Brezsnyev-doktrína Brüsszelből

Sokan elhűltek, mekkora össztűz zúdul látszólag csak a magyar kormányra, valójában hazánkra.

Strasbourg, 2020. január 14. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b) és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke az Európai Tanács horvát elnökségi programjának bemutatása elõtt az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén 2020. január 14-én. Horvátország január 1-jétõl tölti be az Európai Unió soros elnökségét. MTI/EPA/Patrick Seeger Fotó: Patrick Seeger

Sokan elhűltek, mekkora össztűz zúdul látszólag csak a magyar kormányra, valójában hazánkra és a liberális szóból nem értő állampolgáraira az utóbbi időben. Ez azért is okoz hatalmas döbbenetet, mert bár hozzáedződtünk, hogy a permanens liberális forradalom állandó támadásai közepette kell élnünk mindennapjainkat, kivételesen azt hihettük volna: a közös nyomorúság mérsékletre inti az ellenünk gyűlölködőket országon kívül és belül egyaránt. Ehhez képest viszonylag rég nem tapasztalt vehemenciával estek nekünk az általuk vizionált diktatúrától való rettegés ürügyén, mert szerintük a vis maior helyzetet a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök az önkényuralom kiépítésére akarja felhasználni.

Csakhogy az össztűzben nincsen semmi meglepő. Éppen amiatt veszik zárótűz alá hazánkat, mert úgy gondolják: most érdemes ismét nekünk esni, mivel a járványhelyzet kezelése közben vagyunk a legvédtelenebbek. Morális szempontok most sem befolyásolják őket. A szolidaritás hiánya náluk természetes.

Mindez egy újfajta, a Szovjetunió hatalma idején tragikusan megtapasztalt Brezsnyev-doktrínát idéző, riasztó világ képét vetíti elénk, amely mindennemű eltérést a hivatalos irányvonaltól könyörtelenül megtorol. Akkor egyetlen Varsói Szerződés-tagállamnak sem volt szabad eltérnie a Kremlből vezérelt iránytól és a szocializmus helyett a kapitalizmus, a szabad világ felé közelednie, mert kíméletlenül lecsaptak rá. Ezt Csehszlovákia 1968-as megszállása példázta. A jelenlegi, egyre inkább szovjetesedő, kommunistásodó unióban is szintén azt akarják érvényesíteni, hogy aki nemzetállamként is eredményeket szeretne elérni vagy pusztán önállóan próbál egyes kérdésekben cselekedni, azt addig fenyítik, amíg jobb belátásra nem tér.

Miért váltunk ki ilyen elementáris dühöt? Mert minden nemzetállamot veszélyesnek tartanak a globalista szélsőbaloldaliak, amelyik sikeres. Hisz mint ahogy a csehek egykoron, illetve előtte 1956-ban a magyarok, annak bizonyságát adja egy ország, hogy érdemes egy másik, perspektivikusabb irányt követni. Például meg lehet állítani az illegális bevándorlást és lehetséges sikeres gazdaságpolitikát folytatni megszorítások és hatalmas hitelfelvételek, eladósodás, mesterséges pénzügyi függés kialakítása nélkül is. Most pedig éppen azzal vívjuk ki a gyűlöletüket, hogy attól félnek: a vírusjárványt kezelni tudjuk olyan kaotikus helyzetek, végzetesen infantilis hibák nélkül, mint a fősodornak mondott újbrezsnyevista liberális mintaállamok.

Márpedig ők azt semmilyen módon nem engedhetik, hogy egy nemzetállam eredményeket érjen el, ezért szó szerint minden, sokszor gyomorforgató eszközt bevetnek ellenünk. Valamennyi, alternatívát felmutató, problémamegoldásban jeleskedő személyt, szervezetet, országot megpróbálják kicsinálni. Ennek a levét isszuk most és ennek a fanatikus szektás dogmatikus önzésnek látja a kárát az egész európai közösség.

Sok helyütt felvetik a logikus kérdést, vajon miért éri meg ennyire szélsőséges kocsmai módon ránk törni, amikor mostanság igazán nem ilyesmire kellene pazarolni az energiáikat, hanem a közös globális ellenség, az új vírus legyőzésére. Ehhez képest még felsorolni is fárasztó, ki mindenki irányította ránk a lövegeit. A teljesség igénye nélkül: az Európa Tanács, a Soros-NGO-k hosszú sora, a néppárt elnöke, az Európai Bizottság, az Európai Parlament újabb hazánknak adresszált hetes cikkelyes eljárás után hörgő baloldali pártjai, képviselői, a nemzetközi liberális sajtó és a hazai globalista fiókszervezetek, amelyeket tévedésből, hóbortos felszínességgel baloldali pártoknak hívnak, mind-mind a vérünket vennék oly hisztérikusan, ami párját ritkítja még a liberálisok inkvizíciós gyakorlatában is. A válasz a támadások hevességének okára pedig nem is oly rejtélyes. Minél nagyobb a baj, a globalisták szerint annál nagyobbnak kell lennie az ellene eredményesen fellépőkkel szembeni offenzívának is.

Már ebből az egyidejűségből is következik, hogy a hadműveleteket egyetlen központból vezérlik. Mindenkinek a politikai kreativitására bízhatjuk, hogy kitalálja e centrum álfilantróp fenntartóját. A helyes válasz annyira magától értetődő, hogy legfeljebb habkönnyű kvízkérdésnek lenne alkalmas.

Mindenesetre elég tehetségtelenül csinálják a Magyarország-ellenes hajszát, mert az irányunkban megnyilvánuló nemzetközi szimpátiát inkább növelik. Ugyanez vonatkozik a globalista leányvállalatokra, a hazai ellenzéki pártokra is, amelyek már régen nem azzal foglalkoznak, mit tartanak róluk a magyar választók, akiknek elsöprő többsége támogatja az Orbán-kormány válságkezelő lépéseit. Nekik más az igazodási pont. Ezek a tomboló, fröcsögő ügynökpártok, ágensszervezetek most abban versenyeznek, ki tud nagyobbat rúgni a kormányba. Mert annak osztják a legtöbb pénzt Soros György barátai és üzletfelei. Karácsony Gergely főpolgármester már meg is kapta a jutalomfalatot, az egymillió eurót. Egyvalamit azonban nem árt a honi ügynökbagázsnak és fake news gyártó sleppsajtójának észbe vésnie: legjobb úton vannak afelé, hogy az emberek ne csak megutálják őket, hanem meg is undorodjanak tőlük.