Értékjúdások

A liberalizmustúladagolásban szenvedők mindent üdvösnek tartanak, ami rombolja a hagyományos emberi berendezkedéseket: a szivárványcsaládot, az érzékenyítést, az elnemzetietlenítést, a globalizációt. Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne egy szóba sűríteni ezt a kortárs jelenséget, hogyan lehetne hívni azokat, akik melléjük állnak. Vala­miért az értékjúdás szó jutott az eszembe. Merthogy vannak értékjúdások, akik hátat fordítanak a közösség értékeinek, érdekeinek, és elárulják azokat az éppen időszerű korszellem szolgálatába szegődve. Általában „jóhiszeműségből” vagy számításból teszik ezt.

Petry Zsolt, a Hertha kapusedzője azt nyilatkozta lapunknak, hogy nem ért egyet Gulácsi Péternek a Család az család kampányban megfogalmazott véleményével – Gulácsinak különben is az lenne a feladata, hogy jól futballozzon, mert azért szeretik.

Pedig sokan utaznak liberális állásfoglalásokban, és vannak, akiket csak ezért szeretnek. Mert egyes művészek csak akkor kerülnek bizonyos lapok címlapjára, ha diktatúráznak, orbánoznak vagy egyéb magvas társadalomfilozófiai gondolataikat fejtik ki. Mintha a művészetük önmagában nem számítana, hiszen csak egy politikai állítást támasztanak alá az illető művészeti munkásságának súlyával. A baloldal vagy a liberális oldal iránt elkötelezett művészek nem félnek attól, hogy az eszméik, politikai nézeteik melletti kiállás kétségbe vonja művészi hitelüket. Nem, mert tőlük ezt elvárják.

Folyamatos „népfrontot” képeznek, megteszik hűségnyilatkozataikat, és cserében megkapják a nemzetközi babért. Az ilyen embereket megsüvegelik, leborulnak géniuszuk előtt. Ők volnának azok a bizonyos bátrak.

Ám aki konzervatívan gondolkodik, az eleve hátránnyal indul. Az előbbiek szemében megbízhatatlan, ósdi, nehéz felfogású. No meg persze dilettáns vagy naiv. Művészetét egy szóval kivégzik: giccs. A liberálisok szerint a magyar sorskérdések, a közösségi gondok giccsesek. Ács Margit író egy interjúban nagyon jól megfogalmazta, hogy szerinte természetellenes, ha egy írónak nincs véleménye a hazája sorsát érintő kérdésekről. Szerintem is az a természetellenes, ha egy művésznek vagy sportolónak csak a szivárványcsaládokról van véleménye vagy egy svéd klímaamazon nyilatkozatait kommentálja.

Egy művésznek értékőrzőnek, útkeresőnek kell lennie. Véleményének kell lennie a magyarság gondjairól, Európa jövőjéről, a világban való helyünkről, de nem azt kell megmondania, hogy kire szavazzon az istenadta nép a makucskai választókerületben. Az értékjúdások nem értik, hogy ezen mit kell gondolkodni. Kodolányi János vagy Fekete Gyula értékőrzők voltak. Az előbbieknek ez kötelesség, az utóbbiaknak csak teher.

De hát miért bátorság, hogy valaki támogatja az LMBTQ-jogokat, hiszen ez a liberális médianyilvánosságban szinte elvárás? Manapság, amikor egy agresszív, rasszista mozgalom nevében kényszerítik térdre a sportolókat, a bátrak nem térdelnek le. Ám az a sportoló vagy író, aki a nyugati világban a család szentsége mellett állna ki, mindenét kockára tenné: a karrierjét, a hírnevét, a hitelét. A törlés kultúrájának virtuális hóhérai már hurkolnák a kötelet, a nihilizmus aktivistái testi-szellemi romlásba kergetnék, a média dögkeselyűi pedig elvégeznék az utómunkálatokat. Mikor vesszük már észre, hogy gyávaságról ad tanúbizonyságot, aki a hagyományok és a keresztény értékek ellen lázad? Mert a modern világban egyetlen bátor tett van: ezeket követni. Júdás nem lehet erkölcsi etalon.

Borítóképen: Szivárványszínű szív egy résztvevő pólóján az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja, a 23. Budapest Pride felvonulásán a fővárosi Andrássy úton 2018. július 7-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán