A lábadozó beteg

Kelj fel, és járj!, mondta egyszer csak Európa – és ami ennél is fontosabb: a nemzetközi hitelezői brancs – Görögországnak, és lám, ez valósággá is vált.

Athén, 2019. július 7. A görög választásokon gyõztes Kiriakosz Micotakisz, az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párt vezetõje sajtótájékoztatót tart az elõrehozott parlamenti választások napján, 2019. július 7-én a párt athéni központjában. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) párt vezetõje elismerte vereségét Micotakisszal szemben. MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz Fotó: Thanászisz Sztavrakisz

Kelj fel, és járj!, mondta egyszer csak Európa – és ami ennél is fontosabb: a nemzetközi hitelezői brancs – Görögországnak, és lám, ez valósággá is vált.

A szavazópolgárok vasárnap hátat fordítottak a radikális baloldali Szirizának, amelynek ígéreteiben annyira bíztak még pár évvel ezelőtt. De a jelek szerint nem ez a harc lett a végső a kommunisztikus elképzeléseit némi németellenes éllel tálaló Sziriza számára.

Ciprasz kormányfő bedobta a törölközőt, és úriember módjára átadta székét utódjának, Micotakisznak. A tegnap már be is iktatott miniszterelnök Új Demokrácia elnevezésű jobbközép pártja elfoglalta történelmi helyét az athéni kormányrúdnál, Micotakisz pedig azt a posztot, amelyre nemes pedigréje predesztinálta – hogy szép, görög gyökerű kifejezéssel éljünk.

A Kennedy- vagy a Bush-klán ugyanis elbújhat az athéni dinasztikus politika mögött; az egykor szebb napokat is megélt balkáni országot hagyományosan a Karamanliszok, a Papandreuk és a Micotakiszok irányítják.

Cipraszból alighanem történelmi lábjegyzet lesz, akit a kétségbeesés és a megalázottság érzése emelt a magasba, miután a 2009–10-es válság nyomán tömegek szegényedtek el a mitológiai istenek lábainál.

Tisztességben megőszült nyugdíjasok verekedtek össze a bankókat szűken mérő készpénz-automatáknál, egyesek öngyilkosok lettek, mert nem maradt semmijük, a fiatalok pedig kivándoroltak az olümposzi magasságokba szökött munkanélküliség elől.

Mostanra a polgárok lehiggadtak, a Sziriza megbuktatása mellett a lefolyóba öblítve a még a sokat látott Európában is hátborzongatóan szélsőjobboldali Arany Hajnalt. Új fejezet kezdődik. A jobbközép vezetés és a profi menedzsernek tartott Micotakisz személye reményt ad arra, hogy az EU egykori nagybetege nemcsak lábadozik, de legalább középtávon fel is épülhet.

A remények szerint az adócsökkentési politika és a bürokrácia lefaragása beindítja a gazdasági növekedést. Erre égető szükség lenne, ugyanis Görögország államadóssága jelenleg 332 milliárd euró, ami GDP-arányosan 191 százalékot tesz ki, Japán után az egész világon a második legmagasabbat. Miközben azonban Japán a saját népének tartozik, a görögök a külföldnek – ez óriási különbség.

Összehasonlításul: az EU legfeljebb hatvanszázalékos adósságot tart elfogadhatónak. Most az a kérdés – és egyben a legnagyobb feladat –, hogyan állítható fenntartható pályára Görögország, gazdaságilag, politikailag és szociálisan egyaránt.

Egy olyan ország pályájára, amelyben a családok nem érzik magukat egzisztenciális veszélyben, a polgárok sem négy, sem pedig nyolc év múlva nem voksolnak a szélsőségekre, ahogyan most sem tették. A szociális feszültség pedig nem válik robbanásveszélyessé éppen a Balkánon, ahol egy-egy parányi szikra megannyi konfliktust idézett már elő.

A remények szerint múlt időbe tett válságévekből nemcsak Görögországnak kell levonnia a tanulságokat, hanem az EU-nak is. A görög krízis felfedte az euróövezet legnagyobb hiányosságát, azt, hogy a versenyképtelenebb gazdaságok – mint a görög is – csak kínlódva vagy egyáltalán nem bírják a közös valuta béklyóját a legfejlettebbek mellett.

Athén adósságválsága óta egy nagyobb vagy közepes európai ország sem feszül meg érte, hogy mielőbb felvegyék az eurózónába. Varsó vagy Budapest sem teszi ezt.

És épp a görög krízis óta mindenki fokozott aggodalommal figyeli a nem sokkal versenyképesebb olaszokat. A dél-európai szomszédvárnak tízszer nagyobb a gazdasága a görögnél, miközben adóssága a GDP 132 százalékát teszi ki, vagyis nem kevesebb, mint 2170 milliárd euróra rúg. Ehhez képest már igazán smafu az a pár száz milliárd, amit Micotakisznak le kell tornáznia.