. Elég ijesztő az a világ, amelyben nem a témához értő szaktörténészek segítik a politikusokat a helyes történelemszemlélet kialakításában, hanem politikusok oktatnak ki szaktörténészeket arról, hogy milyen kutatási eredményeket kellene elérniük. Legutoljára ez Ceaușescu Romániá­jában volt divat, amit most Szakács reklámoz. Ráadásul sem Semjén, sem Boross nem kutatta soha Tria­non történetét, egy levéltárban sem látták egyiküket sem, és egyikük sem utalt Romsics Ignácra. Semjén egyetlen emlékezetes, tudománnyal kapcsolatos tevékenysége az, hogy saját disszertációjának jelentős része egyszerű plágium volt. Az ügyben az etikai vétséget az ELTE Társadalomtudományi Karának tizenkét professzora is megállapította. Így festenek tehát azok a „tudományos” autoritások és állítások, akikre és amikre a szakácsi történelemelméletek épülnek.

Szakács harmadik forrása a már említett Viorel Dănacu Libertatea című lapban megjelent írása. A magyar olvasó nem tudhatja, hogy ez a lap, amit Szakács „tekintélyesebb” újságnak nevez, mint a magyar Népszava, valójában a magyar Blikk megfelelője (ennek megfelelő cicis fotókkal és egyebekkel), Dănacu pedig történeti kutatásokkal soha nem foglalkozott, szakmáját tekintve állatorvos.

Szakács a cikke elején nyilván azt szerette volna mondani, hogy a szabadkőművességgel kapcsolatos [összeesküvés]elméletek „a nagy nyilvánosság előtt” korábban a szíriuszi ufóhívők színvonalán álltak – azonban mivel a magyar nyelvvel is hadilábon áll, ezért ezt a mondatot úgy írta le, mintha egyetértene azzal, hogy azok is voltak. Tagadhatatlan, hogy sokat tett azért, hogy ezek a hagymázas baromságok jobban terjedjenek a nyilvánosság fórumain. Megnyugtató olvasni, hogy az a színvonal, amelyen buzgólkodásuk megnyilvánul, továbbra sem szakadt el a szíriuszi ufóhívők színvonalától. Engem ez nem is zavar. Azok azonban, akik komolyan gondolják azt, hogy a Szakácsot is fenntartó politikai kurzus még mindig a kisebbik rossz, jobban teszik, ha elgondolkodnak azon, hogy kivel kell egy tálból cseresznyézniük és hogy hová viszik az országot az effajta összeesküvés-elméletek.

A szerző történész

Szakács Árpád Ungváry Krisztiánnak írt válaszát ITT olvashatják!

További írások a témában:

A Raffay-csapda és egyéb cselvetések

Soha nem volt célom, hogy tőlem emberek rettegjenek

Az alvilágban sötét van

Ungváry Krisztián vitamódszere elfogadhatatlan

Ungváry a magasból

Féltik a hálózat hegemóniáját

Romsics szabadkőműves meséi