Egy röpke összehasonlítás erejéig kezdjük a mögöttünk álló csodás ünnep méltatását Márki-Zay Péter ünnepi beszédével. Persze nem az ő szónoki gondolatainak jelentősége, hanem a szavak később, tőle már függetlenül megmutatkozó szimbolikus párhuzama miatt. Mert Márki-Zay arra szólította fel híveit, hogy legyenek óvatosak. Márpedig azért, mert – szerinte – Orbán Viktor barátai is „a szabadságukért” küzdenek. „Küzdenek azért, hogy ők szabadon maradhassanak, és mi ne lehessünk szabadok” – tette hozzá feltüzeltnek alig látszó híveit feltüzelni próbálva.

Lássuk be, hogy ez nem más, csak egy nyomorult szójáték. De hát ennyi volna csak részükről a szabadság fennkölt eszméje? Egy görcsösen kiizzadt szójátékvízió a börtönbe képzelt politikai ellenfeleikről? Igen: ennyi.

De ne is keressük ennek a börtönre kifutó kényszeres fixációnak a mélyebb értelmét, mert ennél már akkor is jobban járunk, ha a magasba emelkedünk. Aki ugyanis látta a jobboldali és a baloldali ünnepi megmozdulás magasból fényképezett fotóit, eljátszhat egy kaján gondolattal. Annak megfejtésével, miért is korlátozzák magukat a baloldaliak a börtönfalak közé tévedő gondolatkörökre. Nos, talán azért, mert a börtön négy fala között számukra épp elég komfortosan szűkös a tér. Ők pedig szemlátomást ebben a szűkösségben vannak a leginkább otthon. Ahol akár még név szerint megismerhetik egymást – s ezt nem mi mondjuk, hanem egy hozzájuk húzó publicista írta ezt le keserű gúnnyal az utcán bóklászó baloldali tüntetők belterjes viszonyaira célozva.

S hogy miért beszélek a szavak szabadságharcáról a nemzeti ünnepen elhangzott szónoklatokra célozva? Azért, mert – szemben a szójátékokkal próbálkozó szónok ideológiai alapvetésnek aligha nevezhető produkciójával – elhangzott azon a napon egy olyan beszéd is, amely érdemben is kész volt fejtegetni a szabadság értelmét. Már azzal is, ahogyan Orbán Viktor a hallgatóságát köszöntötte. Azzal, hogy minket a szabadság népeként üdvözölt a nemzet fővárosában. Hogy bárki, aki ott és akkor szétnéz maga körül, boldogan megállapíthassa: miénk itt a tér. Még pontosabban: itt is a miénk újra a tér. S aztán innen bomlott ki annak magyarázata, miért is lehetünk mi a szabadság népe. Hát azért, mert minden nemzet életében vannak pillanatok, amikor nem bújhatunk el, „mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát”, s döntésre bír minket. S mi, magyarok – emelte ki Orbán Viktor 1956 örökségéről szólva – jól döntöttünk.

„Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében” – sorolta a szónok, aki később ehhez azt is hozzátette: ezeregyszáz év beleégette már annyira magát a DNS-ünkbe, hogy tudjuk: „itt, a Kárpát-medencében a szabadságért mindennap harcolnunk kell újra meg újra”. S mire idáig elértünk, azt is felmérhettük, hogy ebben a szabadságvízióban a szabadság lényegének megragadása valóban egy eszme és egy sorsvállalás megdicsőülése lehetett. Ezeréves távlatokban is, s a nekünk mindmáig szellemi otthont nyújtó Kárpát-medence történelmi teljességében is.

Sok elemző sok minden mást is kiemelhet még 1956 soros évfordulójának ünnepi szónoklatait bemutatva. De legyen nekünk elég ennyi. Hogy ezt látva is eldönthessük, mi az a számunkra otthonos szellemi tér, amelyben a szavak szabadságharca minket győzelemre vezethet.

Elfogadva azt a történelmi feladatunkat, hogy újra mi legyünk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát.

Borítókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán