Összehasonlításul: az EU legfeljebb hatvanszázalékos adósságot tart elfogadhatónak. Most az a kérdés – és egyben a legnagyobb feladat –, hogyan állítható fenntartható pályára Görögország, gazdaságilag, politikailag és szociálisan egyaránt.
Egy olyan ország pályájára, amelyben a családok nem érzik magukat egzisztenciális veszélyben, a polgárok sem négy, sem pedig nyolc év múlva nem voksolnak a szélsőségekre, ahogyan most sem tették. A szociális feszültség pedig nem válik robbanásveszélyessé éppen a Balkánon, ahol egy-egy parányi szikra megannyi konfliktust idézett már elő.
A remények szerint múlt időbe tett válságévekből nemcsak Görögországnak kell levonnia a tanulságokat, hanem az EU-nak is. A görög krízis felfedte az euróövezet legnagyobb hiányosságát, azt, hogy a versenyképtelenebb gazdaságok – mint a görög is – csak kínlódva vagy egyáltalán nem bírják a közös valuta béklyóját a legfejlettebbek mellett.
Athén adósságválsága óta egy nagyobb vagy közepes európai ország sem feszül meg érte, hogy mielőbb felvegyék az eurózónába. Varsó vagy Budapest sem teszi ezt.
És épp a görög krízis óta mindenki fokozott aggodalommal figyeli a nem sokkal versenyképesebb olaszokat. A dél-európai szomszédvárnak tízszer nagyobb a gazdasága a görögnél, miközben adóssága a GDP 132 százalékát teszi ki, vagyis nem kevesebb, mint 2170 milliárd euróra rúg. Ehhez képest már igazán smafu az a pár száz milliárd, amit Micotakisznak le kell tornáznia.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!