Elméletileg nem kell és nem is szabad megmagyarázni, mit is jelent ez a szó. Ezt mindenki csak érezni tudja. Nincs rá definíció, mindenkinek más, melegség és biztonság, szeretet, az ismert tájak és emberek közössége. A szívében hordozza mindenki a hazát. Tusnádfürdő is az otthon, legyen bár egy másik állam területén, de mégis, aki ott volt, aki részt vehetett az eseményeken, aki végignézett a sokaságon, meghallgatta Orbán Viktor beszédét, az érezhette, hogy otthon van.
Ez nem pénzről szól, nem az anyagi lehetőségekről. Nem lehet összehasonlítani az egyik országot a másikkal, válogatni az ajánlatok közül. Nem lehet összekutyulni az otthonokat. A történelem csapkod, felemel és letaszít a mélybe, meglódul velünk a szekér, majd kitörnek a kerekei. De mégis, itt élned, halnod kell, ez mindig igaz volt, és a jövőben is az lesz. Megveszekedett gazemberek ugyanakkor azt mondják, nincs haza, csak lehetőségek. A volt svéd külügyminiszter mondta, aki egyszer is utazott a stockholmi metrón, az svéd. Valóban? Pontosan ugyanúgy fogja érezni az egyszeri metrózó a svéd himnuszban megénekelt vágyat, miszerint ott akarok élni és meghalni fenn, északon, mint az, aki megkönnyezte Nils Holgersson csodálatos utazását az országon keresztül, akinek svéd az anyanyelve, aki Henke Larsson csukafejesénél felugrott a kanapéról tízévesen? Aligha. Ez egy hazugság, mégpedig egy jól megalapozott, sokak által magyarázott, politikailag szépen csengő, aljas becsapás.
