Nyugati szívóhatás, szellemi gyarmatosítás

Az agyelszívás nemcsak a harmadik világ sorsát pecsételi meg. Kelet-Európa is hatalmas veszélyben van. Magyarország is ki van téve a nyugati csábításnak.

German Defense Minister Ursula von der Leyen, who has been nominated as European Commission President, briefs the media after the Conference of Presidents of European Parliament's party blocs in Brussels, Belgium, July 10, 2019. REUTERS/Francois Lenoir - RC1CB5053620 Fotó: Francois Lenoir

Rejtő Jenő klasszikus regényében négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. Ilyen ma aligha fordulhatna elő sem egy poros szaharai garnizonban, sem a brüsszeli tárgyalóasztalok mellett. A nemzeti identitás effajta felmutatása az európai intézmények kantinjaiban ma már retrográd, és a dolgok jelen állása szerint az is marad. Ugyanakkor nevezzük e tárgykörben „reménysugárnak” a hétgyermekes német Ursula von der Leyent.

Az Európai Bizottság elnöki székébe készülő volt honvédelmi miniszter asszonyról kijelenthető, hogy hasonló gondolatok vezérlik, mint bennünket, magyarokat. Foglalkoztatja a gyermekek, a családok jövője, értékén kezeli a biztonságot, és tudja, hogy az európaiak nyugalma és békéje egy közös európai haderő kifejlesztésével garantálható. Ezeket a hasonlóságokat a magyar miniszterelnök is kiemelte, miután találkozott Von der Leyennel, akivel kapcsolatos ­elvárásaink és reményeink ki kell hogy terjedjenek arra a jelenségre, hogy a nyugat-európai országok, intézmények és a gazdaság folyamatosan elszívja a kelet-európai nemzetek legjobbjait.

A most megválasztott többi európai vezetőtől ugyanis aligha várható fordulat, ők mind „európaiak”. Hiába német, francia, holland vagy belga születésűek, gondolkodásukat tekintve globalisták, internacionalisták, föderalisták, a bevándorlás minden formáját támogatják. Hisznek a szupranacionális Európai Egyesült Államokban, a multikulturalizmusban és a migrációban. Ha közös történelmi meghatározottságot kell keresnünk a nyugati vezetők szocializációjában, nemcsak az 1960–70-es évek ellenkultúrájára akadunk, hanem egy mélyebben rejlő azonosságra: a gyarmatosítók és a gyarmati sorban tartott népek kapcsolatára. A nagyhatalmak mellé nem véletlenül sorakozik föl ebbe a táborba Spanyolország, Portugália vagy a Benelux államok. A gyarmatosítottak táborába tartozunk mi, ezért is vagyunk szuverenisták, akik az önálló nemzetek uniójában hiszünk. Az sem véletlen, hogy a volt szovjet gyarmati sorból kitört országok, a visegrádi négyek adják ennek a tömbnek a nyomatékát.

Ursula von der Leyen alatt az Európai Uniót vezetők mindegyike nyugati típusú politikus, a külügyi főképviselő és a parlamenti elnök pedig spanyol és olasz ideológiai csatlósok. Mindez nem minősíti őket, majd kizárólag tetteik alapján értékeljük őket. Most csak egyetlen, bár kétségtelenül a legnagyobb problémát emeljünk ki, a migrációt. Annak is a Nyugat által már évtizedek óta menedzselt formáját, a Keletről történő agyelszívást. Nemrég még Horst Seehofer német belügyminiszter is amellett érvelt a Bundestagban, hogy a németeknek érdekük behozni a képzett migránsokat. Írország pedig a schengeni együttműködésből kimaradva úgy vállalta négyezer migráns betelepítését, hogy az ír szervek a közel-keleti táborokban válogatják a képzett menekültek színe-javát.

Ursula von der Leyen állítólag érzékenyen közelít a kényes kérdésekhez, reménykeltő, ha ez ügyben is képes a közép-euró­paiak fejével gondolkodni. Kapitális hiba ugyanis elszívni Afrika vagy Ázsia legtehetségesebb embereit. Mert az utóbbi évtizedekben a tehetség kizsákmányolása van soron. A gyarmatosító országok századokon keresztül még „csak” a nyersanyagokat hordták ki a gyarmati sorba taszított Afrikából és Keletről. Ma brain-drain folyik, vagy nyersen fogalmazva: nem az emberhús, hanem az agyvelő a nyugati gazdaságok fő behozatali cikke.

Ezt a politikát támogatni nemhogy hiba, egyenesen bűn. Az emberi tőkét ugyanis sokkal nehezebb pótolni, mint a nyersanyagot. A humán tőke a tudás, a kultúra, a népek és a társadalmak szövete. Évszázadokon át szőtték egymást követő generációk, s ha a nemzetek, etnikumok elveszítik legjobbjaikat, nem marad, aki erősítse a szociális hálót, a kulturális textúrát. Lényegében kiürülnek országok. Eltűnik a nemzeti identitás, a nyelv, nem lesz, aki életben tartsa a hagyományokat.

Az agyelszívás nemcsak a harmadik világ sorsát pecsételi meg. Kelet-Európa is hatalmas veszélyben van. Magyarország is ki van téve a nyugati csábításnak, az unióban menedzselt formában zajló belső migrációnak. Keleti tagállamokból már eddig is fiatalok milliói költöztek Németországba vagy Nagy-Britanniába, s paradoxon, hogy éppenséggel az ő hiányuk miatt nem bontakozhat ki szülőhelyükön az általuk Nyugaton vonzónak talált életmód. Ráadásul egy európai szintű biztonsági kockázattal kell szembenézni: ha egy országban nem marad olyan humán erőforrás, amely képes azt működtetni, akkor egész régiók destabilizálódhatnak.

Korántsem mindegy, hogy az elszívott munkaerő helyére milyen kultúrájú és vallású embereket akarnak majd a bevándorlást támogatók egy-egy kiürült térségbe telepíteni. Bár írországi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a magyarok szépen lassan megindultak hazafelé, ezért biztató helyzetben vagyunk, ugyanakkor érdekeltek is az euró­pai menekültügyi rendszer teljes reformjában. Ha nem végezzük el a házi feladatot, bármikor megismétlődhet a ­2015-ös válság. Európa tőszomszédságában tízmilliók készülődnek, ezért szükséges a migráció minden külső és belső dimenzióját átgondolni.

Meglátjuk, mire lesz képes Ursula von der Leyen. Cseppet sem biztató, hogy Frans Timmermans is ott ül majd a bizottság alelnöki székében, mert ő a nyitott határok ideológiai megszállottja. Mégis: az észszerű megoldások elérésére ma nagyobb az esély, mint korábban vagy bármely más jelölt esetén lett volna – ezt ismét csak a magyar miniszterelnök összegezte ebben a formában. S miután az a logikus a tagállamok viszonyában, hogy megszűnjön a keletiek szellemi kiszipolyozása, s miután racionális érv, hogy az unió erős, saját intellektuális erővel bíró nemzetek együttműködése legyen, mutatkozik esély Kelet-Európának a 2019 novemberétől kezdődő bizottsági ciklusban.

Egyben irgalmatlanul sok munka áll előttünk.

A szerző politikai szakértő, diplomata