„Elsőáldozó voltam, bérmálkoztam is egy darabig, ahogyan kell” – magyarázott a szokásos hamiskártyás stílusával Gyurcsány Ferenc 2006 késő őszén, már túl a brutális rendőrterror napjain, egy televíziós interjúban. Sőt, bármennyire hihetetlenül hangzik – ezt ő maga fogalmazta így – , egy darabig szentül meg volt győződve arról, hogy pap lesz. Ez a szent meggyőződése nagyjából másfél-két évig tartott.
Azt nem tudni, miért hagyott fel a papi pálya gondolatával, talán a római katolikus szertartások tűntek neki túlságosan kacifántosnak, hiszen állításával szemben például a bérmálás olyan szentség, amit nem lehet „egy darabig” művelni, az bizony egyszeri alkalom. Ennyire lehet komolyan venni bármit, amit a saját korábbi hitéleti tevékenységéről hadovált, egyben viszont biztosak lehetünk: amikor azt mondta ebben az interjúban, hogy azért nem jár templomba imádkozni, mert nem istenhívő ember, akkor kivételesen igazat mondott. Az ifjúkommunistából lett privatizációs ügyeskedő, azaz szélhámos, aki kapcsolatai, majd házassága révén az Apró klán segítségével, na meg trükkök százaival vált milliárdossá, később pedig kegyelmet nem ismerve, rideg cinizmussal húzta ki az emberek lába alól a talajt, családok százezreivel fizettetve meg saját dilettáns kormányzásának az árát. Mindezek után a jogosan tiltakozó emberekre lövetett, és agyba-főbe verette őket a rendőreivel. Lehet jó és rossz ember bárki, akár hívő, akár ateista, de ilyen aljasságra és kiszámított kegyetlenségre csak ördögi lelkületű emberszabásúak képesek.
Ez a Gyurcsány Ferenc próbált hétfőn a parlamentben papolni a kormánypárti képviselőknek a főbűnök egyikéről, a jóra való restségről. A gondviselés végtelen türelemről tesz bizonyságot, mindig ad egy újabb esélyt az elvetemült bűnösöknek, így a baloldal vezére is újra meg újra jóvátehetne valamit a tengernyi gyalázatból, amit elkövetett. De őt nem olyan fából faragták, igazi tőről metszett bolsevik – manapság a kor divatja szerint éppen neomarxistának is nevezhetnénk – , akikre több mint száz éve ez a megátalkodottság jellemző. Eszük ágában sincs a jóra törekedni, alapelvük, hogy a cél szentesíti az eszközt, bármi legyen is az. A céljuk azért sem lehet jó, mert a természet törvényei szerint, szervesen létrejött emberi közösségek, így a család és a nemzet felszámolása nemcsak az Istent, de az embert is semmibe veszi. Ahogy régen mondták: ezek nem ismernek se Istent, se embert.
