A második hullám

A tömeg, ha dühös, nem vár vizsgálatokra, hanem az utcára megy, főleg, ha szólítja a Black Lives Matter mozgalom.

A demonstrator holds a placard during a Black Lives Matter protest outside Tottenham police station in London, Britain August 8, 2020. REUTERS/Simon Dawson - RC2P9I9FGPDT Fotó: REUTERS Forrás: Reuters

Egy Ramon Timothy Lopez nevű fiatalembert a hó elején hat percen át szorítottak a forró aszfaltra a rendőrök, majd autójukba tuszkolták, ahol meghalt. Csak augusztusban kilenc ember halt meg rendőri intézkedés nyomán Amerikában. Sokszor idővel, vizsgálatok után dől el, indokolt volt-e a rendfenntartók válasza: gyakran önvédelemből lőnek. De a tömeg, ha dühös, nem vár vizsgálatokra, hanem az utcára megy, főleg, ha szólítja a Black Lives Matter mozgalom. Hiszen a fekete életek számítanak. A tüntetés és a zavargás a tömegek rögtönítélő bírósága.

Amerika most nem Lopez esetétől hangos – ki tudja, azért-e, mert nem fekete volt vagy mert az Arizona állambeli Phoenixet, ahol forró volt az aszfalt, békésebb népek lakják. Egy wisconsini középváros, Kenosha került fel a világtérképre azáltal, hogy New Yorkig, Washingtonig és más városokig érő tüntetéseket váltott ki egy ottani eset: sajtóbeszámolók szerint fehér rendőrök többször hátba lőttek egy fekete fia­talembert. Jacob Blake-et válságos állapotban szállították kórházba.

Ő az új George Floyd. Az ő ügyére fűzi fel a legújabb tüntetéshullámot a Black Lives Matter, az amerikai baloldal ügyeletes utcai hadserege, újabb csatába szólítva a rendőri erőszak ellen tüntetőket. Ez a második hullám; nemcsak járványból lehet ilyen. Tüntetni – ahogy másutt is – Amerikában alkotmányos jog. Az amerikai iskolás, ha felel, kívülről fújja, melyik alkotmánykiegészítés melyik jogát garantálja. – Az első? – kérdezi a tanár néni. – Azt mondok, amit akarok. – A második? – Lehet fegyverem. – Az ötödik? – Nem vagyok köteles önmagam ellen vallani. Ez utóbbihoz még csak iskolába sem kell járni, minden amerikai krimiben benne van. De valahogy nem tudatosul elég széles körben ebben a nagyon jogtudatos társadalomban, hogy nem gyújtunk fel autókat, üzleteket, templomokat talán meg végképp nem. Pedig ez történt most Kenoshában, ahogy két hónapja, az akkori BLM-tüntetéshullám idején a washingtoni Szent János-templom borult lángba. Trump tüntetően odament, hogy egy Bibliával a kezében fényképezkedjen, Washington demokrata párti – és fekete – polgármesternője, Muriel Bowser pedig tüntetően elneveztetett egy terecskét a BLM-ről.

Ez az amerikai kultúrharc, kampányüzemmódban, ötödik sebességbe kapcsolva. Éppen a republikánusok tartják az országos konvenciójukat, a múlt héten a demokratákét láthattuk. Utóbbiak képviseleté­ben Joe Biden a „rendszerszintű rasszizmuson” kesereg, de felvetődik a kérdés: ha van is ilyesmi, miért nem számolták fel a saját házuk táján? Kenosha demokrata irányítású város, Wisconsin demokrata állam, ahogyan demokrata, sőt liberális mintaváros volt Minneapolis is, de csak George Floyd haláláig. Akkor a konzervatív elfogultsággal nem vádolható The New York Times is beszámolt arról: a felszínen a politikai korrektség az úr, a mélyben a rasszizmus. Ha ez így van, akkor viszont nem érthető a politikai számonkérés. Trump a republikánus konvención arra figyelmeztetett: ha a demokraták hatalomra kerülnek, gyengítik a rendőrséget. Megkezdték ezt Minneapolisban, New Yorkban, Los Angelesben, Seattle-ben. Wisconsin demokrata kormányzója most könyörtelen rendfenntartókat emlegetett Jacob Blake meglövése kapcsán, mire a helyi rendőrszakszervezeti vezető felemelte az ujját: Álljon meg a menet, előbb talán vizsgáljuk ki az ügyet!

Blake meglövését tisztességesen ki kell vizsgálni, ez nem kérdés. De a rendőrellenes hangulat vesztese csak a társadalom lehet. Megkérdezhetik az amerikai iskolást: kihez fordul, ha felgyújtják az autóját, megverik az anyját, őt magát kirabolják az utcán? Egyik alkotmánykiegészítésben sincs ott a válasz. De az ember valahogy ráérzésre tudja.