Rossz kabát

Ne feledjük, a gazdag ember azért gazdag, mert nem ad senkinek a vagyonából, nem költ szükségtelen dolgokra, hanem borzasztó aprólékosan kiszámolja, mire kell feltétlenül pénzt szánnia.

Brüsszel, 2018. március 1. Az Európai Parlament plenáris ülése Brüsszelben 2018. március 1-jén. A képviselők állásfoglalást szavaztak meg, amely üdvözli a lengyelországi jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt az Európai Bizottság által az európai uniós alapszerződés hetes cikke szerint megindított eljárást. (MTI/EPA/Olivier Hoslet) Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Néha bizony a legjobb szabók is elszabják a kabátot. Mert itt szorít, ott meg bő, hosszú az ujja vagy épp rövid. Mert a szükséges alapanyag esetleg kevés, kevesebb, mint arra számít a szabómester. No és az is lehet, hogy az a bizonyos mester csak papíron mester, van egy OKJ-s tanfolyama, de azért nem csinált kabátot soha.

Ezt a kabátot kiszabni pedig igazi művészet, hiszen elméletileg jól kell illeszkedjen az összes uniós tagállamra. A jelenlegi állás szerint a költségvetés sarokszámai miatt elégedetlen a Kohézió Barátai nevű, 15 tagú országcsoport, amelyben Magyarország is részt vesz, s ellenzi a tervezetet a négy legnagyobb nettó befizető tagország, azaz Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország is.

Tiltakoznak a németek is, nekik is szükségük volna a fejlesztési pénzekre, hiába tartja róluk mindenki az unióban, hogy roppant gazdagok, a keleti országrész ma is felzárkóztatásra szorul. Egyelőre Franciaország nem mondta hivatalosan, hogy rossz a megállapodás, de ez várhatóan taktikai húzás, talán semmi értelme egy eleve halott költségvetés-tervezetet tovább bírálni.

A britek 75 milliárd eurót vittek magukkal, ennyivel kevesebb pénzből kell kigazdálkodni a fejlesztési büdzsét, mégpedig úgy, hogy sokkal többen vannak az európai eszme mellett kiálló, maguknak támogatást igénylő tagállamok, mint a hivatalos gazdagok.

Az egész klub alapja a szolidaritás és az a felismerés, hogy a fejlesztés alapvetően egy nagyon jó üzlet, nem véletlenül gyártjuk mi a német autókat. Nem csak állami szféra van a világon, a magánszektor nagyon ügyes és dörzsölt üzletemberekből áll, ők ki tudják csiholni az utolsó kis centeket is a tenderekből.

Ne feledjük, a gazdag ember azért gazdag, mert nem ad senkinek a vagyonából, nem költ szükségtelen dolgokra, hanem borzasztó aprólékosan kiszámolja, mire kell feltétlenül pénzt szánnia. Ennek fényében ha Ausztriának, Dániának, Hollandiának és Svédországnak valami módon nem érné meg a nettó befizetés, és nem kapná vissza kamatostul a befektetett pénzét, bizony nem hajlana az alkura, bármilyen magasztosan is ragyognak azok a sárga csillagok a kék mezőben.

Németország pedig hiába van a teljes politikai káosz állapotában, nem felejtett el számolni, neki most nagy szüksége van arra, hogy a gazdasági folyamatok a lehető legzöldebbek legyenek, és ahhoz a német ipar jelentse a katalizátort. Nekik saját iparukat és saját vállalkozóikat kell helyzetbe hozniuk, minden nap azért küzdenek, hogy legyen minél több szélerőmű Európa-szerte, hiszen a lapátok gyártásában élen járnak a német cégek, menjen környezetkímélő vasút a legtöbb helyre, mert vonatot építeni nagyon jól tudnak, még ha a TGV-vel a franciák oda is pörköltek egy nagyot az orruk alá.

De az Európai Unió egy hatalmas üzlet, amely minden részt vevő országnak megérte. Eddig. Aztán Nagy-Britannia mégis úgy döntött, tudja ő ezt jobban is csinálni, az egész közösködés és a sok bonyolult regula inkább nehezíti a fejlődést, varrjon magának kabátot Brüsszel, ő előre tudja, hogy az neki rosszul állna.

Ez pedig döbbenetet eredményezett az uniós vezetésben, a sokkból még hosszú ideig nem tud felocsúdni a rengeteg kis szabólegény által mozgatott érdekszervezet. A következő sokk ott következhet be, ha a britek valóban nem omlanak össze, hanem elevickélnek a maguk erejéből és ügyességéből a világban, azaz a 75 milliárd eurót ők is megfelelően meg tudják forgatni.

Csak a kohézió, az hiányzik a nagy érdekszövetségből, mert távolra látni mindig pokoli nehéz volt uniós szinten: felismerni, hogy ha a szomszéd, szegényebb állam fejlődik, az mindenkinek jó.