Kórházi kassza

Kásler Miklósnak még össze is jöhet az, amivel elődei hiába próbálkoztak, és új alapokra helyezheti a kórházak csaknem harminc éve változatlan finanszírozási rendszerét.

Négy centrumot alakítanak ki a központi régió ellátásának javításáért Fotó: Kurucz Árpád

Vannak kifejezések, amik már-már egybeforrtak a magyar egészségüggyel. Az egyik ilyen a kórházi eladósodás, amiről lassan azt gondolhatnánk, ugyanolyan törvényszerűség, mint az, hogy a Föld kering a Nap körül. Évtizedek óta tudunk a létezéséről, azt is halljuk, hogy több-kevesebb elszántsággal mindegyik kormány nekigyürkőzött már a felszámolásának, változtatni rajta mégsem sikerült eddig egyiknek sem.

Elég csak az utóbbi idők legemlékezetesebb próbálkozását feleleveníteni, amikor is Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a kórházi kancelláriáktól remélte a megoldást, ám a kórházigazgatók, Lázár János akkori kancelláriaminiszter hathatós segítségével még azelőtt kifogták a szelet a vitorlájából, hogy egyáltalán felszedte volna a horgonyt. A kormányzati szereplők többsége persze tisztában volt, van azzal, hogy kórházigazgatók ellenében akkor sem vihetnek keresztül semmilyen érdemi változtatást, ha azokat jó ideje maga az állam nevezi ki és menti fel. Mert tetszik vagy nem, a kapcsolatrendszer meg legalább olyan masszív habarcs az egészségügyi rendszer falában, mint a hálapénz; nincs olyan főigazgató, de még csak osztályvezető főorvos sem, akinek ne lennének lekötelezettjei legalább a helyi, de sokszor a nagypolitikában is.

Ezért aztán nem is nagyon szokás egyszerre nagy tételben cserélni Magyarországon a kórházigazgatókat, az emberi erőforrások miniszterétől származó információk szerint most is csak alig tucatnyian aggódhatnak a jövőjükért a több mint száz intézményvezető közül.

Bár neveket még nem tudni, úgy hírlik, ők állnak a rendszeresen túlköltekező kórházak élén, amelyek miatt az Állami Számvevőszék igen markáns következtetésre jutott a magyarországi kórházakat illetően. Az ÁSZ elnökének azon kijelentései alapján pedig, mint hogy „ősbűn, hogy a kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne” vagy hogy „elképzelhető, hogy a kórházigazgatók szórják el a pénzt”, minimum azt gondolhatnánk: a kórházakban vagy totálisan dilettánsok, vagy megrögzött gonosztevők garázdálkodnak.

Azt ugyan Domokos László is elejtette egy-egy félmondatban a nyilatkozataiban: megeshet, hogy a kórházak eladósodását a feladataikhoz képest kapott alacsony támogatás okozza, de ki figyel erre, amikor a szalagcímekben sokkal mutatósabb, több kattintást hoz az online felületen, hogy rosszul gazdálkodnak a kórházigazgatók.

Az ÁSZ-nak természetesen az a dolga, hogy odacsapjon, ahol lazulni látszik a költségvetési fegyelem. Az egészségügyet irányító szakminisztériumnak meg az, hogy bemutassa: a kórházak speciális költségvetési intézmények, betegeket ellátni nem lehet kizárólag Excel-táblákból. Az Állami Számvevőszék ma sajtótájékoztatót tart, hogy újabb diagnózist állítson ki a kórházak gazdálkodásáról, ami nyilván nem lesz kedvező, hiszen semmi olyan nem történt az utóbbi időben, ami kifordította volna sarkaiból a kórházi világot.

Az Emminél azonban már készül a kormány-előterjesztés, amiben a szorosabb költségvetési kontroll mellett állítólag alapvető finanszírozási átalakításokra is javaslatot tesznek. Ez annyit tenne, hogy a valós költségeket figyelembe vevő támogatási rendszert alakítanának ki, ami jelentős előrelépés lehet a racionális, fenntartható gazdálkodás irányába az egészségügyi intézményekben. Ezt ma már nemcsak az Emmiben, hanem a Magyar Nemzeti Bankban és a Pénzügyminisztériumban is belátják, elég csak belelapozni az MNB és a kormány versenyképességi programjába. Kásler Miklós miniszternek így még össze is jöhet az, amivel elődei hiába próbálkoztak, és új alapokra helyezheti a kórházak 1990-es évek óta, tehát csaknem harminc éve változatlan finanszírozási rendszerét.