Ellenben az továbbra is zavar, pontosabban felháborítónak és igaz­ságtalannak tartom, hogy akik viszont tizenhét évvel ezelőtt tevékenyen románoztak, szerbeztek meg ukránoztak, mind a mai napig ugyanezt a becstelen narratívát erőltetik. Ők vajon mikor kérnek bocsánatot a szabadkai, ungvári vagy kolozsvári magyaroktól, akiknek ősei nemritkán rakásra pusztultak, évszázadokon át a vérüket adták azért, hogy ma egy balliberális szavazópolgár finnyásan eltartott kisujjal bólogathasson annak a hódmezővásárhelyi prófétának, akinek fogalma sincs, tulajdonképpen mennyi magyar is él most a nagyvilágban? Migránsként kezeli, jöttmentként emlegeti a határon túliakat, mi több, beállt Gyurcsány Ferenc mögé, és a szavazópolgárok legalantasabb emberi ösztöneire játszik – az irigységre, önzésre, szűkkeblűségre –, amikor azzal fenyegetőzik, hogy ha kormányra segítik, a külhoni magyarok alkotmányos jogait is menten megvonná. Az a tudat az igazán megalázó, hogy ma Magyarországon politikai tőkét lehet kovácsolni a külhoni magyarok elleni uszításból. Ez a legundorítóbb a magyar baloldali-liberális hozzáállásban: mindmáig azok papolnak toleranciáról, befogadásról, a másság tiszteletéről, akik bármiféle nemzet és mindenfajta kisebbség iránt rögvest megértőnek tűnnek, egyedül a saját nemzetük iránt nem éreznek semmit. Sem határon belül, sem határon kívül.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Ripost/Máté Krisztián)