Ötéves a Kalmár-jelentés

Idestova öt esztendeje, hogy Kalmár Ferenc képviselő A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában címmel az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése elé terjesztette jelentését.

Hóban-fagyban is folyamatosak a tüntetések a megváltozott rendszerű felsőoktatási intézmény előtt Fotó: MTI/Boda L. Gergely

Idestova öt esztendeje, hogy Kalmár Ferenc képviselő A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában címmel az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése elé terjesztette jelentését. A dokumentumnak volt foganatja: határozatot hoztak arról, hogy középpontba kell állítani a hagyományos nemzeti kisebbségek szempontjából kiemelkedően fontos és védendő jogokat.

A dokumentumban és az annak alapján elfogadott határozatban a kollektív jogok kérdésköre hangsúlyosan jelenik meg. A jelentés kiemeli: „A csoportjogok, mint a kisebbségek vagy tagjaik különleges jogai nem szükségszerűen korlátozzák az egyéni jogokat, hanem kiegészíthetik – és a legtöbb esetben ki kell hogy egészítsék – egymást.” Vagyis a kisebbségeket igenis megilleti a jogvédelem – más szóval –, kollektív jogokra van szükségük, de úgy, hogy figyelembe vegyék azokat a szempontokat is, amelyek biztosításával e jogok garantálhatók.

Az ET határozatának kiindulópontja egyrészt a szélsőséges megnyilvánulások elszaporodása, másrészt a nemzeti kisebbségek helyzetének romlása volt.

Utóbbi kapcsán azt is definiálta a határozat, mi tekintendő nemzeti kisebbségnek.

Eszerint ilyen kisebbség az embereknek az államon belüli olyan csoportja, amelynek tagjai az adott állam területén laknak s annak állampolgárai. Szilárd és tartós kapcsolatot tartanak fenn az állammal, sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellegzetességekkel rendelkeznek. Bár az összlakossághoz képest számszerűleg kisebbségben vannak, törekednek rá, hogy megőrizzék mindazt, amelyből közös identitásuk fakad: kultúrájukat, hagyományaikat, vallásukat, nyelvüket.

Rögzíti továbbá a tanács azt az igényt is, hogy a politika napirendjén a nemzeti kisebbségek jogainak védelme prioritást kell hogy élvezzen, mert ez garantálja, hogy tiszteletben tartsák az emberi méltóság, az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elveit.

Megállapítja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai védelmében a bevált nemzetközi példákat kell figyelembe venni. S mivel ebben a területi megállapodásoknak fontos szerepük van, a határozat kiemeli, hogy a területi autonómiák­ról szóló megállapodások a kisebbségek kollektív jogainak hatékony védelmét és az asszimiláció elkerülését szolgálják.

Rámutat, hogy a politikai feszültségek, konfliktusok és az emberi jogok megsértésé­nek oka abban keresendő, hogy mindeddig nem sikerült kielégítő választ adni a nemzeti kisebbségi kérdésekre.

Másként fogalmazva: a kisebbségek következetes védelme egyben konfliktusmegelőzést is jelent. A Kalmár-jelentés ezért felhívja a tagországok figyelmét, hogy a konfliktusmegelőzés eszközeként vezessenek be területi autonómiamegállapodásokat, tiszteletben tartva a nemzetközi jog alapelveit. A területi struktúra kialakításakor vegyék figyelembe a történelmi régiók hozzáadott értékét, kultúráját, nyelvét, hagyományait, vallását. Kezdeményezzenek és folytassanak párbeszédet a nemzeti kisebbségek képviselőivel.

A határozat hangsúlyozza, hogy egy auto­nóm entitás létrehozása és működése erősíti a demokráciát, stabilitást és fellendülést hozhat az adott régióknak és államoknak. Vagyis a fentiek alapján közös érdek, hogy az államok ismerjék el az identitáshoz való jogot, biztosítsák a nemzeti kisebbségek jogát önazonosságuk megőrzéséhez, védelméhez és előmozdításához.

Tegyék meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségek hatékonyan vehessenek részt a társadalmi, gazdasági és kulturális életben, s nem utolsósorban a közügyekben és a döntéshozatali folyamatokban.

A jelentés arra kéri a tagországokat, tartózkodjanak az olyan politikától és gyakorlatoktól, amelyek a nemzeti kisebbségek asszimilációját ezen kisebbségek akarata ellenére mozdítanák elő. Különösen fontos az oktatáshoz és a kisebbségi nyelvekhez való jog, mint ahogy az is, hogy a regionális és kisebbségi nyelvek használatának védelme és ösztönzése ne a hivatalos nyelvek és azok megtanulásának kötelezettsége rovására történjen.

Teljesen újszerű az az előírás, amely a kisebbség által lakott régióban a kisebbségi nyelv hivatalossá tételét kezdeményezi. Ezt az igényt szem előtt tartva kell megfogalmazni az oktatáspolitikát, továbbá megtenni a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a középfokú oktatásban, a szakképzésben és a felsőoktatásban biztosítsák az anyanyelvi oktatás folytonosságát.

Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy az anyaországok kezdeményezzék a történelemkönyvek közös megírását a területükön élő őshonos nemzeti kisebbségek képviselőivel. A történelemoktatást használják fel az ifjúság egészséges (nem soviniszta és nem xenofób) nemzeti identitásának igazolására. Garantáljanak megfelelő finanszírozást a kisebbségeket képviselő szervezetek, sajtóorgánumok számára, hogy legyen eszközük a többség figyelmét felhívni saját identitásukra, nyelvükre, történelmükre és kultúrájukra.

A határozat javaslatokat fogalmaz meg a diszkrimináció elleni küzdelem területén is. Az esélyegyenlőséget veszélyeztető akadályok megszüntetéséhez szükség van arra, hogy az adott államok tartózkodjanak olyan törvények vagy közigazgatási intézkedések elfogadásától, amelyek fokozhatják az asszimilációt, ösztönözhetik az elvándorlást és megváltoztathatják egy adott régió etnikai struktúráját. Figyelmezteti a tagországokat, hogy biztosítsák a média kisebbségi nyelveken történő diszkriminációmentes működését.

Olyan választási jogszabályokat fogadjanak el, amelyek lehetővé teszik a kisebbségek sokszínű politikai képviseletét, egyben tartózkodjanak olyan törvények bevezetésétől, amelyek gyengítik a kisebbségvédelmet.

A határozat értelmében biztosítani kell a nemzeti kisebbségeknek, hogy szülőföldjükön maradhassanak, ott boldogulhassanak és fejlődhessenek, ahol évszázadok óta élnek. Megmutathassák értékeiket és hasznosíthassák saját közösségeik, valamint a többség, az állam és Európa egésze javára. Mindezek érdekében pedig fogalmazzanak meg egy, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló átfogó nemzeti stratégiát.

A közgyűlés arra is felszólította az Európa Tanács tagállamait, írják alá és ratifikálják a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját. Csatlakozzanak az őslakos népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozathoz, mozdítsák elő a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szolgáló legjobb gyakorlatok bevezetését.

Mindezekből világosan kitetszik, hogy Kalmár Ferenc jelentése alapján az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének határozata rendkívül széles körű megoldást kínál a kollektív jogok betartására és betartatására. Jelentőségét jól jelzi, hogy az elmúlt években az Euró­pai Parlament két határozatában is mint alapra hivatkozott rá. Ugyanakkor mindeddig vajmi kevés történt.

Ahhoz, hogy az öt éve asztalon heverő, egyértelműen megfogalmazott teendőkből valóság legyen, az Euró­pai Unió kötelező erejű szabályaira lenne szükség. Talán nem kell újabb öt esztendőt várni a tényleges változtatáshoz.

A szerző miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke