Baloldali tervezgetés

Kommunista „békeharc”, közjogi vandalizmus és országrablás a láthatáron.

Gyurcsány Ferenc felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

Bár oltásellenes kampánya hevében a baloldal picit elfeledkezett saját víziójának felerősítéséről és finomhangolásáról, attól azért nem kell tartanunk, hogy vonalvezető nélkül maradnánk – már ami a szakértők és elemzők által megjósolt, „küszöbönálló” kormányváltás utáni időszakot illeti. A helyzet azonban korántsem ad okot bájos mosolyra: nem pusztán azért, mert a düh és a döbbenet vegyes érzése fut át valamennyi jobboldali lelkén, mikor arra gondol, hogy „ezek” megint visszajöhetnek. Nem. Nem holmi parciális csoportérdekről van itt pusztán szó, hanem arról, hogy a baloldal politikai rablóbáróinak újabb ámokfutásába az ország belepusztulna és elveszítené stratégiai ­autonómiáját.

Jelen pillanatban természetesen és mindenekelőtt a járvány megfékezése és a lakosság megfelelő átoltottsági szintjének elérése az elsődleges cél – bármennyire is szeretné ezt megakadályozni a mostanra már meggyógyult náciktól a múltjukat lenyelni igyekvő posztkommunistákig érő, de mégis bámulatosan egyhangú lidérckommandó. De mindemellett érdemes számba venni a hol rettentő akusztikával, hol sundám-bundám módon, hol viszont dogmatikus fellengzősséggel előadott terveket arról, hogyan is nézne ki az az „Új Magyarország”, melyet a szocialisták egyszer már 2006-ban meg(rém)álmodtak, és amely szlogent a Momentum most újra leporolta.

Földönfutók lesztek!

Talán az a kevésbé érdekfeszítő, mit tervez a baloldal politikai ellenségeivel: egyfelől azért, mert ez sokak szemében a „politikai elitek” közötti harc „szokásos” része, másfelől – ami groteszk módon megerősíti ennek „szokásos” voltát – pedig valóban a korábbról jól ismert kommunista tempóval állunk szemben. A Lukács György és Szamuely Tibor közötti kapcsolódási pontok mozgástörvényeit újrahasznosítva a „szellemi front” már elkezdte az elméleti alapozást, hogyan is lehetne felfüggeszteni majd kis időre a jogállamiságot, feles többséggel átírni kétharmados jogszabályokat, míg rendet tesznek az elvtársak a nagy burzsoá zűrzavarban.

És nem meglepő módon erre csatlakoztak rá a komisszárok, keretlegények, bemutatva, hogyan is kell majd szabad folyást engedni az indulatoknak. A dialektikus materializmus szükségszerűségei szerint ugye a mennyiségi változások előbb-utóbb átcsapnak „minőségibe”, és ennek jegyében irányozza elő „fideszes pártkatonák földönfutóvá tételét” Gyurcsány Ferenc; erre bazírozva „farigcsálná” a jogot igazsággá Jakab Péter; így alkalmazna „ruandai módszereket” a számára nem szimpatikus újságírókkal szemben Vadai Ágnes – és igen, ilyen alapon deklarálja jó előre a volt miniszterelnök, hogy „maguknak nem lesz kegyelem”. Mondom, nincs ebben a bolsevik lavórvagánykodásban semmi újszerű – hacsak nem az, hogy a „jogállamiság barátai” (ahogy nevezik magukat uniós fórumokon) számára a demokratikus játékszabályok nem mérvadók, azok folyamatos emlegetése pusztán manipulációs célokat szolgál.

Adó nélkül nem megy!

Bár nem elhanyagolható, hogy a baloldal nyomokban terrort is tartalmazó, frissen végiggondolt „jogállamiság-koncepciója” mihez vezetne a valóságban, talán kevésbé tárgyalt téma, hogy mihez kezdenének magával az országgal, az ország gazdaságával úgy általában. Mert ők „az emberiséggel” nagyon szeretnek jót tenni, az egyes emberekkel persze már kevésbé. Kizárólag ezen alpont szempontjából mellékes, de a baloldal univerzalista ideologizálása és aktuális gyakorlata közötti mély szakadékra „jó” példa a koronavírus-járvány és az oltások kérdése. Elméletben – saját állításuk szerint – ők természetesen mélységesen oltáspártiak, praktikus (politikai, kormányellenes) megfontolásokból fakadóan azonban hónapok óta a kínai és az orosz vakcina ellen kampányolnak „reggel, éjjel meg este”. Itt is ugyanaz, a „minél rosszabb, annál jobb” beteges logikája érvényesül, mint korábban a migrációs válság vagy még korábban a (2010 utáni) gazdasági válságkezelés során: valójában nem az eszközökkel, hanem magával a céllal – a járvány leküzdésével, a migráció megállításával, a gazdaság rendbetételével – szállt szembe az ellenzék.

Apropó, gazdaság: tudják, mit irányoznak elő az eddig nyilvánosságra hozott baloldali pártprogramok? Nem fogják kitalálni: adóemelést! Talán nem meglepő, hogy a közös kottából játszó MSZP és Momentum is az alacsony, egykulcsos adózás eltörlését és magasabb, progresszívan emelkedő sávos adózás bevezetését javasolja (a szocialisták programja elvtársiasan úgy indokol, hogy „adó nélkül nem megy”.) Mindketten megemelnék a munkabérekre rakódó járulékokat (a „szochót”), és hogy a vállalkozásoknak se legyen azért annyira könnyű, növelnék a „tőkejövedelmekre” rakódó közterheket – tehát emelnék a társasági adót is. (Plusz bónuszként a Momentum lényegében megszüntetné a családi adókedvezmény rendszerét, eltörölnék „a gyermekszám miatti aránytalan [sic!] különbségtételt”.) Ha mindehhez még hozzágondoljuk azt a lágy őrületet, amivel az ország pénzügyi hajóját kormányozta anno Draskovics Tibor vagy Veres János, már teljes egészében kiviláglanak annak az „új Magyarországnak” a kontúrjai, mely valójában a múlt előtti múltat teleportálná a közeli jövőbe.

Nincs free speech!

A kegyelemmel történő gyurcsányi fukarkodás vagy a szólásszabadság jobboldali újságíróktól való fekete-győri elvitatásának tantételét pedig hangzatosan egészítette ki egy másik momentumos politikus, Szél Bernadett minapi megjegyzése, mely szerint „félreértés, hogy mindenki arról beszél, amiről akar […] én soha nem tartoztam a szólásszabadság hívei közé”. Furcsa látlelete ez az általánosságban (és megint csak: elméletben) a véleménynyilvánítás, önmegvalósítás, magamutogatás jogának korlátlanságát valló oldaltól. Ugyanis kétségünk ne legyen: nem váltak ők hirtelen anti-aufklérista ókonzervatívokká, sokkal inkább szeretnék érvényre juttatni a „szabadság ellenségeinek nem jár a szabadság” Robespierre-féle gyakorlatát.

Ami Nyugaton már valóban az is, hiszen aki például nem ért egyet a szivárványosra mázolt emberbaráti dáridó hamis hangjaival, azt – ha szobor – ledöntik, ha könyv – átírják vagy indexre teszik, ha élő ember, akkor pedig – kirúgják és ellehetetlenítik. Mindezt persze egymás szirupos elfogadásának és tolerálásának a jegyében. És elnézve a mai ellenzék kiállását az isztambuli genderegyezmény mellett, politikusaik rendszeres részvételét az éves homoszexuális-felvonuláson és azt, hogy jogállamisági kiütést kapnak az alaptörvény házasságra és családra vonatkozó részeitől, ne legyenek kétségeink: ha a járványnak nem is, a normalitásnak és a józan észnek nagyon is szívesen gátat szabnának. Például a nemi eltévelyedések egyre szélesedő tárházának kötelező propagálásával és a nem eléggé genderérzékenyek totalitárius rezsimekből ismert „érzékenyítésével”.

Szóval nem pusztán „a jobboldalnak” lenne igencsak problematikus, ha a Gyurcsány & Tsai. Zrt. hatalomra kerülne, hanem az egész országnak, korra, nemre, politikai preferenciára való tekintet nélkül. Ráadásul nemcsak a Főpolgármesteri Hivatalon, de a Parlament épületén is büszkén kapdosná a szél a szivárványos lobogót.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

A borítóképen: Gyurcsány Ferenc felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt