Most pedig az amerikai – és a nemzetközi – konzervatívok legnagyobb seregszemléjét sikerült elhozni hazánkba. Ez a magyar modell elismerését is jelenti majd a választások előtti héten. Még Trump elnöksége idején szó volt róla, hogy a CPAC Európában elsőként Magyarországon tarthat konferenciát, de a koronavírus-járvány két évig akadályozta ezt. Abban, hogy most megvalósulhat, sok munka rejlik: a magyar vezetés kiállása a nemzeti szuverenitás mellett és a bevándorlás ellen, illetve a konzervatív családpolitika mellett, a genderideo­lógia ellen. Kevesek mondhatják el ma magukról a fejlett világban, hogy ilyen tartósan és ilyen karakteresen tudják képviselni a politikájukat. A tizenkét év maratoni távnak számít ma, és a karakterességgel is akadtak gondok. A német (holland, skandináv) kereszténydemokrácia feloldódott a balliberalizmusban, az olasz szétszóródott, a francia meg elpárolgott, mint a parfüm, ha nem tekerik rá vissza a kupakot.

A magyar modell reakciót, ellenérzést, elkeseredett dühöt, hiteltelenítő szándékot is kivált – elég csak beleolvasni a fősodorbeli nyugati sajtóba. Féltik az otthoni status quót, attól, hogy a magyar jobboldal náluk is bátorítólag hat. De olyat még a liberális potencianövelőn élő nyugati publicisták sem írnak, hogy Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter bármiben is példát mutatott volna nyugati elvbarátaiknak. Importideológiájukkal olyanok, mint munkahelyi brigád a karaokebárban: éneklik a Halleluját, és a refrénnél már elhiszik, hogy ők Leonard Cohen.

Borítókép: Tucker Carlson (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)