Dühöt érzek, amikor egy liberális a pedofilok jogairól szónokol

A legkevésbé sem érdekelnek a pedofilok jogait taglaló gyermektelen liberálisok sirámai.

Akinek gyermeke vagy gyermekei vannak, pontosan tudja, milyen érzés az aggodalom. Az a semmihez sem hasonlítható, a csontjainkig hatoló, minden egyes sejtünket átjáró félelem, amit a gyerekeink iránt érzett aggódás vált ki. Amikor két percre elveszítjük a zsúfolt játszótéren vagy a parkban a szemünk elől, vagy amikor első alkalommal engedjük el a kis lurkót vásárolni.

Mosogatunk, pakolunk, próbáljuk elfoglalni, nyugtatni magunkat, hiszen kiváló környéken élünk, semmi baj sem történhet, közben folyton lopva mégis az óránkat lessük, majd öt perc után a legszörnyűbb jelenteket próbáljuk elhessegetni magunktól, mert a gyereknek tűpontos számításaink szerint már legalább harminc másodperce otthon kellene lennie.

Vagy ki ne tudná, hogy micsoda erőre van szükség ahhoz, hogy ne kétsaroknyi távolságból kövessük, mint valami álruhás szuperhős a közeli iskolába az először egyedül elengedett kiskorút? És az a félelem is ismerős, amikor a gyerkőc elmegy egy új edzőhöz vagy egy párnapos táborba. Persze, hogy az.

Jómagam mindegyiket átéltem már, pontosan emlékszem, milyen volt, amikor az egyik fiam cipője – talán hatévesek lehettek az ikrek – bekötése alatt tűnt el a másik egy zsúfolt parkban. A művelet mindössze hét másodpercet vett igénybe, de tömeg volt, így a kislegénynek nem volt nehéz dolga, és tényleg gyorsan meglett, mindössze két perc volt az elveszés és a megkerülés közti idő, de az volt életem leghosszabb két perce.

Olyan félelmet éreztem, amilyet soha még azelőtt.

Persze, hogy a létező legrosszabbra gondoltam, ahogyan az összes többi, fentebb részletezett alkalmával is. Emlékszem, egy bújócska alkalmával is hasonló történt, ugyanez a delikvens olyan kiváló rejtekhelyet talált, hogy sehogy nem tudtam a nyomára akadni, öt perc múlva pedig már torkom szakadtából üvöltve hívtam, jelezve, hogy ő nyert, feladtam, csak kerüljön már elő, mert ott helyben infarktust kapok.

A fene tudja, hogy napjainkban több pedofil van-e vagy több pedofíliához köthető bűncselekmény történt-e, mint mondjuk száz évvel ezelőtt – amúgy, gyanítom: igen –, vagy csak én lettem érzékenyebb az ilyen beszámolókra, és akaratlanul is keresem az ilyen bűnesetekről szóló beszámolókat, de az egészen biztos, hogy az információ szabad áramlása miatt – internet, tévé, rádió, újságok – sokkal több erről szóló hír juthat a gyermekeiket féltő fogyasztókhoz. Hozzám is. És valahogy a világunk is olyan irányba halad, hogy egyre több túlszexualizált gyerek látható.

Filmekben, sorozatokban, plakátokon és újabban a közösségi médiában. Például a TikTokon. A lájkok csábítása arra készteti a kiskorúakat, hogy erősen kisminkelve, hiányos öltözetben mutogassák magukat, és miközben ezt teszik, nem tudják, milyen nagy veszélybe sodorják magukat. Mert az aberrált, beteg lelkek is ott vannak ezeken a felületeken, figyelnek, majd lecsapnak. A pedofilokkal kapcsolatos törvénymódosítások ezért is töltik el örömmel a hozzánk hasonlókat.

Ismert: Kocsis Máté tette közzé az oldalán, hogy sok egyéb mellett egy kereshető adatbázist is létre fog hozni a kormány, de az is tudható, hogy nem helyezkedhetnek majd el különböző munkakörökben ezek a perverzek.

A Fidesz frakcióvezetője ezt írta: „A pedofilokat minden eszközzel távol kell tartani a gyermekektől, ezért számos munkakörből ki kell őket tiltani. Erre is javaslatot teszünk a pedofilellenes törvénycsomagban.

Eddig is voltak olyan területek – például az oktatás és az egészségügy –, ahol foglalkoztatási tilalom volt, de tovább kell bővíteni ezek körét. A pedofilok nem dolgozhatnak szabadidő eltöltésével, szórakozással, sportolással kapcsolatos munkahelyen, vagyis például strandon, vidámparkban, állatkertben, sportegyesületben. Így jelentősen csökken az esélye, hogy kiskorúak közelében legyenek.”

A posztot olvasván hozzám hasonlóan egészen biztosan sokan sóhajtottak fel megkönnyebbülve, mert ez egy olyan mérföldkő lehet, ami egy újabb biztosítékot adhat az aberrált ragadozókat is magába foglaló világunkban. Fontos, mit fontos, egy szülőnek talán a legfontosabb dolog a világon, hogy tudja, minimálisra csökkenhet annak az esélye, hogy egy pedofil fog úgymond felügyelni a gyerekek biztonságára egy strandon vagy egy vidámparkban.

Az a sokszor teljesen irracionális félelem és alaptalan aggodalom is csillapodni fog, amikor átadjuk a foci- vagy teniszedzőnek a srácokat, ami, tudom, minden szülő szívének szegletében megtalálható. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az edzők is egy kicsit nyugodtabbak lesznek, mert nem fogják látni az anyukák és apukák szemének szegletében azt a furcsa csillogást.)

A bizalmatlanság fényét.

És a kereshető adatbázis is rendkívül fontos, hiszen tíz-tizenkét év körül már leszaladunk a boltba, sőt van, hogy egy fél órára egyedül is hagyjuk az egyre felelősségteljesebben viselkedő és egyre nagyobbra növő csemetéinket. Persze csak ha tudjuk, ha tudhatjuk, hogy a szomszédban vagy a házban nem lakik olyan ember, aki valamikor gyerekeket bántalmazott.

Ha viszont tudhatjuk, hogy a közelünkben él egy veszélyes ragadozó, soha senki nem próbálkozna még csak hasonlóval. Sőt.

Valószínűleg minden törvényes dolgot meg fog tenni, hogy az illető eltakarodjon a gyerekei közeléből. Márpedig a gyerekeit féltő szülő már csak olyan, hogy mindenre képes; el is érné a kívánt költözést. A bűnöző pedig olyan helyre fogja áttenni a székhelyét, ahol nem laknak gyerekek. Ami felőlem aztán egy híd alatt is lehet.

A legkevésbé sem érdekelnek a pedofilok jogait taglaló gyermektelen liberálisok sirámai, az érveiket nem hallgatom meg, meggyőzni úgysem tudnak. Más bolygón élnek, más világban. Egy olyan helyen, ami számomra olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Ugyanis az ilyen „emberek” iránt nem érzek semmiféle empátiát.

Csak dühöt.

A borítókép illusztráció. Forrás: unsplash