Akinek gyermeke vagy gyermekei vannak, pontosan tudja, milyen érzés az aggodalom. Az a semmihez sem hasonlítható, a csontjainkig hatoló, minden egyes sejtünket átjáró félelem, amit a gyerekeink iránt érzett aggódás vált ki. Amikor két percre elveszítjük a zsúfolt játszótéren vagy a parkban a szemünk elől, vagy amikor első alkalommal engedjük el a kis lurkót vásárolni.
Mosogatunk, pakolunk, próbáljuk elfoglalni, nyugtatni magunkat, hiszen kiváló környéken élünk, semmi baj sem történhet, közben folyton lopva mégis az óránkat lessük, majd öt perc után a legszörnyűbb jelenteket próbáljuk elhessegetni magunktól, mert a gyereknek tűpontos számításaink szerint már legalább harminc másodperce otthon kellene lennie.
Vagy ki ne tudná, hogy micsoda erőre van szükség ahhoz, hogy ne kétsaroknyi távolságból kövessük, mint valami álruhás szuperhős a közeli iskolába az először egyedül elengedett kiskorút? És az a félelem is ismerős, amikor a gyerkőc elmegy egy új edzőhöz vagy egy párnapos táborba. Persze, hogy az.
Jómagam mindegyiket átéltem már, pontosan emlékszem, milyen volt, amikor az egyik fiam cipője – talán hatévesek lehettek az ikrek – bekötése alatt tűnt el a másik egy zsúfolt parkban. A művelet mindössze hét másodpercet vett igénybe, de tömeg volt, így a kislegénynek nem volt nehéz dolga, és tényleg gyorsan meglett, mindössze két perc volt az elveszés és a megkerülés közti idő, de az volt életem leghosszabb két perce.
Olyan félelmet éreztem, amilyet soha még azelőtt.
Persze, hogy a létező legrosszabbra gondoltam, ahogyan az összes többi, fentebb részletezett alkalmával is. Emlékszem, egy bújócska alkalmával is hasonló történt, ugyanez a delikvens olyan kiváló rejtekhelyet talált, hogy sehogy nem tudtam a nyomára akadni, öt perc múlva pedig már torkom szakadtából üvöltve hívtam, jelezve, hogy ő nyert, feladtam, csak kerüljön már elő, mert ott helyben infarktust kapok.
A fene tudja, hogy napjainkban több pedofil van-e vagy több pedofíliához köthető bűncselekmény történt-e, mint mondjuk száz évvel ezelőtt – amúgy, gyanítom: igen –, vagy csak én lettem érzékenyebb az ilyen beszámolókra, és akaratlanul is keresem az ilyen bűnesetekről szóló beszámolókat, de az egészen biztos, hogy az információ szabad áramlása miatt – internet, tévé, rádió, újságok – sokkal több erről szóló hír juthat a gyermekeiket féltő fogyasztókhoz. Hozzám is. És valahogy a világunk is olyan irányba halad, hogy egyre több túlszexualizált gyerek látható.