időjárás 21°C Tiborc , Zsuzsanna 2022. augusztus 11.
logo

Szörnyű idők

Néző László
2020.11.27. 06:00
Szörnyű idők

„Egy szálig elveszünk-e mi? / Vagy fog maradni valaki, / Leírni e / Vad fekete / Időket a világnak?” Petőfi Sándor utolsó ismert verse (Szörnyű idő) pár nappal a halála előtt született. Petőfi akkor Bem seregé­ben szolgált Erdélyben, Bem apó egyik segédtisztjeként. Bem tábornok Józef Zachariasz Bem néven, lengyelként látta meg a napvilágot, s egyike volt annak a több ezer lengyel katonának, akik fegyverüket és közülük sokan életüket is adták a magyar szabadságért.

Alig van még két nép Európában, amelyeket az utóbbi századokban hasonló módon próbáltatott meg a történelem: levert és vérbe fojtott szabadságharcok, elvesztett országrészek, megcsonkított vagy felosztott haza, sok-sok ezer látszólag hiábavaló áldozat, s végre a XX. század végén az olyannyira áhított szabadság, függetlenség: ez a magyar és a lengyel nép közös osztályrésze. Talán innen ered a kölcsönös szeretet és megbecsülés a két nemzet között.

Harminc évvel ezelőtt, amikor végre megszabadultunk a kommunizmus nyomasztó karmai közül, sem a lengyelek, sem a magyarok nem gondolták, hogy jöhetnek majd újra olyan szörnyű idők, amikor közösen kell kiállnunk a szabadságunkért. Tizenhat évvel ezelőtt, amikor mindkét ország csatlakozott az Európai Unióhoz, egyikünk sem gondolta, hogy ez a szövetség egyszer majd olyan irányba fordul, hogy szinte csak az előtag változik, a lényeg nem: az Európai Unió egyre inkább hasonlatossá válik a Szovjetunióhoz.

Persze a brüsszeli urak „finom kultúrlegények”, nincs már szükség hadseregre, tankokra, hogy rákényszerítsék akaratukat egy-egy országra. „Jogállamban a pénz a fegyver”, s maga a jogállam is fegyverré vált mára. Varsó és Budapest harca Brüsszellel nem vagy nem csak a pénzről szól. Nyilván nem jön ez rosszul a fukar államoknak, akik egyébként soha nem is akarták a közösen felvett hitelből támogatni a nehéz helyzetbe jutott uniós országokat, s milyen jó nekik, hogy a jogállamisági mechanizmus mögé bújva legalábbis el tudták odázni ezt a mentőcsomagot.

A brüsszeli bürokratákat, s az Európai Parlament Soros-frakcióját viszont nem a pénz érdekli. Ők térdre akarják kényszeríteni Magyarországot és Lengyelországot, mert e két nép veszélyes precedenst teremthet az unióban: felmutathatják, hogy lehet úgy is európai országot építeni, hogy közben megtartjuk szuverenitásunk javát, a nemzeti önrendelkezésünket, a hagyományainkat, a keresztény kultúránkat. Ez tűrhetetlen Brüsszel és a mára teljesen eltompult és lehorgasztott lelkű nyugati államok számára.

A lengyel és magyar vétó egyfajta függetlenségi háború is, mert mi nem akarunk Európai Egyesült Államokat, nem akarunk bevándorlóországot, s nem akarunk végképp elmerülni az elhülyült, globalista mocsárban. Mert mi férfiak, férfiak akarunk maradni, „s nők a nők – szabadok, kedvesek / – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

Bármi is lesz ennek a harcnak a vége (naná, hogy nyerünk!), az, hogy a lengyel és a magyar miniszterelnök tegnap közösen bejelentette, hogy egyik sem hagyja magára a másik országot, a két nép történelmének fantasztikus pillanata. Olyan, hosszú évekre erőt adó villanása a közös sorsnak, amely bátorságot adhat más népeknek és kormányoknak is. Hogy sem Brüsszel, sem Soros nem mindenható, s ahogyan lengyelek, magyarok túlélték az orosz, a porosz és egyéb megszállásokat, Brüsszel sem tart örökké. Mint Mateusz Morawiecki megjegyezte, az EU a legjobb úton van afelé, hogy darabjaira hulljon szét, akár az az évtizedekkel ezelőtti, másik unió.

Nekünk, magyaroknak, lengyeleknek nincs más utunk ma sem, mint kiállni önmagunkért. Nem az Európai Unió vagy más tagországok kárára, hanem a saját országainkért. Ahogyan Orbán Viktor mondta: ez hazafias kötelességünk. Hajrá Lengyelország, hajrá magyarok!

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.