Néha a legvilágosabbnak látszó ügyek is rejtélyesek. Tavaly novemberben idelátogatott egy eurobizottság, egyenesen a kinti paradicsomból, persze, ellenzéki médiumokkal találkoztak, beszélgettek egy jót. Hogy miről, arról következetesen összevissza hazudoznak a felek. A telexes, klubrádiós, ­euronewsos meglátogatottak közül, akit megkérdeztek, úgy emlékszik, nem kértek külföldi pénzt és nem követeltek szankciókat a saját hazájuk ellen. Csakhogy létezik egy uniós jegyzőkönyv is, amelyben összegezték, miről panaszkodtak a megkérdezett magyarországi újságírók, idézem: „az EU versenyjogának alkalmazása a médiaterület horizontális és vertikális koncentrációjának megtörésére; politikai nyomásgyakorlás az Európai Bizottságra, hogy tovább vizsgálja Magyarország tényleges helyzetét, és javasoljon megfelelő szankciókat a Tanácsnak; közvetlen működési támogatás a független sajtóorgánumoknak európai programokból és alapokból; az európai közszolgálati média működésének határokon átnyúló fejlesztése”.

Oszlassunk el azonnal néhány félreértést! Annál is inkább, mert a következő néhány ténymorzsa leleplezi ezt az egész történetet. Szóval: miközben jóakaratú és naiv emberek talán elhiszik, hogy a baloldali média piaci alapon létezik, mi több, annyira olvasott, nézett, hallgatott, hogy önálló létezésre is képes, valójában külföldi alapítványoktól, „civil” alapokból érkezik a pénz. Ez roppant fontosságú erkölcsi kérdés, hiszen ha az ember külföldre jelent, voltaképpen virtuális hazaáruló. Másrészt, hogy konkrétan ki az a titokzatos személy, aki évekkel ezelőtt bosszút esküdött Magyarország ellen, és titokzatos bevételeiből nagyrészt irányítja ezt a folyamatot, elég nyilvánvaló, ezért csak pironkodva tesszük közzé a nevét: Soros György. Az eurobizottság tehát az ő holdudvarában, olykor fizetési listáján díszelgő újságírókkal kávézgatott Budapesten.